Míg Európa nagy részén lassan befejeződnek a bajnoki küzdelmek, addig a Skandináv-félszigeten zajlik az élet! A norvég pontvadászat mellett a svédeknél is dübörögnek a mérkőzések, s szerdán 19:00-tól érdekes összecsapásnak, nevezetesen a Hammarby-Malmö párharcnak lehetünk szemtanúi, mintegy ráhangolódásképpen az esti EL-döntőre!
1.79
Krízisben a címvédő
Rég nem látott hullámvölgyben kezdte az idei szezont a címvédő Malmö (3.15) együttese! A rekordbajnok az eddig eltelt kilenc játéknap során mindössze három győzelmet képes felmutatni. A kék-fehér alakulat ennek köszönhetően csupán a 10. pozíciót foglalja el a tabellán úgy, hogy az elmúlt öt fordulóban háromszor is kapitulált! A vezetőségnek az elmúlt hétvégén telt be a pohár, s az újonc Trelleborg elleni idegenbeli fiaskót követően (1:0) menesztette a 2016 novembere óta regnáló Magnus Pehrssont, s helyére az egykoron Malmöben hosszú éveket csapatkapitányként eltöltő, mindössze 40 éves Daniel Anderssont nevezték ki. A frissen kinevezett trénernek túl sok tapasztalata nincs a kispadon, így nem túlzás azt állítani, hogy svéd szinten beledobták a mély vízbe!
Soha nem látott rajt
Kevesen gondolták volna, hogy másfél hónappal a szezon rajtja után nem a Malmö, az AIK, vagy esetleg a Djurgarden áll majd a tabella élén. A bajnokság idei abszolút meglepetéscsapatának az a Hammarby (2.18) számít, aki zsinórban negyedik éve szerepel az élvonalban, s a 9. pozíciónál eddig soha nem zárt feljebb! Jelen pillanatban hét győzelem mellett mindössze egyszer botlottak a Häcken otthonában (2:2)! Hazai pályán pedig 100%-os a mérlegük! Valamire tehát nagyon ráérzett az összeállításnál a 2018 elején kinevezett Stefan Billborn.
A zöld fehér alakulat rendre 4-4-2-es formációban lép pályára, s ebben a felállásban Jiloan Hamad (8/6), illetve Pa Dibba (7/6) rendkívül jól érzi magát! A Hammarby offenzív focijának eredményességét pedig jól mutatja, hogy a lejátszott nyolc forduló alatt 21 alkalommal mattolták az ellenfelek kapuját! Ezzel szemben a védelem működése még hagy némi kívánnivalót, hiszen átlagban azért megkapják a meccsenként egy góljukat, s ezzel az élmezőnyben a legtöbbször kapituláló hátsó alakzattal rendelkeznek.
Fogadási ötletek
A Malmö 10. helyezése ellenére úgy véljük, tekinthetünk rangadóként a mérkőzésre! Nagyon kíváncsian várjuk, hogy vajon Pehrsson menesztését követően feltámad-e poraiból a kék-fehér mezes címvédő, avagy tovább tart a vesszőfutásuk? Véleményünk szerint nagy falat lehet még a frissen kinevezett edzőnek idegenben a Hammarby. Ezt mutatják is a szorzók, hiszen a meccs favoritjának a hazai csapat számít! Véleményünk szerint nem lövünk nagyon mellé, ha esetleg dupla esélyben (1.37), vagy DNB opcióban (1.62) egységnyi téttel a lendületben lévő zöld-fehéreket tesszük meg! Mindemellett hajtós, pörgős mérkőzésre számíthatunk, ahol a 2.5 over (1.79), valamint a mindkét csapat lő gólt (1.64) opció sem áll távol a realitástól! Továbbá a fentebb említett Dibba és Hamad formája mellett sem mehetünk el szótlanul! Amennyiben a két játékos találatot ér el szerda este, előbbinél 2.88-szoros, utóbbinál 3.30-szoros pénzt fizet az Unibet!
A mérkőzés érdekessége, hogy a Hammarby utoljára majdnem napra pontosan 9 éve, azaz 2009. május 17-én tudta legyőzni a Malmöt (1:0), így tehát joggal tehetjük fel a kérdést: mikor, ha nem most?
-
Hammarby IF - Malmö FF tipp
Hammarby - Malmö (gólok száma 2.5 over)Unibet
1.79
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Fotó: Stefan Holm/Shutterstock.com