Mindig rizikós a hét első napja, erről már a múltkor is írtam, hogy szerintem a meglepetések napja, talán a kevesebb meccs, a labdarúgás bioritmusa vagy ki tudja mi miatt. De próbáljunk meg két svéd találkozónak utánajárni!

AIK Stockholm - Göteborg

Élre állhat az AIK, ha sikerül hazai pályán legyőznie a Göteborg együttesét. Nem lenne annyira meglepő siker, hiszen már évek óta megverik a Friends Arenaban a göteborgi alakulatot, 2017 zsinórban négyszer. Elnézve a vendégek formáját, és utóbbi eredményeiket, azt láthatjuk hogy egy ponton váltás történt. Elkezdtek nyerni és pontokat gyűjteni, ez talán az új mesternek köszönhető. Mikael Stahre július eleje óta irányítja a klubot, jelenlegi 22 pontjukból 16-ot az ő regnálása alatt szereztek. Valószínűleg emiatt lettek a szorzók nagyjából kiegyenlítettek, és nem egyértelmű esélyes az AIK, amit a tabella alapján gondolnánk. Mindezek ellenére én a hazai siker és a kevés gól felé húzok. Tipp: AIK győzelem.

IFK Göteborg címere (Fotó: Michael715 / Shutterstock.com)

Hammarby - Varbergs

Úgy gondolom ez merőben más jellegű összecsapás lesz, két kevésbé óvatos és egymás mögött álló klubbal. A védelmük is gyengébb, ezért nem marad más, mint előre. Nagyon jó formában van a Varbergs, hetek, sőt hónapok óta nem szenvedtek vereséget. Július elején volt az utolsó zakójuk, azóta minden bajnokin szereztek legalább egy pontot. Eközben a Hammarby hullámzó volt ugyan, de gólzáporos találkozókat tudhat maga mögött. A találkozó esélyesei szorzók alapján, én személy szerint ennek nem látom igazán az okát. Ettől függetlenül nyerhetnek 5:0-ra, túlzás lenne saját magamat svéd foci szakértőnek beállítani, viszont a vendég gólban látok értéket, egy várhatóan overes összecsapáson. Tipp: over és vendég gól.

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Africa Studio/Shutterstock