Évekig tartó nyomozás végén az amerikai ügyészség azt állította, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) több egykori tisztségviselője is pénzt kapott, szavazatokért cserébe. Tehát megvesztegetéssel ítélték oda Oroszországnak a 2018-as, míg Katarnak a 2022-es világbajnokság rendezési jogát. Ha ez nem lenne elég, a katari stadionok súlyos áldozatokkal járnak!
Jól mutatja a FIFA működését, hogy mindenféle ügy mellett kiáll, például rasszizmus, de mégis hiteltelenné válik a teljes szervezet, hogy a korrupciós ügyek után is kitartanak a katari vb-rendezés mellett. Az olajvagyonból működő közel-keleti ország nem híres a labdarúgásról, ennek megfelelően stadionjai sincsenek, legalábbis olyan színvonalúak, amik egy világbajnokságon is megállnák helyüket. Ezért hatalmas építkezésekbe kezdtek, van olyan építmény, melyet csak fejlesztenek, ilyen például a Khalifa International Stadion, de a többségük jelenleg is épül.
A lenti képen látható Lusail Stadion alapkőletétele 2017-ben volt, elméletileg idén májusban kerül átadásra. Összesen 80 ezer férőhelyes lesz, és annyira modern, hogy a VIP-szolgáltatások mellett, szinte mindent napenergiával fognak működtetni. Ha már úgyis hőség van többnyire arrafelé, egész jó ötlet hasznosítani a természet adta lehetőséget. Ezzel még nem is lenne baj, de az építkezések során a meleg ellen nem biztosítanak megfelelő munkakörülményeket, és mintha ez nem is lenne fontos az ország vezetésének, hiszen nem sokat tesz a dolog ellen, ahogy a FIFA sem.
Legújabb információk alapján, melyeket a Guardian tett közzé, 2010 és 2020 között nagyjából 6500-an haltak meg az építkezések során. Nagyrészt indiai, bangladesi nepáli, sri lankai és pakisztáni vendégmunkás halálát eredményezte a korrupcióval odaítélt világbajnokság. Papíron nem ennyi az áldozat, a szervezők szerint természetes halál érte a munkásokat, kevesebb mint 50 esetet tartanak nyilván munkahelyi balesetként. A szervezők szerint nem valósak a számok, a FIFA is azt állítja, hogy ennyire kevés balesettel még egyetlen világesemény előkészületei sem jártak.
A világ legnagyobb költségvetéssel készülő világbajnokságához egy komplett, új város is felépítésre kerül. Szívmegállásban hunyt el a többség, amit hőguta okozott. A fenti képen látható stadionnál például Lusail város simán elnézi, hogy az építkezést végző vállalat visszatartja a béreket, ezzel kényszerítik a dolgozókat arra, hogy pihenőidő és étkezések nélkül, a 40-50 fokos hőség ellenére folyton melózzanak. Ha nézzük majd a vb-meccseket, vajon ez a sok áldozat eszünkbe fog jutni, vagy csak szimplán várjuk a jó focit és kötjük a fogadásokat légkondis szobáinkban ülve?
Világbajnokság 2022 - Végső győztes
- Brazília - 7.00
- Franciaország - 7.00
- Anglia - 9.00
- Belgium - 10.00
- ...
- Magyarország - 1001.00
Hozzászólások 4
sunik29
Ja es óránként, nem naponta 2000 ember hal éhen a világon lehet, hogy van közöttük bangladesi , nepáli , pakisztáni is . Es mi bettelunk , meccset nézünk eszünk a friss sonkából jó étvággyal meg szerencse hogy az disznó hús , hogy is mondtak nekem a pakisztaniak ''gusztustalan''.
Chan
Ezek elkerülhető halálesetek lettek volna, ha megfelelő körülményeket biztosítanak, vagy például ha Katar nem rendez vébét, aminek egyébként semmi értelme. A munkahelyi halálesetek eltusolása nem csak foci esetén, más területen sincs rendben, de ha nálad belefér, megértem, mindenki máshogy gondolkozik. Ha egy magyar gyárban valaki meghal a cég mulasztása miatt, ezek alapján mondhatnák, hogy figyeljetek, ez van, sokan meghalnak éhezés miatt, szóval nyelje be a család, hogy apuka a szalagon a cég hibájából meghalt.
sunik29
Egyet ertek hogy ez nem helyes !! En úgy értem , hogy túl kicsi vagyok, hogy változást érjek el , rosszul sem fogom erezni magam a felelős helyett ,az empátia hiányát pedig a felelős vezetőkön kell számon kérni. A cikk utolsó mondata nekik kellene szólnia , nehogy mar ez is a mi bűnünk legyen meg akkor sem ha mi vagyunk a rangletra aljan mint fogyaszto.
hillandkimi
Olcsó munkaerő... Pótolhatóak. Egyiptomot, Romát, vagy Athent sem bejelentett, szakemberek építették fel. Most csak modern rabszolgaságnak hívjuk.