Kiváló hétvége előtt állunk, mivel az északi országokban remek meccseket fognak játszani szombat és hétfő között. Ezek közül az első a Molde haugesundi játéka lesz, amivel megérte bővebben is foglalkozni, így összeállítottunk nektek egy podcast tippajánlót, amely alapján könnyebben hoztok döntést a széles fogadási kínálatban.
5.80
Ahol sosem könnyű nyerni
Évekkel ezelőtt az egyik legkellemetlenebb ellenfél volt hazai pályán a Haugesund, amelyet ritkán tudtak megverni még az élcsapatok is. Az utóbbi időben ez az ellenállhatatlan varázs megszűnt, ami az átalakuló erőviszonyok, illetve a 2020-as nézőtéri korlátozások miatt van. 200 néző előtt azért jóval könnyebb lesz itt győznie a Moldénak, egy olyan helyen, ahonnan az utóbbi időben pontokkal szokott távozni. Ettől függetlenül sétagaloppra azért nem számítok két okból sem: a hazai támadógépezet összeállt és rendre eredményesek tudnak lenni, míg a Moldénak a hátsó alakzata a legsebezhetőbb pontja. Itt inkább egy gólokban gazdag, mintsem egy unalomba fulladt mérkőzést várok.
Továbbra is kellenek a győzelmek
Villámrajtot vett a Bodø és a Molde, amely két együttes húzhatja egymást a bajnoki versenyfutásban. Mindkét csapat számára augusztusban kezdődik a nemzetközi kupa is, így addig minél több pontot kell szerezniük. Egyelőre a többi rivális tetemes távolságból követi őket és nehéz a jelenlegi formájuk alapján arra gondolni, hogy a Rosenborgon kívül más közelebb férhet majd hozzájuk. Ez a verseny a Moldét már a bajnokság harmada előtt győzelmi kényszerbe sodorja és ennél fogva innen bizony csak három ponttal távozhatnak. Az utóbbi hetek rotálása ellenére én most a legerősebb vendég kezdőt várom és ez elsősorban gólokban mutatkozhat meg. Amennyire a stabil védekezés nem az erőssége a csapatnak, annyira más a helyzet a támadószekcióban. Kiváló egyéni képességek, remek presszing, ezek a jellemzői a Molde offenzív játékának. Az idényben egyszer egy hasonló felállás már katasztrófát jelentett a Haugesundnek (1-6 Bodøben) és jó esély van arra, hogy megint egy sokgólos mérkőzésen kapitulálnak a mélyebb kerettel rendelkező rivális ellen.
-
Haugesund - Molde tipp
FKH góljai 0,5 felett + Molde nyer + Molde góljai 2,5 felettUnibet
5.80
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Forrás: Sportfogadas.org
Hozzászólások 5
grof19
Köszönöm szépen a tipp ajánlást! Veled tartok!
chabialonso
Köszi! Ezeket már most kell tenni, mivel nagyon szépen tudnak 1.60-as szorzók a meccs napjára 1.30 körülire lemenni.
robmiller
Csak az 5.80-at ajánlottad be végül! Nagyon szorítok, hogy jöjjön, szerintem erős a tipp, logikus is, de hát ezt a podcastben kibeszéltük! :)
csatarid
Köszönöm a tippet! A Molde winnel veled tartok.
Hentesáru
Felkeltette a figyelmem ez a Molde tipp, esélyes a győzelemre, meg is játszom, az odds közben lejjebb megy, remélem behúzzák
Köszönöm a tippet