Közeledünk a bajnokság vége felé és az elmúlt évekkel ellentétben egyelőre még a bajnoki cím se lefutott a nemzetközi helyek és a kiesés ellen folytatott harc mellett. A 27. fordulóban két fontos összecsapás is lesz: a Brann - Rosenborg dönthet a bajnoki címről, míg a Haugesund Sarpsborgban tarthatja életben az Európa Ligás álmait.

Sarpsborg 08 - FK Haugesund

A Sarpsborg (2.18) eddig kiemelkedően jó szezont fut - az Európa Ligában. A dél-norvég városban bemutatták, hogy lehet kis költségvetéssel, kevés légióssal, alacsony koefficienssel eljutni a csoportkörbe és egyelőre ott sem szerepelnek rosszul. Otthon eddig veretlenek és három forduló alatt négy pontot gyűjtöttek, amivel a harmadik helyen állnak és életben tartották a továbbjutás reményét. Azonban a kis csapatok átkát ők se tudták elkerülni. Egyszerre két sorozatban nem tudnak jól szerepelni és ennek következtében a nyártól kezdve a bajnokságban folyamatosan csúsznak lefelé. A szezon első felében harcban voltak a dobogóért, míg jelenleg a tabella közepén találhatóak, ahol a kiesés nem fenyegeti őket, míg az európai selejtező beláthatatlan távolságban van. Ráadásul csütörtökön még jelenésük volt az Európa Ligában, így friss csapatról se beszélhetünk és ez mindenképpen az ellenfelük malmára hajtja a vizet.

Sarpsborg 08 FF. Fotó: Kevin Jung Thorp/Flickr

Ha valamelyik csapat tudja, hogy milyen nehéz kis költségvetéssel két sorozatban is helytállni, akkor az az FK Haugesund (3.30). Tavaly hasonló helyzetben voltak, mint a Sarpsborg, csak ők nem érték el az Európa Liga csoportkört. A bajnokság első felében kiválóan szerepeltek, majd az utolsó 10 fordulóban alig szereztek pontot és visszaestek. Tudják, hogy ellenfelük fáradt lesz és nekik kell bizony a három pont. 47-47 ponttal áll a Molde és az FKH a 3-4. helyen a bajnokságban és könnyen lehet, hogy csak a dobogó legalsó foka fog Európa Liga selejtezőt érni. A norvég szabályok értelmében, a bajnokság negyedik helye akkor ér selejtezőt, ha a kupagyőztes az első három helyen végző csapatból kerül ki. A kupasorozatban most az elődöntőnél tartanak és biztossá volt, hogy csak a Rosenborg nyerheti meg azok közül, akik a bajnoki szereplésük alapján lesznek ott a nemzetközi kupában jövőre.

Érdekes, hogy a bukik a Sarpsborgot jóval nagyobb esélyesnek tartják a találkozóra, mivel az én szememben fáradtabbak, motiválatlanok és rossz formában lévőnek tűnnek. Az elmúlt 8 fordulóban összesen 1 pontot szereztek és ezzel a legkevesebb gyűjtötték be, míg az FKH ugyanekkora intervallumban már 13 egységnél tart. Ami a hazai pálya mellett még a S08-at támogatja, az a jelenlegi játékosállomány: a vendégeknél Bråtveit sérült (kapus), míg a Sondre Tronstad sárga lapjai miatt kihagyja ezt a derbit. Mindketten alapemberek, azonban még a pótolható kategóriába esnek. Jó hír viszont, hogy Frederik Gytkjær hosszú idő után újra bevethető állapotban van és ez több variációs jelenthet elől Horneland mesternek. A Sarpsborgnál csak a nyáron szerződtetett Bjørn Inge Utvik nem bevethető. Ennek ellenére én a vendégeket érzem esélyesebbnek és egy X2-re (1.71), vagy egy DNB/2-re (2.43) jónak tartom őket.

A bajnoki döntő

Ezt látni kell, ha kicsit is érdekel a skandináv foci. Az elmúlt években lefutott volt a norvég bajnokságban és a Rosenborg behúzta 10+ pont előnnyel. Az idei évben azonban voltak gyengébb periódusaik, így pedig izgalmas lesz a vége. Jelenleg két ponttal előzik meg a bergenieket, azonban most éppen riválisuk otthonába látogatnak, ahol idén egyszer tudott győzni csak a vendégcsapat. Az összecsapás dönthet a bajnoki címről is, mivel a maradék három fordulóban mindegyik csapatnak verhető ellenfeleik lesznek, akiknek a többsége tétnélküli találkozókat vív majd ellenük, így lesz ott probléma motivációval. Ráadásul a Brann (2.40) önbizalommal telve is léphet pályára, mivel idén már legyőzték közvetlen riválisukat a Lerkendalban, ami egyelőre csak nekik sikerült. A két csapat formája is hasonló, így érdemes megnézni a hiányzók listáját. A Brannál a legnagyobb kieső Fredrik Haugen lesz, aki eltiltását tölti ezen a kulcsmeccsen. Rajta kívül a stabil kezdőből több hete kiesett már az elsőszámú kapus (Sahin-Radlinger), illetve a szélvészgyors szélső, Marengo. Ettől függetlenül a hazai dominancia érvényesülhet a meccsen, és ez kedvezhet a nyáron igazolt Daouda Bambának, aki egyre jobban érzi a társakat elől. Hiányzók vannak a másik oldalon is azért: Tore Reginiussen betegséggel küzd, de könnyen lehet, hogy pályára fog lépni, míg a nyáron kiváló igazolásnak tűnő Jebali biztos nem lesz ott. Jó hír viszont, hogy hosszabb kihagyás után mind Bendtner, mind Samuel ott lehet a kezdőben.

Egyértelműen háromesélyes találkozónak tűnik és azt hiszem, hogy itt nem lehet tippelni nagyon a végeredményre. Gólok várhatóak, de a bukik is hasonlóan vannak ezzel (2,5 over; 1.86). Összességében ez inkább egy megnézésre alkalmas meccsnek tűnik, mintsem egy fogadásra. Előbbire viszont mindenképpen jó. Kiváló tempó, feszültséggel teli találkozó várható, amit csak ajánlani tudok mindenkinek vasárnap este 20 órakor.

  • Eliteserien tipp

    Sarpsborg 08 - FK Haugesund; X2

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Forrás: Sportfogadas.org