A Barcelona érdekes helyzetben van, ugyanis két fordulóval a csoportkör vége előtt még könnyedén nyerhetik a négyest, de akár még ki is eshetnek az Európa-ligába, ami óriási blama lenne.
1.73
Egyelőre nem kongatják a vészharangot Barcelonában
A spanyol bajnokságban úgy negyedik a Barcelona, hogy a Real Madrid - Girona kettős vezet kényelmes előnnyel, utánuk a meccshátrányban lévő Atlético Madrid következik, majd a Barcelona, akik megint nem tudtak nyerni. A Rayo Vallecano volt az ellenfél, Xavinak megint meg kellett küzdenie a sérülésekkel, ugyanis Gavi dőlt ki a szezon végéig, komoly érvágás a kiválása a katalán gárda számára. Alig épült fel Frenkie de Jong és Pedri, már lett egy újabb fontos hiányzó.
A csapat formája akadozik, egyáltalán nem meggyőzőek, kikaptak az El Clásicón, spanyol bajnokikat kisebb csapatok ellen alig tudnak nyerni, ráadásul most a Rayo Vallecano otthonában is majdnem kikaptak. A hazaiak jobbak voltak, előnybe is kerültek az első félidőben, csak a mérkőzés hajrájában egy öngóllal egyenlített a Barcelona. Hiába a nyári igazolások, ez csak kisebb fellángolást biztosított, de már látszanak a taktikai hibák, amiket Xavi nem tud elfedni.
A fejlődés gátja ugyanis maga az edző. Xavi lelkes, olykor egészen jó meglátásai vannak, de nem látszik az irány, mit akar játszatni ezzel a csapattal. Tavaly a védekezés kiemelkedő volt, topligákban élen járt a defenzív játékot tekintve a Barcelona, ez erre a szezonra szétesett, nem mellesleg Marc-André ter Stegen is sérüléssel bajlódik. A támadósorban szenvedés zajlik, Ousmane Dembélé hiánya nagyon érződik, alig akad kreatív játékos elől.
A Porto nagy esélye
Az elmúlt években a nemzetközi kupában egyik meglepetéscsapat a Porto volt. Sérgio Conceição az egyik legjobb portugál edző, valószínűleg, ha nem ő irányítaná a Portót, akkor ez a csapat teljesen középszerű lenne, el sem jutnának az egyenes kieséses szakaszba. A portugál szakember kiváló védekezést szokott összerakni, jól olvassa az ellenfél taktikáját, nagyon nehéz kiütni a Portót.
Nem véletlen az sem, hogy mikor a két csapat találkozott egymással Portugáliában, akkor a Barcelona csak 1-0-ra tudott nyerni a Porto ellen, hiába uralták végig a mérkőzést, nagyon jól reagált a hazai gárda mindenre. Most is valami hasonlót várunk, hiába játszik hazai pályán a Barcelona, idén már többször bizonyították, hogy felállt védelemmel szemben nehéz dolguk van, emiatt egyik gárdától sem várunk sok találatot!
-
FC Barcelona - FC Porto tipp
Barcelona 2,5 gól alatt + Porto 1,5 gól alattUnibet
1.73
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Raphinha (Fotó: Christian Bertrand/Shutterstock.com)
Hozzászólások 1
szumi0411
Én első ránézésre szintén hasonlóra gondoltam, 2:0.