Nick Kyrgios alig tért vissza a pályára és ismét egy kényes helyzet főszereplője lett. Ezáltal ismét szóba jött a sokat vitatott, szervára adott 25 másodperces időkorlát. 

Nick Kyrgios (Fotó: Rena Schild / Shutterstock.com)

A pontok között megengedett játékszünetet egy óra számolja a pálya szélén és amennyiben az lejár mielőtt az adogató játékos szervált volna, az illető Time Violation-nak nevezett szabályszegésben részesül a bíró által. Amikor hatályba lépett ez szabály egyes játékosok, mint például Novak Djokovic, egyetértettek ezzel (annak ellenére, hogy a szerb többször is megszegte) és volt olyan is, aki nem, mint például Rafael Nadal, aki szerint a játékritmusnak ekképpen való felgyorsítása rontja a játék minőségét. Mindenkinek megvan a saját véleménye, viszont annyi bizonyos, hogy nem túl kellemes egy hosszú labdamentekkel teli, fárasztó, több órás meccs játékosait ezzel a szabállyal sürgetni. Az is igaz viszont, hogy sok esetben érződött, hogy egyes játékosok nagyon elkényelmesedtek és nagyon elhúzták az időt a pontok között sétálásukkal a pálya hátsó részén, a törölköző használatával és a labdaválogatással.

Visszatérve, a mostani, kiváltó esetre, az úgynevezett Shot Clock pontosan akkor járt le, amikor az ausztrál játékos a szervamozgást végezte, de a bíró bemondta a Time Violationt, ami Nicket olyannyira felbőszítette, hogy nem akart többet játszani és a Supervisort hívta a pályára a konfliktus megoldására. A helyzetet két szemszögből is lehet elemezni.

Az elsődleges szempont a tények pontos lezajlásának hideg megfigyelése. Vitathatatlan, hogy Kyrgios az időkorlát lejártakor szervamozgásba volt. Ha ez a szabály úgy szól, hogy a labdamenet a szervamozgás ELKEZTÉVEL és NEM A LABDA MEGÜTÉSÉVEL kezdődik, akkor Kyrgiosnak igaza van. A másodlagos szempont az empátia szempontja. Ezt a szabályt több esetben is lazábbra fogták egyesek, mivel az említett erőfeszítés megkövetelte azt. Kyrgios tiltakozása végül azzal ért véget, hogy a Supervisor biztosította afelől, hogy nem részesül büntetésbe és folyhatott tovább a játék.

Nézzük a történteket:


Fogadj itt teniszre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.