Farkasok próbálnak megenni bajnoki reggelire Szarkákat, de nem egyszerű elkapni egy taktikus madarat. Az a helyzet, hogy a Newcastle egyre jobb formába lendül, és ezzel a Wolves lehet nem fog tudni mit kezdeni. Ezért aztán a vendégek győzelme várható, akik képesek vérengzésre is, tehát akár sok góllal is verhetik a Wolves együttesét!
Inasba rak mindenkit a Newcastle
Néhány elvesztett szeptemberi rangadót követően, most ősszel nagy formába lendült a Newcastle United együttese. Elég csak néhány eredményt említeni, ha épp nem lennénk tisztában az erejükkel. Például legyőzték a Manchester City csapatát, rúgtak egy laza négyest a Newcastle Unitednek. Ebből is látszik, hogy jól sikerült a tudatos építkezés, Eddie Howe irányításával nem kerül hosszan tartó hullámvölgybe ez az alakulat.
Gurítottak egy 8-ast a Sheffield Unitednek, de a Burnley együttesének is csak 2 kapura tartó lövést engedtek, miközben legyőzték őket. Taktikusak, hatékonyak a befejezéseknél, szervezettek és fegyelmezettek, házi gólkirályuk Alexander Isak 6 találattal, szorosan nyomában az 5 gólos Callum Wilson. De rajtuk kívül is vannak nyerőemberek, például a Crystal Palace ellen Jacob Murphy kezdte el a gólgyártást.
Wolves - Newcastle sokszor 1:1-re végződik
Érdekes dologra lehetünk figyelmesek, ha visszanézzük a Wolves és Newcastle egymás elleni mérkőzéseit. A legutóbbi 10 alkalomból 6-szor a végeredmény 1:1 lett, és az ördög nem alszik a fogadásoknál. Ezért gyorsan említsük meg, hogy a bet365 kínálatában ez a pontos eredmény 8.50-ért játszható. Azért közben korszakváltás történt a Szarkáknál, tehát erre azért komolyan nem lehet alapozni, de mindenképp érdekesek az ilyenek a sportfogadás világában.
Eddie Howe szembenézett a Newcastle élén 2022 óta két edzővel is, akik a Wolves csapatát irányították. Kétszer került szembe Bruno Lage taktikájával, egyszer legyőzte 1:0-ra, majd jött az előbb említett, szokásosnak mondható 1:1-es döntetlen. Legutóbb a Wolves padján már Julen Lopetegui ült, a vége 2:1-es győzelem lett a Szarkáknak. Most pedig már Gary O’Neil irányítja a Wolvest, szóval megint más stílushoz fog alkalmazkodni Howe.
Tippek és fogadások a mérkőzésre
Tetszetős lehetőség a Newcastle győzelme 1.72-es szorzón, illetve emellett a bet365 kínálatában a mindkét csapat szerez gólt lehetősége is szimpatikus. Erre az irodánál 1.75-ért fogadhatunk, amiben benne van a megszokottnak kikiáltott 1:1-es eredmény. Az over és underek piacán inkább a kevés gól irányába mennék, mert a Szarkák sok esetben taktikusak, pontosan annyi energiát fejtenek ki, amennyire szükség van.
október 28., szombat
A cikkben közölt oddsok a(z) Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 október 25. 13:2 UTC.
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig
Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Eddie Howe. Fotó: ph.FAB/Shutterstock