Tromso vs Sandefjord Eliteserien

Tromsø - Sandefjord: Továbbra is folytatódhat az észak-norvég uralom

Foci tippek Eliteserien Sandefjord Fotball Tromsø

Újabb lépést tehet a Tromsø a hőn áhított nemzetközi kupaszereplés felé. Mindössze két észak-norvég csapat van az elsőosztályban, azonban a jelenlegi szezonban mindkettő meghatározó szerepet tölt be. Ezúttal a Sandefjord látogat majd Tromsøbe és nem éppen jó eséllyel lépnek pályára.

2023 aug 20. 17:00 Közvetítés: UnibetBet365

Belendült a Tromsø az utóbbi időben

Három győzelem után várja a hazai csapat a Sandefjord együttesét, amely éppen ezért nem néz könnyű meccs elé Hans Erik Ødegaard vezetésével. A Tromsø (1.52) nem elég hogy nyert, de topcsapatokat fektetett két vállra. Egyaránt 3-1-re verte meg a norvég kupa idei döntőseit, a kettő között pedig idegenben szintén két góllal nyert Bodøben a listavezető ellen (2-0). Ennél jobb forma nem is kell a Sandefjord ellen.

Tromsø-Tromso-szurkolók-001
A Tromsø szurkolók ünnepre készülnek.
Fotó: Øyvind Andreassen/Flickr

A forma mellett a játékoskeret is rendben van. Visszatért eltiltásából Diouf, aki az előző meccsén már lapot sem kapott, így talán újra a kezdőbe kerülhet a tehetséges szélső. Azonban Helstrup mesternek van bőven variációs lehetősége, miután alig akad sérült a keretben. A szezonban berobbanó Yaw Paintsil mellett ott lehet a Bodøtől kölcsönvett Lasse Nordås is, aki csereként beállva is osztott már ki asszisztot. Elég erős Tromsø fog érkezni a bajnokság utolsó harmadára és komoly eséllyel pályáznak valamelyik dobogós helyre.

Nehéz kiigazodni a Sandefjordon

Eléggé kiszámíthatatlan teljesítménnyel képes előrukkolni a Sandefjord és nem csak erre az évre igaz ez rájuk. Az előző fordulóban 2-2-t játszottak az ellen a Molde ellen, amelytől május végén sima 0-5-s vereséget szenvedtek. A Tromsø ellen egyébként ilyen bosszúra nincs szükség, miután hazai környezetben egy gólnélküli döntetlent játszottak még áprilisban. Akkor azonban még nem gondolhattuk, hogy a tromsøi lendület ilyen szépen ki fog tartani és akár érmet is szerezhetnek. Azt viszont már sejtettük, hogy a Sandefjord idén is a kiesés elkerüléséért fog harcolni.

Jelenleg éppen az osztályozós hely felett helyezkednek el, azonban az egyenes kieséses helyen álló Vålerenga is csak két pontra van tőlük. Kaparni és harcolniuk kell ebben az évben is a biztos bennmaradásért miután csak az Aalesund van egy kicsit lemaradva a mezőnytől. Ødegaard mester helyzetét nehezíti, hogy van pár fontos sérültje és a keret nem annyira bő. Danilo Al Saed a bajnokság összes meccsén kezdet egészen a 17. fordulóig, majd egy vállsérülés miatt kihagyta már a Molde elleni összecsapást it. Mellette Ian Smeulers is maródi, aki majd a védelemből hiányozhat, miután augusztus végére tehető a visszatérése. Kedvezőtlen előjelek ellenére képes lesz pontot szerezni vajon a Sandefjord?

Papírforma eredményre mennék rá

Az utóbbi hetekben több Tromsø meccset is megnéztem és nekem nagyon tetszett a csapatnak a dinamikája. Paintsil, Diouf és Erlien megvétele kiváló húzás volt, illetve a most kölcsönvett Nordås testi adottságai is növelni fogják a variációs lehetőségeket. Pont alkalmas ez a csapat arra, hogy feltörje a várhatóan defenzív sandefjordi védekezést. Ehhez két jó opció van, miután 1.57-es szorzón fogadhatunk a két hazai találatra, míg az ázsiai hendikeppes Tromsø -1.0 még magasabban kapható (1.88). Elég jó formában van a Tromsø és ha nem izgulják el ezt a lehetőséget, akkor mindkettő szorzót be kell húzniuk és egy újabb lépést tehetnek a dobogó felé.

A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 augusztus 18. 19:55 UTC.

  • Tromsø - Sandefjord Fotball tipp

    Tromsø -1.0
    Unibet
    1.88

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés


Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

  • Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Skandináv foci 2024

SPF Előzetes hozzászólt
2024 márc 30. 18:56
Nem egy Haaland, de norvég gólvágóval ütnék 10-es szorzót!

Hosszú szezon áll előttünk, azonban a szerencsénket már márciusban megpróbáljuk megalapozni egy long term fogadási lehetőséggel a norvég bajnokságban. Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2023 nov 30. 23:32
Eliteserien: Sok a kérdés az utolsó forduló előtt

Négy csapat eshet ki, míg hárman harcolnak a dobogóért. Nem lenne meglepő, ha egy kaotikus utolsó fordulóval zárnánk ezt a szezont. Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2023 nov 3. 22:48
Aalesund - Sandefjord tipp: Ennél nagyobb kiesési rangadót nem találsz hétfőre

Közel kerülhet a kieséshez egy vereséggel az Aalesund, míg egy győzelemmel visszahozhatja magát a bennmaradásért folytatott harcba. Olvasd tovább

Még több Foci