Vasárnap este kerül sor a Roma - Fiorentina találkozóra, nevezhetjük akár derbinek is. A két csapat leginkább annak köszönheti, hogy a top6-ban állnak, hogy a riválisok gyengélkednek, elsősorban a Napoli - Lazio - Atalanta trió.
2.07
Fiorentina: Fejben már a Fradira készülnek?
A Ferencváros drukkerei biztosan figyelni fogják, mire megy Rómában a Fiorentina, hiszen a Konferencia Liga utolsó körében fontos mérkőzést játszik a magyar csapat a firenzeikkel. Azon a találkozón sok múlik, akár a Fiorentina csoportelsősége is, hiszen, ha a Ferencváros nyer hazai pályán, akkor csak második az olasz klub, eggyel több párharcot kell játszaniuk tavasszal az európai kupában.
Mindeközben a Fiorentina hétközben sem pihenhetett, hiszen az Olasz Kupában a Parma látogatott hozzájuk, az pedig borítékolható volt, hogy gólt kapnak. Ez meg is történt, sőt, az sem volt messze, hogy a Fiorentina kiessen, ugyanis 0-2-ről álltak fel, első félidőben már kétgólos előnyben voltak a vendégek, majd a firenzeiek a hajrában egyenlítettek, hogy aztán büntetőkkel jussanak tovább.
Ez viszont már abszolút a fáradtság jele, ami már az elmúlt hetekben is megmutatkozott. Vincenzo Italianónak nem sikerült egész szezonban összerakni a védekezést, hátsó alakzatban óriási lyukak tátonganak, könnyű őket lekontrázni, míg a támadójáték sok esetben szenvedős. Az pedig látszik, hogy egyik fronton sem meggyőző a Fiorentina, ennek tudatában látogatnak Rómába.
Roma: Nem engedték el a bajnokságot sem!
José Mourinho kiválóan megérezte a többiek botladozását, tudja, hogy mennyire fontos lenne jövőre a BL-ben indulni a Romával. Ezért elkezdtek nyerni a bajnokságban, fontos sikereket arattak az Udinese és a Sassuolo ellen, utóbbi esetében hátrányból fordítva. Rangadókat és fontosabb mérkőzéseket továbbra sem tudtak nyerni, de önmagában már az nagy siker lehet nekik, hogy versenyben vannak a top4-ért. Ez ugyan a nemzetközi kupa rovására ment, hiszen lecsúsztak a csoport első helyéről az Európa-ligában, de annyi baj legyen, Mourinho sem esett pánikba:
"Nem gondolom, hogy a rájátszásba kerülés katasztrófa. Nyilvánvalóan nehéz lesz, de egyben motiváló is, hogy egy nagy csapat ellen játszunk, amely a Bajnokok Ligájából kiesik."
Ezzel így már egyértelmű, hogy az utolsó EL-csoportmeccset el fogja engedni a Roma, nyugodtan koncentrálhatnak a Fiorentina elleni derbire, miközben a vendégek kissé szétesve várják a találkozót. A két edző, Italiano és Mourinho egymás elleni mérlege azért érdekes, mert a négy meccsükön rendre a hazai csapatok nyertek. A két gárda közül pedig most is a hazai pályán szereplő van jobb formában, nem feltétlenül jobb csapat a Roma, de nincs annyi problémájuk, mint a vendégeknek. Nehezen engedjük el tehát a Roma győzelmét, pedig nem túl kecsegtető rá a szorzó.
- Dátum és időpont: 2023.12.10., 20:45
- Helyszín: Stadio Olimpia, Róma
- Játékvezető: Antonio Rapuano
- TV közvetítés: Sport 1 (élő, 20:45)
-
Roma - Fiorentina tipp
Roma nyerUnibet
2.07
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org