Újraindul a nemzetközi foci február közepén és ez azt jelenti, hogy a Ferencváros is folytatja a szereplését a Konferencia Ligában. Az biztos, hogy mindenképpen érdekes meccs elé nézhetünk magyar szemszögből, mert a Fradi úgy néz ki, hogy jó formában van, míg a görögöknél frissen váltottak edzőt. A mérkőzést bővebben átbeszéltük podcast keretében is.
1.78
2.10
Komoly változások az Olympiakosnál
A sorsolás óta érdemes volt figyelni, hogy mi történik a görög csapat háza táján, mivel akadt esemény bőven. Február első hetében megérkezett a sportigazgatói posztra Darko Kovacevic, aki a portugál Pedro Alvest váltotta és miután a vezetőedző Alves embere és honfitársa volt, így pénteken neki is mennie kellett. A szerb szakvezető már a kinevezésekor élesen bírálta az eddig elért eredményeket, így nem volt meglepő, hogy péntekre le is rendezték a menesztést – mindössze alig két hónappal Carlos Carvalhal kinevezése után. Vasárnap még megbízott vezetődzőként Sotiris Sylaidopoulos vezette győzelemre a csapatot az OFI ellen (4-0), azonban vasárnap bejelentették Jose Luis Mendilibar érkezését, aki így a Fradi ellen fog debütálni.
Mendilibar. A 62 éves spanyol szakvezető érdekes választás lett, miután az igen hosszúra nyúlt pályafutása során, most hagyja el először az anyaországot. A legtöbb meccset az Eibar kispadján húzta le (248), míg legutóbb a Sevillát vezette - mindössze hat hónapig. Október után áll újra munkába és sok időt nem fog kapni építkezésre, mivel az Olympiakos tulaja nem éppen türelméről híres.
A télen nagy bevásárlást tartott egyébként a görög csapat és fél tucat játékos érkezett a keretbe. Ez a hazai bajnokságban biztosan sokat fog nekik segíteni, azonban a Konferencia Ligában az őszi kerethez képest csak hármat fog tudni változtatni a klub. Ennek következtében az újak közül André Horta, Chiquinho és David Carmo került be a hivatalos keretbe. Tehát, hiába igazolták le 3 millió euró körüli összegért Gelson Martinst a Monacótól, a szélső nem fog játszani csütörtökön. Tegyük ehhez hozzá, hogy ezek az igazolások nem is Mendilibar kívánságait tükrözik, így a spanyol szakvezetőnek a már meglévő játékosokból kell nagyot alkotnia a Fradi ellen.
Felkészülten várja a meccset a Fradi
A görögökhöz képest sokkal nyugodtabb körülmények között várhatja ezt az összecsapást a Fradi. Sínen van az újabb bajnoki cím, ahol egyedül a Paks maradt reális ellenfél a címvédő számára. Az idei évet három győzelemmel kezdték és felépültek a sérültek. Ez komoly tényező a Ferencvárosnál, miután az ősz végére kipukkant náluk a lufi ilyen téren. Varga Barna újra remek formának örvend és ez általában gólt, gólokat szokott jelenteni a zöld-fehérek számára. A játékosok pozitívan nyilatkoztak a Debrecen elleni meccs után is, ami kiváló felkészülés volt számukra a februári fő attrakció, azaz az Olympiakos elleni meccsre. Azt se felejtsük el, hogy a Fradi halasztotta a hétvégi bajnokiját, így a következő 10 napban, csak és kizárólag a görögök ellen készülnek majd. Ezzel szemben az ellenfélnek hétvégén rangadója lesz a listavezető PAOK-kal szemben, ami könnyen lehet, hogy fontosabb is, mint a Konferencia Liga.
A görögökhoz hasonlóan a Ferencváros is hármat változtathatott a kereten. Kevesebb volt a téli érkező, azonban így se tudtak mindenkit beregisztrálni. Hivatalosan Wingo, Maiga és Kodro került be, ami azt jelenti, hogy a télen érkező Sevikyan, vagy a kölcsönből visszatérő Loncar biztosan nem fog pályára lépni csütörtökön. Ettől függetlenül talán ez kevésbé zavarja meg a Ferencvárost, mint az ellenfelet, ahol jóval radikálisabb cserék történtek a télen.
Izgalmas meccset várunk csütörtökön
Azt gondolom, hogy a magyar drukkerek bizakodva várhatják ezt a meccset. Medilibarnak az első hét kulcsfontosságú lehet, mivel rangadót vívnak a bajnokságban, illetve a Fradit kellene kiejteni a Konferencia Ligából - mindezt úgy kellene menedzselni a spanyolnak, hogy pár napot tudott csak ismerkedni a kerettel. Ezek a tényezők a Ferencváros malmára hajthatják a vizet és a reális az 50-50%-os továbbjutás a két fél között. Azonban a szorzók alapján a bukik a görögöket tartják esélyesebbnek, így itt be lehet vállalni egy Fradi továbbjutást (2.10).
Ha nem akarunk ilyen mid-term fogadással foglalkozni, akkor az amit ajánlanánk az a mindkét csapat gólt lő opció (1.78). A hazaiaknak bizonyítani kell az új edző és a klub vezetése szempontjából is, illetve bárhogyan is nézzük, elvárás feléjük a győzelem hazai pályán. Az önbizalmuknak jót fog tenni a hétvégi OFI elleni 4-0 és talán kicsit le is becsülik a magyar bajnokot. Egyáltalán nem rossz sorsolás ez az Olympiakosnak, azonban a Ferencváros idén már megnehezítette a Fiorentina és a Genk dolgát is. A csoportkörben egyébként egyedül a Genk elleni 0-0 alkalmával nem jött le a Fradi gól és a BTTS. A másik oldalt tekintve: egyetlen clean sheet sem jött össze az Európa Ligában, viszont kétszer nem talált be a csapat. Összességében, minden szempontból jó lehet ez a tipp előzetesen.
-
Olympiakos Piraeus - Ferencváros tippek
Mindkét csapat gólt szerez/IgenTippmixPro
1.78 -
Továbbjut: FerencvárosUnibet
2.10
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Kristoffer Zachariassen, Varga Barnabás, Marquinhos és Mohammad Abu Fani, a Ferencváros játékosainak gólöröme a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában 2024. február 6-án. Fotó: MTI/Illyés Tibor
Hozzászólások 2
lazanyja
A sportsmole Loncart a kezdőbe várja.
Érdekes, hogy ők nem tudnak erről.
A btts szerintem is a legjobb tipp.
gavrilo14
Nem tudom, hogy ti hogyan vagytok vele, de valahogy mindkét csapat játéka csalódás volt. Alig tudtam végignézni a meccset...