Ha nehéz kiigazodni a Monaco csapatán, akkor abban semmi meglepő nincsen, ebben a szezonjukban nehezen találta a fonalat a belga szakvezető, köszönhető a klub átigazolási politikájának.
1.80
Ingadozó Monaco
Amikor a Monaco hátterét mutattuk be, hogy miként alakult át évek alatt egy orosz klubcsapattá, akkor kitértünk arra is, milyen módon végzi a stáb a munkáját az átigazolási piacon. Az orosz vezetésnek ugyanis nem feltétlenül érdeke, hogy ez a gárda nemzetközileg tényező legyen. Felmerültek velük kapcsolatban olyan kritikák is, hogy csak profitot akarnak termelni a kétes transzferekből. Érdemes kitérni rá, hogy mennyire nem konzekvens a csapatépítés, hiszen, ha jön egy fiatal tehetség, jó, ha egy szezont lehúz a keretben, rögtön meg is szabadulnak tőle nagy összegért.
Ezért nem meglepő, hogy a hercegségbeli klub szezonja hullámvasút, hiszen az elmúlt év két alappillérét, Aurélien Tchouaménit és Benoît Badiashilet is eladták. Ők feleltek a védekezés hatékonyságáért, illetve a defenzív és az offenzív játék közötti átmenetért. Ez az eredményeken is meglátszik, hiszen hiába áll 4. helyen a gárda, mégis annyi gólt kapott, mint egy középcsapat. A kiesés ellen küzdő Brest csak kettővel kapott több gólt náluk. Ezt a pocsék védekezést próbálják ellensúlyozni a gólerős támadójátékkal, de ez is csalóka, hiszen volt egy 7-1-es győzelmük, de összességében bármikor képesek belefutni egy komolyabb vereségbe.
Így történt ez az elmúlt fordulóban, amikor a Lens verte 3-0-ra őket. Nem meglepő, de egy óriási védelmi hibából kapták az első gólt, hátul passzolgattak a Monaco védői, majd eladták a labdát a saját tizenhatosuk sarkánál, pillanatok alatt hátrányba kerültek, még 10 perc sem telt el a találkozóból. Alig tért magához a Monaco, pár perccel később kapták a következőt, újból Openda villant, kiváló formában van a Lens támadója. Nem sokkal később hatalmas kapufát rúgott a Lens középpályása, hercegségbeli klub csak nyomozta a mérkőzést. A második félidőben jött a hazaiak újabb gólja, megsemmisítette a Lens a Monacót, akiknek helyzetük is alig volt.
Der Zakarian visszatért, de a csapat még nem az igazi
A Montpellier továbbra is a táblázat alsó felében található, igaz, hogy a kiesést jelentő helyek messze, de a sorsolásuk nem éppen kedvező. A hátralévő hat mérkőzésből nincsen már könnyű ellenfél, azt a kártyát a szezon korábbi részében elhasználták. Michel Der Zakarian visszatért korábbi klubjához, vele együtt pedig azért a stabilitás is megjelent, gyengébb képességű gárdákat most már legyőzik, de már a top6-os klubok ellen sem jönnek zavarba. A keretet rutinos játékosok alkotják, akikkel lehet nagyobb eredményeket is elérni, ezért is gondoljuk, hogy hiába nehéz a sorsolásuk, valószínűleg megoldják a bennmaradást.
A 4-2-3-1-es felállás összességében jól működik, általában Der Zakarian csapatai a jó védekezésükkel tűnnek ki, de most inkább a támadójáték működik. Az örmény szakember irányítása alatt minden mérkőzésen gólt szereznek. A Monaco ellen is ez a minimális cél, ráadásul látva azt a zavart, ami a hercegségbeli klub védelmében uralkodik, szinte kötelező a Montpelliernek gólt szereznie (1.58). A szorzó viszont alacsony, így hajlunk afelé, hogy mindkét gárda betalál, erre már egészen baráti az odds, vendégek védelme még nem állt össze, ha a Monaco most sem szerez gólt, akkor az eléggé kellemetlen, főleg hazai pályán.
-
AS Monaco - Montpellier tipp
Mindkét csapat gólt szerezUnibet
1.80
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org