A csoportkör végéhez érve, a többségnek már leosztották a lapokat, tehát egész sok kvartettben eldőlt, melyik csapatra milyen kupaszereplés vagy épp nem szereplés vár tavasszal. Ez még egy vérre menő mérkőzés!
Biztos meg tudod nézni a tabellát önmagadtól is, de a lényeg, hogy a döntetlen az a Milannak kedvez, hiszen az utolsó kör előtt, ők foglalják el a második helyet a csoportban. Továbbá bármelyik fél győzelme, a továbbjutást eredményezi, a kiesés szakaszba. Tehát a nagyobb motiváció a Salzburg oldalán van, és ez a fajta motiváció alapból gólokat és overt juttat eszünkbe, hiszen az alapvető mentalitás jelenlegi helyzetükben, hogy vagy győzni vagy más semmi. De nem eszik ennyire forrón a kását sajnos, ez már a szorzókon is meglátszik, hatos szorzó környékén adják a vendég sikert, tehát a Salzburg győzelmét. De vajon miért ennyire lehetetlen kategória?
Az előző találkozásuk alkalmakor a Milan uralta a mérkőzést, többet volt az olaszoknál a labda, a passzhatékonyságuk is magas volt, de mégis, az osztrákok a 34%-os labdabirtoklásból több kapura lövést tudtak hozni. Ha abból a meccsből indulunk ki, és hozzávesszük az utóbbi hetek formáját, azt gondolom, mindkét csapat szerezhet gólt. Erre a szorzó 1.70 körüli az irodáknál, és ebben több rációt látok mint az overekben vagy épp bármely fél nyeretésében, mert a védelmek közel sem olyan jók, mint amire képesek a támadórészlegek mindkét oldalon. Ha hozzávesszük a továbbjutási motivációt, akkor is juthatunk erre a következtetésre, BTTS! Te mire tippelsz a meccsen?
november 02., szerda
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Hozzászólások 1
naxosz
A végeredmény szempontjából a Milánnak nagyobb az esélye a győzelemre,de nem kizárt semmi. Szerintem a Salzburg nem egy védekező csapat és tőlük is várom a gólt.Azt pedig hogy a olaszok ne lőnének kevés esélyt látok.Ezért szerintem 3-4 gól lesz a mérkőzésen.Alapjaiban az sem fizet rosszul a fogadóirodáknál.