Első egymás elleni meccsükön 3:1-re tudott idegenben nyerni az angol együttes, így aztán sok reményük nem lehet a dánoknak. Valószínűleg már a párharc előtt sem voltak nagy reményeik, mert ez a City most nagyon megy előre. Nem arról van szó, hogy egy bevehetetlen vár a legutóbbi idényben triplázó csapat, sokkal inkább támadásban félelmetesek. Ha úgy jön ki a lépés, simán szereznek akár 3-4 gólt is bármilyen ellenféllel szemben.
Hullámzó, de jó formában a Manchester City
Hétvégén lesimázta a városi rangadót a Manchester City csapata, simán legyőzve a Manchester Unitedet. Ígéretesen kezdtek a United játékosai, de aztán a City nyomasztó dominanciája mellett kaptak ki. Érdekesség, hogy pontosan annyit tudtak Erling Haalandék rúgni az FC Köbenhavnnek, mint a városi riválisnak. De még ennél is többet zsákoltak a világ legrégebbi kupasorozatában, az FA-kupában a Luton elleni mérkőzésen. Kevin de Bruyne 4-szer asszisztált Erling Haalandnak azon a meccsen, és még azon kívül is szereztek 2 gólt.
Mindeközben becsúsznak gyengébb meccsek is, ami persze nem a veretlenségük végét jelentette. Csupán csak annyit, hogy a Bournemouth ellen például 1:0-ra nyertek vagy épp 1:1-et játszottak a Chelsea-vel szemben. Tavaly december eleje óta nem vesztett találkozót a City, ami azért egy túlterhelt karácsonyi időszakban aranyat érhet. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy a sérülések terén csak Jack Grealish nevét említhetjük. Míg például a Liverpool esetében egy közel teljes kezdőcsapatnyi hiányzó van, addig Pep Guardiola szinte mindenkire számíthat.
Vereséggel hangolt a Köbenhavn
Ahogy néhány hete a Köbenhavn - Manchester City összecsapás előtt kiemeltük, nem vezeti a dán bajnokságot a koppenhágai együttes. Mostanában tért vissza a téli szünetről az északiak pontvadászata, 2 győzelem mellett 1 vereség a mérlegük. Miután elverte őket a Manchester City, kétszer nyertek, és a hétvégén egy vereséggel hangoltak erre a Bajnokok Ligája találkozóra. Nekik több hiányzójuk is van, többek között a középpályás Lukas Lerager, aki 3 gólig jutott a BL mostani szezonjában.
Az utóbbi években többször is játszott a Manchester City és a Köbenhavn, utóbbi egyszer tudta meglepni a címvédőt. 2022 őszén gól nélküli döntetlent értek a dánok, miután emberelőnybe kerültek a hazai pályán vívott találkozón. Még így is elvesztették a labdabirtoklást, és nem tudták legyőzni Pep Guardiola csapatát. Most talán rosszabb formában is vannak, és a hiányzók terén sem állnak jól. Két gólos hátrányt kellene ledolgozni, ráadásul Angliában.
Manchester City - Köbenhavn mérkőzés tippek
Nehéz fogadni a mérkőzésre, mert az Unibet kínálatában minden lehetőség szorzója visszaesett. Mármint reális opcióké, hazai győzelem 1.15-ös szorzó, 2.5 gólnál több lesz 1.38-ért játszható. Ha tartalékosra veszik a hazaiak, azzal lehetne igazán jó dolgokat elérni tippelésben, de ehhez az élő fogadások fogják jelenteni a megoldást. Előzetesen nekem nincs igazán jó tippem, talán a vendégek lapjai felé mennék.
március 06., szerda
A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2024 március 4. 7:21 UTC.
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Josep Guardiola (Fotó: Ververidis Vasilis/Shutterstock.com)