Összecsap a világ elitje, és nagy örömünkre szolgál, hogy magyar résztvevője is lesz a viadalnak, Lékó Péter személyében. Az esemény favoritja Magnus Carlsen!

Tíz sakkozólegenda, akik nem csak a játék öröméért, hanem komoly pénzdíjért is harcolnak. Az első helyezett 45 ezer dollárt vihet haza, de még az utolsó is kap 4 ezer dollárt. A verseny menete a következő lesz: július 21-én körmérkőzéses szakasszal kezdenek, rövid gondolkodási idejű partikkal indítanak, és az ellenfelek négyszer játszanak egymással. Ha az eredmény döntetlen, akkor még rapidabb lesz a dolog, a világosnak 5, sötétnek pedig 4 perc a gondolkodási ideje lesz, és döntetlennel a sötéttel játszó jut tovább. Július 31-én jönnek az elődöntők, majd augusztus 3-tól pedig a finálé (teljes szabályzat angolul itt).

A 40 éves Lékó Péter végső győzelmére 67-es oddsért fogadhatunk, a versenyen indulók között a klasszikus ranglistán ő szerepel a legrosszabb helyen. Legjobb helyezése egyébként 2003 áprilisában volt, akkor a negyedik helyen szerepelt, 2004-ben pedig világbajnoki döntős volt. A rangidős egyébként az 52 éves izraeli Boris Gefland lesz, és elnézve a névsort (Vasyl Ivanchuk - 51 éves, Vishy Anand - 50 éves, Ding Liren - 27 éves, Magnus Carlsen - 29 éves), korosztályok csatája is lesz, ahol a partik gyorsasága talán a fiatalabbaknak kedvez.

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Lékó Péter. Fotó: Wikipédia