Vasárnap kora délután a keleti végeken indul meg az OTP Bank Liga 16. fordulójának zárónapja. A vendéglátó Kisvárda azt a Diósgyőrt fogadja, akik ellen immáron hármas vereségsorozatban van a csapat. A fogadóirodák jelenleg a miskolciakat favorizálják, ám ezzel mi most nem értünk egyet.
1.86
Küzd az élvonalbeli tagságért a Kisvárda
Azt ugyan nem lehet kijelenteni, hogy a Kisvárda játéka szemkápráztató lett Feczkó Tamás irányítása alatt, ám igen fontos változás, hogy elkezdte csipegetni a pontokat a szabolcsi kiscsapat. Számos előzetesünkben részleteztük már a piros-fehér együttes hányattatásait az idei pontvadászatban, így ezúttal csak az újabb eseményekkel foglalkoznánk.
Abszolút pozitív jelenség lehet a Várkertben, hogy legutóbbi két bajnokiján veretlen maradt a gárda. Ötvös Bencéék előbb az MTK-t hagyták állva (3:1), majd múlt hétvégén a Debrecen ellen osztozkodtak a pontokon (0:0). Bár utóbbi mérkőzésen nem jött össze a győzelem, összességében nézve úgy véljük, hogy a Kisvárda akarta jobban a három pontot, s egy kis szerencsével akár hazai győzelem is születhetett volna, pláne ha Ötvös majd 40 méterről lőtt felső kapufájára gondolunk.
Mindazonáltal az egy ponttal sem lehet elégedetlen a csapat, hiszen a végelszámolás még nagyon messze van. Amennyiben szorgosan gyűjtögetik tovább az egységeket, akkor az ősszel totálisan leírt együttes simán felkapaszkodhat még a kiesőzónából. Ehhez viszont az olyan hazai mérkőzéseket hozniuk kellene, mint amilyen a vasárnapi lesz a gödörben lévő DVTK ellen.
Komoly mélyrepülésben van a Diósgyőr
Szinte párhuzamba lehetne állítani az Újpesttel a Diósgyőr kálváriáját az utóbbi hetekben. A fővárosi Lilákkal egyetemben az újonc miskolciak is pazarul indították az OTP Bank Liga szezonját, majd az ősz közepétől elfogyott a lendület, s elkezdtek becsúszni a pontvesztések. Tetézi a problémát, hogy Kuznyecov Szergej együttese nemhogy javítani tudna teljesítményén, hanem legutóbbi két mérkőzésén komoly pofonokba szaladtak bele.
A novemberi válogatott szünetet követően Pakson égtek meg Holdampf Gergőék, egy igen érdekes forgatókönyvet hozó meccsen (4:1), ám a durvább hidegzuhany ezt követően érte a miskolci szurkolókat, amikor az idén harmatgyengén muzsikáló Zalaegerszeg erődemonstrációt tartott Borsod megyében. A kiesőhelyen tanyázó kék-fehérek, újdonsült edzőjükkel, Márton Gáborral az élen 0:3-as győzelmet arattak a Bükk lábánál, s azt kell mondani, hogy a különbség még drasztikusabb is lehetett volna a ZTE javára, ha nem pazarolják el nagyobb ziccereiket.
Ezzel szemben a DVTK csapatának minden részlege csődöt mondott. A védelem átjáróházként funkciónált, illetve az offenzív szekció sem fogott ki jó napot náluk. Noha csupán két meccses vereségszériát fut a Diósgyőr, mégis érzékelhető, hogy vannak gondok a csapategységben, illetve a kulisszák mögött. Az aktuális eredménytelenség alapján még egyáltalán nem kellene temetni a piros-fehéreket, mégis kijelenthető, hogy a mutatott játékot tekintve az Újpest mellett jelenleg a Diósgyőr futja a legkomolyabb hullámvölgyet.
Biztosított tippet teszünk a hazaiakra
Bár múlt héten a Debrecen ellen még verettük a Kisvárdát, ezen a héten megfordult nálunk a kocka. Látva a Szabolcs megyeiek utóbbi hetekben nyújtott játékát, úgy véljük, hogy most hazai pályán elszántan szeretnék megőrizni a pontokat a Diósgyőr ellen. Magának az edzőnek, Feczkó Tamásnak is akadhat extra motivációja, hiszen a tréner nem is olyan régen a DVTK kispadján is megfordult, s a szakemberek igen szeretnek volt csapataik ellen nyerni. Ráadásul a közelmúltbeli egymás elleni mérlegen is lenne mit kozmetikáznia a hazai csapatnak.
Ahogy fentebb is írtuk, tény és való, hogy rengeteg kívánnivalót hagy maga után a Kisvárda teljesítménye - különösen ha az elmúlt évek sikereit vonjuk párhuzamba -, viszont tapasztalható, hogy igen kellemetlen ellenfélnek számítanak minden rivális számára, különösen hazai környezetben. A Diósgyőr pedig messze nincs olyan kiemelkedő formában, mint legutóbbi összecsapásukon, ahol már az első félidőben kvázi lerendezték a három pont sorsát.
A fogadóirodák igen nehezen foglalnak állást kimenetel kapcsán, s a szombati MTK-Debrecen csörtéhez hasonlóan itt is totálisan háromesélyesként tüntetik fel a párharcot. Noha van ebben valami, mi úgy érezzük legutóbbi meccsélményeink alapján, hogy ezúttal sem szenved vereséget a Várkertben Feczkó csapata. Bár a hazai győzelmet nem mernénk kockáztatni, úgy gondoljuk, hogy esetleges döntetlen kizárásával, a draw no bet piac korrekt szorzót nyújt a hazai együttesre nézve.
-
Kisvarda - Diósgyőri VTK tipp
Kisvárda DNBUnibet
1.86
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Sportfogadas.org