Vasárnap folytatja a bajnoki szereplését a Paks, miután ez a szezon egészen szenzációsan néz ki számukra. A második helyen állnak a bajnokságban, ráadásul a Magyar Kupában is a döntőbe jutottak. Az utóbbi hetekben azonban szignifikánsan esett a formájuk és erre fogunk most mi is rámenni a Kecskemét ellen.
2.75
Hozza a kötelezőt a Kecskemét
Hivatalosan is bennmaradt a KTE az NB1-ben, így jövőre is szoríthatunk ennek a szimpatikus csapatnak a magyar bajnokságban. Talán a következő szezon lesz az, amelyik vízválasztó lesz amúgy számukra, miután a kiesés szele nem fenyegette őket idén, miután volt két jóval gyengébb csapat a mezőnyben. Azt látjuk azért, hogy náluk nincsenek mély pénzügyi források és leginkább visznek tőlük akiket tudnak. Ennek következtében került például Tóth Barna a télen Paksra, aki most majd vendégként tér vissza a Széktói Stadionba.
A játékoskeret sem erősödött az utóbbi időben a KTE-nél viszont Horváth Krisztoferben dolgozhat az extra motiváció, miután a keretből esélye van az Eb-re kijutni. A többiek előtt is jó példa lehet ő, Tóth Barna, vagy éppen Szalai Gábor esete, akik a lila mezt tudták cserélni egy erősebb csapatéra. Írom ezt azért is, miután a szezonnak nincs már igazából tétje a KTE oldalán: biztos bennmaradó és biztos lemaradó a nemzetközi kupáról. Ettől függetlenül Szabóék törhetnek borsot Bognárék orra alá.
Negatív spirálba került a Paks
Érdekes, ami a Pakssal történik az utóbbi időben. Jól ment a játék nekik az egész szezonban, majd márciusra eltört náluk valami. A zsinórban öt vereség miatt gyorsan el is dőlt a bajnoki cím sorsa és az Atomvárosban már a második helynek is nagyon örülnének. Ehhez azonban javulniuk kell, miután március közepe óta mindössze a Kisvárdát (a kupában) és a Mezőkövesdet tudták megverni rendes játékidőben.
Ami elsőre szembetűnő az a sok kapott gól a paksi csapatnál. Március 3. óta nem hoztak le kapott gól nélküli mérkőzést és átlagban 1,88 találatot szereztek ellenük a fenti időszakban. Ezt a számot felfelé húzza a Puskás elleni 0-5, viszont azt is hozzá kell tennünk, hogy találkoztak azért olyan csapatokkal, amelyek jövőre az NB2-ben lesznek érdekeltek. Ha a Kecskemét hozza hazai pályán a fenti átlagot, akkor jó pénz ütheti a markunkat.
A kecskeméti gólokban bíznék
A végeredmény piacot nézve, nem tartom reálisnak a vendégekre kínált 2.06-os szorzót. Az előző fordulóban a már kieső Mezőkövesd ellen is alig tudtak összehozni egy szoros 2-1-es sikert hazai pályán. Egy olyan csapat ellen, aki már nem is a legjobbjait játszatja. Ehhez képest most jöhet a Kecskemét idegenben és a lilák ellen mindenkinek nehéz játszani - tipikusan egy olyan csapat, amely elkaphatja a paksiakat. Ami erős érv a vendégek mellett, hogy nekik komoly téttel bír ez a találkozó, míg a KTE légüres térben mozog már egy ideje.
Talán a fenti gondolatmenet miatt is inkább az 1X helyett a hazai gólokra mennék rá. Amikor egy csapatnak magas a szorzója, akkor általában nem számítanak tőlük gólokra és ez így van most is. A KTE 1,5 gól felett kiváló 2.75-ös szorzón kapható, ami elnézve a Paks utóbbi meccseit, több mint elfogadható. Emellett a KTE azért eredményes támadójátékkal szokott előállni, ezt jelzi az is, hogy meccsek 47%-án otthon eléri a két találatos határt.
-
Kecskeméti TE - Paksi SE tipp
KTE 1,5 gól felettUnibet
2.75
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: A paksi játékosok örülnek a vezetésnek a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében játszott Vasas FC (NB II) - Paksi FC mérkőzésen az Illovszky Rudolf Stadionban 2024. április 3-án. Fotó: MTI/Kovács Tamás