Összecsap két nemzet az Európa Ligában, köszönhetően a Freiburg - West Ham párosításnak. Német oldalon egyedülálló változatlanság tapasztalható, míg az angolok a tökéletes kupacsapatot hozták össze David Moyes irányításának köszönhetően. Vajon mire mennek egymás ellen?
1.67
Streich mester 11 éve munkában a Freiburgnál
Nagyon ritkán fordul elő a mai labdarúgásban, hogy egy edző több mint tíz évig irányít egy csapatot. Christian Streich mesternek összejött viszont, 2011 óta edzősködik a a Freiburg felnőtt kereténél. Nem ekkor került a klubhoz, hiszen játékosként többször is az egyesületnél kergette a bogyót, konkrétan a Freiburgnál fejezte be a labdarúgást. Aztán az utánpótláshoz került, majd segédedző lett, végül 2011-ben nevezték ki a felnőtt csapat élére.
Komoly minta a megítélésére, 451 találkozón irányította a csapatot, ezalatt pedig közel 40%-os győzelmi mutatót hozott össze. Ahogy jellemzi önmagát, már beszédes. "Nincs tetoválásom, nincsenek sztárallűrjeim, a hazai meccsekre biciklivel járok, szóval csak egy hétköznapi ember vagyok". Kiugróan nagy sikerek sem voltak vele, többnyire a 10. hely környékén végeznek. Az utóbbi két szezonban azért jobban sikerültek a dolgaik, 6. majd 5. hely és európai szereplés kivívása.
David Moyes tökéletes kupacsapata
Nagyobb kaliberű mostani ellenfél kollégájánál David Moyes, hiszen a skót menedzser még a mostanában szenvedő Manchester United kispadján is ülhetett. Többségében arra törekedett edzői karrierje során, hogy kevés birtoklással és ellentámadásokkal nyerjék csapatai a meccseket. Ezzel nagyjából megalkotta a tökéletes kupastílust, amivel legutóbb a Konfencia Ligában is nagy sikereket ért el a West Hammel.
Ott folytatja a West Ham, ahol az előző idényben abbahagyta, például Szoboszlaiék ellen a 40%-os sem érte el a birtoklásuk. A bajnokságban 7 fordulót követően a 7. helyen állnak, a megszerezhető pontokból 13-at behúzva. David Moyes elégedett, nem csoda, hiszen az előző szezon végén a kieső zóna határán mozogtak, köszönhetően annak, hogy nem voltak veszélyes támadóik, akik a védekezésre meghozták volna a győzelmeket.
Freiburg - West Ham fogadási lehetőségek
A mérkőzés eredményére adott szorzók az Unibetnél kiegyenlítettek, én leginkább a döntetlen felé fordulnék, amire 3.70-es oddsot adnak. Az over és under fogadások piacán inkább a gólokra utalnak a szorzók, a 2.5 gólnál többre 1.67-es oddsot találunk a kínálatban. Szerintem várhatóak a találatok, köszönhetően a West Ham stílusának, melyből fakadóan veszélyesek is lesznek, de a védelmük hibái révén, mattolhatóak is. Így aztán nem fognak unatkozni a nézők, miközben lehet egyik fél sem lesz csalódott az eredmény miatt.
október 05., csütörtök
- 18:45 SC Freiburg - West Ham
A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 október 4. 17:9 UTC.
-
SC Freiburg - West Ham tipp
2.5 gólnál több leszUnibet
1.67
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Christian Streich. Fotó: cristiano barni/Shutterstock