Csütörtökön kora este rendezik a Konferencia Liga csoportmérkőzéseinek utolsó fordulóját. Az eltelt öt játéknap során mindvégig veretlen maradt Ferencváros kedvező pozícióból várja a Fiorentina elleni összecsapást, ám az utóbbi hetekben nyújtott forma alapján lehet félnivalónk a továbbjutást illetően.
2.00
Egyetlen pontot kellene összekaparnia a Ferencvárosnak
Egyetlen pont bezsebelése a csütörtök esti Fiorentina elleni összecsapáson már elég lenne a Fradinak, hogy sorozatban két egymást követően évben megélhesse a gárda a nemzetközi kupatavaszt. Dejan Stankovic legénysége a Cukaricki felett aratott két győzelme mellett három döntetlent gereblyézett össze az ősz folyamán. Aki a sorozat főtáblájának szeptemberi startolásakor ilyen mérleget jósolt volna decemberre a magyar bajnoknak, szó nélkül aláírtuk volna. Sajnálatos módon azonban a közvetlen riválisok egymás elleni szoros végeredményei miatt jelenleg ott tartunk, hogy a továbbjutás messze nem biztos az FTC számára.
Mindamellett, hogy a Fradi a csoport papíron legerősebb gárdáját látja vendégül a Fiorentina személyében, a továbbjutási harcba még a Genk is beleszólhat, amennyiben hazai pályán megveri a kvartett messze leggyengébb alakulatát, a Cukarickit. Lássuk be, ez a forgatókönyv nagy valószínűséggel be fog következni, így pontszámban mindenképpen beérhetik a Ferencvárost, amennyiben Dibuszék nem tudnak legalább egy pontot szállítani a 90 perc végén.
Féltjük a Fradit a Fiorentina ellen
Mindezzel semmi probléma nem lenne, ha a csapat formája megközelítené az ősz eleji csúcsperiódust. Szeptemberben nagyon ment az FTC szekere, s kis szerencsével még akár a Fiorentinát is mattolhatták volna hazai pályán. Bár az olaszországi 2:2-es döntetlen is jó eredményként könyvelhető el, jelen helyzetben nagyon érződik az elvesztegetett két pont hiánya. Ráadásul az elmúlt hetek eredményei, illetve mutatott játéka rengeteg kívánnivalót hagynak maguk után a magyar bajnok szempontjából.
Alábbi podcastünkben is pedzegettük, hogy nagyon két arcú a Fradi teljesítménye a Stankovic-éra alatt. Sajnálatos módon a remek kezdést november eleje óta látványos lejtmenet váltotta fel. Bár a hullámvölgy a Konferencia Liga eredményein nem érzékelhetők, a Cukaricki ellen két hete nyújtott gyenge játék is mutatja, hogy nincs rendben ez a keret.
A csapat látványosan kipukkadt az ősz végére, továbbá fontos játékosok - Varga, Traoré, Mmaee - kidőlése is alaposan közrejátszott az eredménytelenségben. Jó hír ugyan, hogy Varga Barnabás a Paks elleni hétvégén elvesztett rangadón visszatért, viszont kérdéses, hogy kondíciója lehetővé teszi-e számára, hogy végig a pályán legyen az olaszok ellen? Annyi bizonyos, hogy hosszú hetek óta nem tapasztalt jelentős teljesítményjavulás szükséges a Ferencvárostól, nehogy a csoportkör végére olyan scenario forduljon elő, hogy netán mi zúgjunk ki a sorozatból.
Nem verhetetlen ellenfél a Fiorentina
Bár a Konferencia Ligában tavaly a sorozat fináléjába jutott a Fiorentina, az idei évben egyelőre nem sziporkázik a csapat. Ennek jelei az ő esetükben is elsősorban a bajnokságban mutatkoznak, ahol látványosan döcög Vincenzo Italiano legénységének a szekere. A podcastben szerkesztőkollégánk részletesen kifejti, hogy bár a firenzeiek offenzív szekciója hatékony, illetve sokszor képesek a semmiből is gólt szerezni, hátsó alakzatuk ugyanakkor igen gyatra szezont fut. Ezt támasztja alá a hétvégi bajnoki összecsapásuk az AS Roma ellen, ahol már a mérkőzés első perceiben hátrányba kerültek.
A Ferencváros elleni meccs során is érzékelhető volt szeptemberben, hogy bizony sebezhető ez a topligás csapat, ugyanakkor még így is kitűnik valamennyire a Fradi csoportjából. A sorozatot két döntetlennel kezdték, majd onnantól kezdve három párharcot zsinórban behúztak. Tizenegy pontjukkal magabiztosan vezetik a tabellát, s minden bizonnyal Budapesten rámennek majd a csoportelsőség kivívására, amivel rögtön az egyenes kieséses szakasz negyeddöntőjében találhatják magukat.
Mindkét gárdának tökéletes eredmény lenne a döntetlen
Amennyiben megnézzük a csoport jelenlegi állását az utolsó kört megelőzően, rögtön láthatjuk, hogy olyan helyzetben vannak a rivális felek, hogy akár egy esetleges döntetlen mindkettejük számára tökéletes forgatókönyv lehetne. A Fiorentina megnyerhetné a kvartettet, míg a Ferencváros második helyen bejutna a tavaszi nyolcaddöntőbe.
A fogadóirodák természetesen szintén tisztában vannak ezzel a helyzettel, s ennek okán a mérkőzés kínálatában látványosan alacsony szorzón mérik az esetleges pontosztozkodást. A cikk megírásának kedd esti pillanatában 3.00-as odds könnyen lehet, hogy csütörtök estére némiképp zuhanni fog, így érdemes résen lenni azoknak, akik úgy vélik, hogy kölcsönösen megelégednének a remivel a felek.
A gólokra utazunk rá csütörtök este
Mindazonáltal kötve hisszük, hogy a csütörtök esti ütközet egy unalmas 0:0-lás iksszel végződne. Ahogy fentebb írtuk, illetve a podcastben is kiveséztük, mindkét félnek meglehetősen gyatra mostanság a védelme. Alig van olyan mérkőzés, amikor ne zörögnének a hálóik. Ugyanakkor mindkét gárdában ott lehet a gólveszély. A Fiorentina támadószekciója viszi hátán a csapatot, így meglepő lenne, ha a Konferencia Ligában most először ne szereznének találatot.
A Ferencvárost pedig a hazai közeg hajszolhatja bele a gólszerzésbe. Korábbi, OTP Bank Ligás cikkeinkben sokszor kiveséztük, hogy nem a legjobb mostanság az FTC offenzív szekciója, viszont Varga Barnabás esetleges visszatérése lendületet adhat a zöld-fehéreknek. Marquinhos is látványosan hajt, akar a meccseken, illetve a középpályáról a közelmúltban Zachariassen is megtalálta góllövő cipőjét.
Akárhogyis alakul, elég biztosak vagyunk benne, hogy a továbbjutás kivívásához szükségünk lesz találatokra. Ennek okán a fenti podcastben több gólos fogadási lehetőséget is felvetettünk ötletként, kezdve a 2.5 overen át, a Fiorentina gólok száma 1.5 felettig. Mindegyik változatot igen korrekt oddsokon mérik az irodák, így érdemes lehet őket megfontolni.
Reményeink szerint pedig egyetlen pontot valahogy összekapar a Ferencváros hazai pályán, s pechünkre nem jön le olyan forgatókönyv a csoportban, hogy az ősz folyamán végig továbbjutó helyen tanyázva az utolsó körben realizálódjon a magyar csapat kiesése a Konferencia Ligából. Szurkolunk tehát nagyon a srácoknak, hogy ezúttal is összejöjjön a tavaszi nemzetközi kupaporond!
-
Ferencváros - Fiorentina tipp
gólok száma 2.5 felettUnibet
2.00
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Fotó: Media Whale Stock/Shutterstock
Hozzászólások 2
MarkoPolo
Lassan csúszik le a döntetlen szorzója… :D
MarkoPolo
Bár nem a klasszikus módon, de jött is a félidő/vége D/D @4.50-ért!