Az utóbbi időben igen fordulatos, semleges szempontból élvezetes párharcokat hozott a Diósgyőr-MTK párosítás. Tavaly még az NB2-ben játszottak gólgazdag mérkőzéseket, idén pedig az élvonalban folytatódott az adok-kapok. Feltűnő tendencia, hogy többnyire az a csapat lehetett elégedettebb a közelmúltban, amelyik a pályaválasztó szerepében tetszelgett.
Kisvárdáról három pontot vitt haza a Diósgyőr
Két vesztes fordulót követően ismét győzelmet ünnepelhetett a Diósgyőri VTK szurkolótábora. A novemberi válogatott szünetet követően súlyos vereségeket szenvedtek el Holdampf Gergőék, így mentálisan nem a legjobb periódusban látogattak múlt szombaton a Várkertbe. Ugyan a mutatott játékkal aligha lehetett maradéktalanul elégedett Kuznyecov Szergej, mindenesetre a legfőbb célt elérte a miskolci csapat, hiszen Pozeg Vancas 11-esének, majd a második félidőben Acolatse találatának köszönhetően 1:2-re verni tudták idegenben a Kisvárdát.
A múlt heti győzelem pedig megadhatja a kellő pozitív löketet a keretnek. Láthatóan elfáradt ősz végére a Diósgyőr, s a szezon eleji jó játéknak már csak halvány emlékképe dereng. Ennek okán különösen fontos volt, hogy az év utolsó hazai bajnokijára nyugodtabb körülmények között készülhessen a csapat. Kell is majd az önbizalom számukra, hiszen az MTK személyében olyan rivális érkezik a Bükk lábához, akikben ott lehet a meglepetés ereje.
Hullámvasutazik ősszel az MTK Budapest
Látványosan hullámzik az OTP Bank Liga másik újoncának, az MTK-nak a formája. Horváth Dávid legénysége visszafogott tempóban kezdte a szezont, majd szeptemberben huszáros menetelésbe kapcsolt a gárda. Volt olyan pillanat, amikor a kék-fehér patinás klub még dobogóközelbe is került. Az október környéki periódus viszont meredek visszaesést hozott, ami betudható volt Németh Krisztián sérülésének. A korábbi válogatott támadó hiányát igencsak megszenvedte a csapat, mivel kiderült, hogy érdemi pótlása nincsen Némónak.
Az ősz végére viszont úgy tűnik megint elkapták a fonalat a Hungária körútiak. Bár a mutatott játékuk nem éppen közönségszórakoztató, ez jelen pillanatban aligha érdekli Bognár Istvánékat. Számukra tökéletesen megfelelő, hogy két hete nagy dagonyázás közepette idegenben megverték a Kecskemétet (1:2), majd ezt követően a Debrecent is két vállra fektették (2:1). Az így bezsebelt hat pont kellő távolságra repítette őket a kiesőzónától, s a 6. helyről várják a miskolci megmérettetést szombaton késő délután.
Maradunk a korábbi jól bevált fogadási típusnál
Foglalkozhatnánk behatóbban a meccs fogadási kínálatában szereplő kimeneteles oddsokkal, ám a közelmúltban egy fogadási típus kapcsán jó emlékeink vannak az alábbi párharccal kapcsolatosan. Már az NB2-es periódusukban feltűnt, hogy egymás ellen rendre szeretnek belemenni egyfajta adok-kapok mérkőzésbe a felek. Ez abból fakadhat, hogy mindkét gárda úgy érzi, hogy a másik ellen abszolválható a három pont bezsebelése, helyszíntől függetlenül.
Mindezen felfogás rendre odavezet, hogy a mérkőzéseiken szép számmal esnek gólok. Hazai pályán a Diósgyőr fokozottan alkalmazza az offenzív taktikát, ami az MTK-t is lépéskényszerbe hozhatja, amennyiben hátrányba kerül a fővárosi alakulat. Véleményünk szerint adja magát az overes fogadás lehetősége, hiszen a két javuló periódusba lépő gárda egyike sem szeretne vereséggel vonulni a téli szünetre.
Emellett egy gondolat erejéig visszatérve a kimeneteles piacra, az utóbbi időben a sok találat mellett megfigyelhető, hogy jórészt az a csapat távozott elégedettebben a játéktérről, aki hazai közönség előtt lépett pályára. Ez egyfajta indikátorként is szolgálhat számunkra, bár jelen pillanatban a Diósgyőr 2.00 körüli szorzója nem igazán enged értékes opciókat kiaknázni az alternatív fogadási piacokon. Úgy véljük, hogy sokkal reálisabb lenne egy döntetlen, semmint a miskolci siker, hiszen a két gárda nagyon hasonló játékerőt képvisel.
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Sportfogadas.org