Az Euroligában csütörtök este szerb rangadót rendeznek, két ősi rivális között, akik biztosan nem kímélik majd egymást. A kiváló hangulat garantált, a tomboló csarnokban pedig kiélezett mérkőzést várunk.
1.72
Crvena zvezda: Nagy győzelemmel hangolódva
Amire szinte senki sem számított, hogy a remek formában lévő Fenerbahce otthonában tud nyerni az idén a játékát kereső Crvena zvezda. Azért meglepő a sikerük, mert a törökök edzőt váltottak az ősszel, mióta Sarunas Jasikevicius vette át az irányítást, azóta elkapta a fonalat a Fenerbahce, nem tudtak hibázni. Az Euroliga egyik legjobbja formában lévő gárdája az övék, ehhez képest a szerbek idegenben nyertek úgy, hogy megsemmisítő második és negyedik negyedet produkáltak.
Ez azért is meglepő, mert a szerbek szezonja a nyári erősítések ellenére is pocsékul indult. A klub elnöke, Nobojsa Covic nem a türelméről híres, hamar elküldte az edzőt - ahogyan szokta -, majd az új szakvezetőtől vár csodát. Azonban az események nem a várt fordulatot hozták, tovább folytatódott a szerbek vesszőfutása. Hiába a sztárok (Teodosic, Tobey, Gedraitis, Bolomboy, vagy Napier), nem tudtak csapatként jól játszani, ezért is meglepő a semmiből szállított siker.
A Fenerbahce mellett a Maccabit is legyőzték az elmúlt hetekben, mindkét sikerben a Teodosic, Bolomboy és Gedraitis játszott fontos szerepet. A sztárok tehát olykor villognak, de mikor? Ezt nem lehet előre megmondani, mert amikor nem esnek úgy a kosarak, akkor képesek bárkitől kikapni. Azonban most olyan győzelmet arattak, amely lökést adhat nekik a szerb derbi előtt.
Partizan: A cél a rájátszás!
Nem kezdte jól a szezont a Partizan, ami egy kis maradványa még a tavalyi kudarcnak is, amikor az Euroliga Final Four kapujában voltak, de a későbbi győztes Real Madrid megállította őket. Nyáron többen távoztak a keretből, köztük olyan fontos láncszemek, mint Mathias Lessort és Yan Madar. Az újonnan érkezők között voltak NBA-játékosok is, de idő kellett, amíg összeállt a keret. Az sem segített Obradovicnak, hogy nehéz sorsolást kaptak, hiszen az első négy fordulóban a Maccabi - Barcelona - Olympiakos triót fogadták.
A Partizan a tripla elváltást alkalmazza, gyakorlatilag egy folyosót nyitva a labdás játékosnak a gyűrűig. Támadásban és védekezésben egyaránt fizikális a Partizan, Obradovic megköveteli, hogy folyamatosan ütközzenek a játékosok, ne hagyják élni az ellenfelet. Védekezésben jól olvassák a váltásokat, zónázást nem használnak, folyamatosan az ellenfél nyakán lihegnek.
Ha a fentebb említett dolgok működnek, minden a helyén van, akkor a Partizan az Euroliga egyik legjobb csapata, bizonyította ezt tavaly is, mikor majdnem Final Fourba kerültek. Azonban, ha valamilyen oknál fogva szétesik a játék, akkor bárkitől képesek kikapni. Vannak ilyen időszakaik is, de most úgy tűnik, megint elkapták a fonalat. Ezért is lesz érdekes a szerb derbi, mert mindkét csapat fontos győzelemmel hangolt. Mi pedig egy ilyen találkozón a felektől kőkemény védekezést várunk!
-
KK Crvena Zvezda Belgrad - Partizan Belgrád tipp
167,5 pont alattUnibet
1.72
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org