Elkezdődött a Bundesliga 2023/24-es szezonja, ahol több kiváló meccs is volt az első fordulóban. Ebből kiindulva, reméljük továbbra is kitart a csapatok jó formája és küzdeni akarása, így szombaton jó mérkőzéseket láthatunk, ahol újfent sok gól születik.
1.72
Bayer Leverkusen: Jó kezdés, Xabi Alonsóék felkészültek
Céltudatos játékkal rukkolt elő Xabi Alonso csapata. Felkészültek abból, hogy pontrúgásokból most sebezhető a Leipzig, illetve a védelem a széleken nem zár vissza rendesen, ezért gyors kontrákat vezettek Frimpong révén, míg a másik fegyver a szögletek voltak. Ebből született első két góljuk, végig agilis volt a gyógyszergyári csapat, de azt sem árt megemlíteni, hogy defenzív játékban voltak hiányosságok, ha kicsit pontosabb a Leipzig, akkor könnyedén pontokat veszíthetett volna a Leverkusen. A keretnek megvannak a korlátai, az már most látszik, viszont Xabi Alonso igyekszik ezt elfedni.
Bundesliga beharangozó: Kane jött, de minek?
Sokat gyengült a Bundesliga, hiszen elment Szoboszlai, komolyra fordítva, nagy volt a mozgás idén nyáron a német pontvadászatban, melyik klub kerülhet ki ebből győztesen?
2023 aug 14. 13:25
Valószínűleg a gyors kontrák lesznek idén is a fő profilja a gárdának, pedig ennél azért mélyebbnek tűnik a csapat. Victor Boniface gólpasszal mutatkozott be, góltól sem állt messze, de ami késik, nem múlik. Frimpong oldalán továbbra is nagyon erős a Leverkusen. Jonas Hofmann ugyan csak egy gólpasszt adott, de a meccs embere volt, Diabyval ugyan lehet kicsivel gyorsabbak lennének elől, de minden bizonnyal épp Hofmannra volt szükség, hogy hatékonyan működjön a támadójáték. Grimaldo volt kissé súlytalan a baloson, de idővel megszokja majd ezt a játékrendszert, ráadásul épp honfitársa az edző, aki ebben segíthet neki.
Borussia Mönchengladbach: Hihetetlen meccs Augsburgban
El voltak kényeztetve a német labdarúgás szerelmesei az első fordulóban, hiszen a Bayer Leverkusen - Leipzig mérkőzése mellett, több olyan találkozó is volt, amely fordulatos és sok gólt tartogatott. Az egyik ilyen az Augsburg - Mönchengladbach, ahol jobban kezdtek a vendégek, előbb egy pontrúgás után szereztek vezetést, majd a presszing meghozta hatását, növelték az előnyt egy, az Augsburg tizenhatosa környékén szerzett labda után. Amikor a bajnoki nyitányon 30 perc után hazai pályán kétgólos hátrányban vagy, akkor általában összeomlik a csapatod, de nem így az Augsburg!
Rexhbecaj óriási gólt rúgott a tizenhatosról, ezzel szépített az időközben beszoruló "Gladbach, majd a vendégek kihasználták, hogy kicsit szellősebb a hazaiak védelme. A francia Nathan Ngoumou vezetett egy magányos kontrát, gyakorlatilag egymaga lefutotta a komplett Augsburg védelmet, ezzel már 3-1 a vendégeknek a 37. percben. Azonban sok volt még hátra a szünetig, így az Augsburg pillanatok alatt vágott két gólt. A hazaiak jobbszárnya nagyon élt, ezt hozta meg a második félidő elején a vezető találatot is, amikor Vargas egy zseniális lövésből rúgott hatalmas gólt. A 'Gladbach így három gólt kapott zsinórban, de nem törtek meg, végül a 97. percen egyenlítettek egy véleményes büntetőből.
Nincs mese, góloknak kell jönnie!
Két ilyen pazar első meccs után, valahogy eszünkbe se jut más, minthogy ezen a mérkőzésen is gólok lesznek. A Leipzig pénteki mérkőzéséről ismert mindkét csapat gólt szerez + 2,5 gól felett itt annyira nem fizet jól, mint az ázsiai piacon önmagában a 3 gólos határ. Ebben tehát így lehet érték, könnyedén benne van ebben is egy sokgólos találkozó, látva a két gárda védekezését és a támadók formáját.
-
Borussia Mönchengladbach - Bayer Leverkusen tipp
3 gól felett (AH)Unibet
1.72
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org