Ez lehet az a párharc, ahol valaki ajándékba kap egy BL-elődöntőt, legalábbis ezt gondoljuk, ha csak a két csapatra nézünk, de az Inter kiejtette a csoportkörben a Barcelonát, míg a Benfica a Juventust!
2.08
A Benfica vereséggel hangolt
Pénteken, kissé szokatlan időpontban rendezték a Benfica - Porto rangadót, ahol azt vártuk, hogy még a kettős terhelés ellenére sem kap ki a Benfica, hiszen a Porto nincsen jó formában. Tévedtünk, hiába küldte pályára legerősebb kezdőjét Roger Schmidt, ráadásul pazar hangulatban már az első 10 perc során vezetést szereztek, ez sem volt elég a sikerhez. A Porto ugyanis a félidő második felére feltámadt, idő kérdése volt, hogy mikor egyenlítenek, ez végül egy átlövés révén megtörtént a 45. percben. A Benfica védelme megzavarodott, még az első félidő hosszabbításában kaptak egy újabb gólt.
Ezt azonban a VAR annullálta, de a második félidőre is olyan elánnal jött ki a Porto, mintha csak ők akartak volna nyerni. A Benfica elkényelmesedett a korai vezetőgóltól, képtelenek voltak felpörögni. A Porto folyamatosan veszélyes támadásokat vezetett, miután megszerezték a vezetést, akkor sem álltak le, akár 2-3 góllal is nyerhettek volna. Az sokat elmond a Benfica teljesítményéről, hogy az első 10 percet leszámítva az O Classicón, nem volt veszélyes támadásuk, lehetséges, már fejben a BL-re koncentráltak, de ez intő jel lehet az Inter elleni mérkőzés előtt is.
Az Inter sincs jó passzban
Szintén pénteken lépett pályára az Inter, akik esetében azt jósoltuk, nem lesz könnyű meccsük a Salernitana otthonában, valószínűleg nem tudják majd kiütni a hazai csapatot. Ez végül maximálisan megvalósult, hiszen az Inter egy gyötrelmes 1-1-re volt csak képes, hasonlóan a Benficához, ők is korán vezetést szereztek, de ők sem tudták lezárni a mérkőzést. Az Inter szurkolói is látják, hogy a csapatuk görcsös és feszült, mindenki erőlködik, ezért is teljesen fals, hogy az Inter BL-negyeddöntőt játszik. A Porto ellen óriási szerencséjük volt a továbbjutással.
Melyik edző kapja össze a csapatát?
A két leggyengébb negyeddöntős gárda meccse lesz ez, hiszen egyik gárda formája sem kiemelkedő és akkor még finoman fogalmaztunk. Az Inter az, ahol a keret sokkal rosszabb állapotban van, Porto ellen is találtak nagy nehezen egy gólt. Valószínűleg a Benfica ellen is ez lesz az elképzelés, mert Simone Inzaghi abszolút tapasztalatlan ilyen meccsek terén. Védekezésre koncentrálnak, aztán, ha úgy adódik, majd megint bemákolnak egy találatot. Az a szép az Inter szezonjában, hogy az embernek fogalma sincsen, hogyan is jutottak el valójában idáig. Már a Barcelona csoportkörben ki kellett volna esniük normális bíráskodás mellett, kaptak a sorstól egy óriási ajándékot.
A Benficában sokkal inkább látjuk a fejlődés lehetőségét, Goncalo Ramos vagy Joao Mario idén olyan teljesítményt tett le az asztalra, amivel képesek voltak nagycsapatok ellen is villogni. Ennek elégnek kell lennie egy minimum döntetlenre az Inter ellen, de sajnos pontosan tudják az irodák is, hogy az odavágón a Benfica a favorit, ezért nincsen érték a DNB-ben. Egy fogadásépítőt választottunk, amely kicsit kockázatosnak tűnhet, hiszen a dupla esély 1X mellett a kevés büntető lapra szavazunk, illetve a viszonylag sok kapura lövésre. Megfigyelhető ugyanis, hogy azért ez a két csapat lelkesen próbálkozik, de kevés sikerrel.
-
Benfica - Inter tipp
Benfica vagy döntetlen + 5,5 büntető lap alatt + 20,5 kapura lövés felettUnibet
2.08
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Simone Inzaghi (Fotó: Marco Iacobucci EPP / Shutterstock.com)