A szombati Leverkusen - Mönchengladbach mérkőzésen két olyan klub játszik egymás ellen, akik védekezése manapság messze nem ideális, szinte bárkitől gólt kapnak, cserébe képesek 2-3 találatot is szerezni az adott találkozón.
1.86
Bayer Leverkusen: Xabi Alonsónak fontos a Salátástál!
Minden bizonnyal a gyógyszergyári egyesület megérezte, hogy a bajorok idén sebezhetőek, ezért akkor sem jöttek zavarba, amikor leggólerősebb játékosuk, Victor Boniface hetekre kidőlt az Afrikai Nemzetek Kupája előtt. Ez azt jelenti, hogy hiába van a keretben Patrik Schick és Adam Hlozek, mégis úgy döntöttek, hogy néhány hónapra a spanyol ligából kölcsönvesznek egy támadót. A rutinos Borja Iglesiasra esett a választás, Xabi Alonso tehát a tankszerű támadóra építő offenzív játékot preferálja, ráadásul honfitársa érkezik előre, minden bizonnyal Borja Iglesias hamar kezdő lesz, ugyanis Hlozek és Schick nem váltak be.
Az elmúlt hétvégén a Leipzig volt az ellenfél, akik a Benjamin Sesko - Xavi Simons páros révén bekezdtek. A szlovén óriásnak voltak helyzetei, de az első találatot egy zseniális megoldás után Xavi Simons szerezte. A PSG és a Barcelona korábbi tehetsége kiemelkedő formában volt, rendre veszélyes megoldásokkal rukkolt elő, rajta nem múlt, hogy a Leipzig nem szerzett több gólt. Sesko viszont helyzeteket hagyott ki, pedig az első félidőben lefocizták a Leverkusent. Ott eldőlhetett volna a mérkőzés, félidőben aztán Xabi Alonso tartott egy fejtágítást, aminek eredménye egy gyors gól a játékrész elején.
Az öröm nem tartott sokáig, mert megint Xavi Simons révén remek kontrát vezetett a Leipzig, könyvbe illő volt, ahogyan 2-3 húzásból eljutottak pillanatok alatt a Leverkusen kapujáig, ahol Lois Openda emeli erővel fejezte be az akciót. A Leipzig ezek után is lezárhatta volna a mérkőzést, de megint nem sikerült, mert jöttek a pontrúgások, ami most Grimaldo és Hofmann zseniális beívelései után az egyik fő fegyvere a Boniface-t elveszített Leverkusennek. A mérkőzést ugyanis két szögletből fordították meg, Leipzig pedig nem hitt a szemének, hiszen egy megnyert találkozót buktak el.
Mönchengladbach: Ideális áldozat
Gerardo Seoane nem erről a munkáról álmodott, de nincsen választása. A fél csapat sérült, eltiltott vagy válogatott kötelezettségeit tudja le. Az eredetileg kezdőnek gondolt csapatból öt játékos esett ki, köztük belső védők, így Seoane már nem is bajlódik a defenzív játék összerakásával, mert semmi értelme. A 'Gladbach sok gólt szerez, de sokat is kapnak, bátran beleállnak egy olyan találkozóba, ahol támadni kell és lehet akár 4-5 gól is (nem véletlen, hogy a 'Gladbach masszívan pluszos 3,5 overre, de a Leverkusen meccsen is viszonylag gyakran születik minimum 4 találat).
Bayer Leverkusen - Mönchengladbach tipp
Ezek alapján semmi meglepő nincsen benne, hogy a mérkőzésre a gólok piacán 3,5-es határt állapítottak meg. Mi ezt úgy próbáljuk kicselezni, hogy látva a Leverkusen gyengélkedő hátsó alakzatát - miután két kulcsjátékos is az Afrikai Nemzetek Kupáján szerepel -, ezért a mindkét csapat gólt szerez tippet kombináljuk a 2,5 overrel. Majdnem ugyanannyira jövünk ki, mintha szimpla 3,5 overt tettünk volna.
-
Bayer Leverkusen - Borussia Mönchengladbach tipp
2,5 gól felett + mindkét csapat gólt szerezUnibet
1.86
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org