Abból a szempontból érdekes helyzet állt elő, hogy hiába a BL-párharc, semmivel sem lett okosabb a katalán sztárcsapat szurkolótábora, illetve az elnökség sem, mire képes Xavi irányításával a Barcelona. A bajnokságra vajon mennyi energiájuk marad egy ilyen találkozó után?
1.97
Barcelona: Továbbra is rejtély, mire képesek
Nem lettünk okosabbak a Napoli elleni BL-odavágó után sem, ugyanis a Barcelona 1-1-re végzett Nápolyban. Kiengedtek a kezük közül egy győzelmet, megint nem tudtak kapott gól nélkül lehozni egy találkozót, ehhez pedig kellett Inigo Martínez. Az egész meccsen egyetlen helyzete volt a Napolinak, de jól mutatja meg a Barcelona igazolásait, hogy végül az az Inigo Martínez hibázott, akinek nem biztos, hogy helye lenne egy BL-meccsen a kezdőcsapatban normális körülmények között. Marc-André ter Stegen ugyan visszatért az elmúlt időszakban, de már sokadik meccsén észrevehető, passzjátékban gyenge, ez pedig különösen fontos lenne a katalánoknak, hogy a kapusuk hatékonyan hozza támadásba az övéit.
Xavi húzásai sem válnak be, egyik ilyen Christensen új posztja, ugyanis ő lett gyakorlatilag Busquets utódja, miután Romeu még olyan teljesítményre sem képes, hogy padon kapjon helyet. Christensen játékában sincsen sok köszönet ilyen téren, jobb lenne ő a védelem közepén, de mondhatni kényszerhelyzet állt elő. A támadósor gyenge volt, hiába szerzett gólt Lewandowski, még az 1.00-es xG-t sem tudták elérni. A kreatív támadójátéknak annyi, Joao Felix távollétében ez sem működik, Joao Cancelo kevés, ráadásul posztidegen számára a baloldal. Ebben a felállásban ez a Barcelona szerkezetileg rossz, ez látszódik.
Getafe: Maradt bennük feszültség?
Azt gondolhatnánk, hogy Pepe Bordalás csapatai aprítanak a Barcelona ellen, hiszen a lapos és gyorspasszos játék idegesítő, Messi-féle cselezés is, de előfordult olyan mérkőzés, amikor Bordalás irányítása alatt a Getafe büntető lap nélkül hozott le mérkőzést Barcelonában! Ezek azért nagy dolgok, mert a liga legdurvább csapata továbbra is a Getafe, de ezt nem kell ecsetelni. Az azonban erősen kérdéses, melyik arcukat veszik elő Katalóniában, hiszen előfordult lapok nélküli mérkőzés, de előfordult olyan is, mint a legutóbbi egymás elleni meccsük, ahol 9 sárga és 3 piros lapot mutatott fel a bíró, még Xavi is a kiállítás sorsára jutott.
Lesznek lapok vagy sem?
Bordalás valahogy képes rá, hogy a katalánokat hergelje. Az elmúlt négy év mérkőzésein különböző csapatok edzőjeként elérte, hogy a katalán játékosok 16 sárga és 2 piros lapot kapjanak 6 találkozón. A minimum a két büntető lap volt, de többször fordult elő 3 és 4 büntető lapot hozó mérkőzése is a Barcelonának Bordalás ellen. Érezhető ez a feszültség, hiszen a spanyol tréner csapatai aprítanak, amit nem viselnek jók a katalánok. A feszültség ráadásul most még a szokottnál is nagyobb, nem véletlen volt, hogy az őszi egymás elleni meccsükön nehezen viselték Xaviék a 0-0-t, végül Xavit és Raphinhát is kiállították. Ebből kiindulva, lehetne fantázia egy Barcelona 2,5 büntető lap feletti mérkőzésben, pedig ez nem igazán jellemző rájuk!
-
FC Barcelona - Getafe tipp
Barcelona 2,5 büntető lap felettUnibet
1.97
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org