A múlt heti stockholmi torna nyolcaddöntőjében Miomir Kecmanovic szettveszteség nélkül verte Holger Runét, akivel az e heti svájci tornán is összecsap. Bár a bukmékerek most is a mély hullámvölgyben lévő dán játékost tartják esélyesebbnek a továbbjutásra, a szerb ellenfele ismét papírformát boríthat.
1.40
A svéd fővárosban a huszonnégy éves Kecmanovic (ATP 55.) két szettes győzelmekkel az elődöntőig jutott el, ahol Pavel Kotovtól kapott végül ki. Az őszi kemény pályás idényben ez volt a második alkalom, hogy Miomir meccsgyőzelmeket kötött össze egy tornán, az elsőre szeptember végén, Csengtúban került sor, ahol a negyeddöntőig menetelt. A kemény borításokon 2023-ban kevesebb meccset nyert, mint ahányat elveszített (14/15), de jobban teljesített Runénál, aki csak tizenháromszor vert ellenfelet ilyen típusú játékfelületen. A szerb játékos eddigi egyetlen ATP bajnoki címét salakon szerezte 2020-ban Kitzbühelben, de Challenger szinten kemény pályás sikereknek is örvendhetett.
Rune immár Boris Becker új pártfogoltja
A párizsi Masters tavalyi győztesének még nem igazán sikerült igazolnia a tőle elvártakat. Áprilisban a müncheni szemcsés borításon megvédte tavalyi bajnoki címét, de ez volt az egyetlen tornagyőzelme 2023-ban. A Wimbledon után, a húsz éves ifjú (ATP 6.) mély hullámvölgybe zuhant és a gyepről való váltás óta csupán egyetlen egy meccset bírt megnyerni. Pekingben Felix Auger-Aliassime-t verte, de azóta három két szettes vereséget szenvedett el. Nemrég véget vetett a Patrick Mouratoglouval való együttműködésének és állítólag a jövőben Boris Becker fogja igazgatni lépteit. Nem tudni azonban, hogy pár nap alatt mekkorát tudott emelni játékformáján és Kecmanovic ismét a legtöbbet hozhatja ki a lehetőségből.
Az összefoglaló utolsó részében részleteket tekinthetsz meg a múlt heti Rune - Kecmanovic összecsapásból
18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org. A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 október 24. 5:34 UTC.