Az Atlético Madrid és a Barcelona egyaránt olasz csapatokat ejtett ki a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, igazán komoly csatát vívtak mind a ketten, ahol az aktuális formák alapján nem feltétlenül ők voltak azt esélyesek, de taktikából és küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak. Mennyi energiájuk maradt a hétvégi rangadóra?
2.25
1.84
Elfáradt az Atlético Madrid
Milánóban az odavágón lefocizták az Atlético Madridot, ha kicsit jobban koncentrálnak az Inter játékosai, akkor ott eldöntik a továbbjutást. A spanyoloknak kaput eltaláló lövésük sem volt, majd jött a visszavágó Madridban, ahol Diego Simeone fiai félelmetes teljesítményre képesek. A találkozó elején már rögtön úgy mentek ki, mint akik vért ittak, Internek van ugyan egy jól működő labdakihozatala, ami most rendre csődöt mondott, annyira jól presszingeltek a spanyolok. A korai gól ugyan elmaradt, de látható volt a hazaiak fölénye.
Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, Inter a második valamirevaló helyzetéből gólt szerzett, itt pedig borítékolni lehetett, hogy megtörik az Atlético Madrid. Ekkor jött Antoine Griezmann, aki nagyon gyorsan egyenlített, ez volt a kulcspillanat. A hazaiak támadásban maradtak, de újabb gólt nem sikerült szerezniük, miközben vészesen fogyott az idő. Egyre inkább kitámadtak, míg a kontrákból elsősorban Lautaro Martínez veszélyes labdái után voltak lehetőségei az olaszoknak, de Thuram többször hibázott.
A párharcot tehát megnyerhette volt az Inter, sok helyzetet hagytak ki a második játékrészben, míg ők emiatt elkészültek az erejükkel, addig a spanyolok jól cseréltek. A végig enerváltan játszó Álvaro Moratát az a Memphis Depay váltotta, aki végül a győztes gólt szerezte (előtte kapufát is elért), rendes játékidőben tehát győztek a spanyolok, jöhetett a hosszabbítás. Lehetőségek voltak mindkét oldalon, de végül büntetők döntöttek, amiben az Inter sorsát Inzaghi rossz cseréi pecsételték meg.
Az Atlético Madrid óriásit küzdött, egy pillanatra sem álltak le, végig hittek a győzelemben, szurkolók is folyamatosan biztatták az övéiket, ők pedig extázisban játszottak. Azonban látszódott, hogy némelyik játékos a hajrára teljesen elkészült az erejével, ilyen volt az állóképességéről is ismert Griezmann, aki alig a mérkőzést megelőzően épült fel, le is kellett cserélni, fájlalta a lábát, látszott rajta is, Linón, Llorentén és Moratán is, hogy kihajtották magukat.
Barcelona: A fiatalok viszik a hátukon Xaviékat
Lamine Yamal, Pau Cubarsí és Fermín López. Xavi bátrany bedobja a mélyvízbe a 16-20 év közötti játékosok, de nincsen választása. A csapat jelentős része sérüléssel bajlódik, több kulcsjátékosa is kidőlt, így kényszerből kezdenek ezek a rendkívül fiatal játékosok, akiknek még a La Masíán lenne a helye, de megállták bőven a helyüket a Napoli elleni BL-visszavágón, ahol végül 3-1-re nyertek a katalánok.
A mérkőzést megelőzően nem volt ilyen egyértelmű, hogy nyernek Xaviék, hiszen Pedri, Gavi és Frenkie de Jong is hiányzott a középpályáról, csapat formája sem volt ideális. Azonban a 17 éves Cubarsíval a védelemben megvolt a stabilitás, aki leszedte a pályáról a 110 millió eurót érő Victor Osimhent és a mérkőzés legjobbja lett. A 20 éves Fermín López fontos gólt szerzett, stabil tagja volt a középpályának, míg a 16 éves Lamine Yamal több nagy helyzetet alakított ki.
A Barcelona jövője lehetne fényes, de mivel fiatalon túl vannak hajtva a játékosk, utána sérüléssel bajlódnak (Gavi és Pedri). Reménykedünk benne, hogy olyan korszakos tehetségek esetében, mint Yamal és Cubarsí, okosabban építik fel a karrierjüket. Jelenleg ugyanis ők a friss erő, akik motiváltak, mert az olyan játékosokon, mint Lewandowski, ezt már kevésbé érezni. A katalánok most jól játszottak, de nehéz lenne azt mondani, hogy ez náluk állandósulhat.
Atlético Madrid - Barcelona tipp és élő közvetítés
Abban biztosak lehetünk, hogy ez két fáradt csapat mérkőzése lesz, akik a hétközi fontos BL-visszavágón mindent bevetettek. Akadnak olyanok, akik alig épültek fel a sérülésükből, közel sem biztos, hogy 100%-os állapotban lesznek a vasárnapi mérkőzésen. Az Atlético Madridnak mélyebb a kerete, motiváltabbak is, míg a Barcelona jobbára az egyéni villanásokban bízhat. A két gárda számára amolyan utolsó esély ez a találkozó egy jó bajnoki hajrához.
A Xavi - Simeone csaták legutóbbi három mérkőzésén két tendencia volt megfigyelhető: sok büntető lap és egyetlen gól. Ez mondhatni állandósult, utóbbi három találkozót egyaránt 1-0-ra a Barcelona nyerte, míg a második félidőben rendre elszaporodtak a büntető lapok. Hiába a katalánok gyengébb védelme, látunk érték egy kevés gólos mérkőzésben. A bíró az a José María Sánchez Martínez lesz, aki a decemberi egymás elleni meccsüket vezette (9 sárga lappal), emiatt van fantázia egy overes tippben a lapok piacán.
- Élő közvetítés: Spíler 2 és Unibet élő közvetités
-
Atlético Madrid - FC Barcelona tippek
2,5 gól alattUnibet
2.25 -
5,5 büntető lap felettUnibet
1.84
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org