Hétfő este kiváló találkozó vár ránk, hiszen a BL-helyekért küzdő Athletic Bilbao fogadja azt a Gironát, amely versenyben van még ugyan a bajnoki címért, de egyre inkább fogy le a lendület, ez egy újabb felmérő lehet, hogy végleg lemondhatnak az első helyről, esetleg marad még némi reményük.
1.70
Athletic Bilbao: Rápihentek a bajnokságra
Csak méltatni tudjuk Ernesto Valverdét, mert szépen felépítette a baszkokat, akik könnyedén kupadöntőt játszhatnak idén, illetve biztosítva van a következő évi nemzetközi kupaszereplés. A hétfői mérkőzés viszont rendkívül fontos lesz számukra is, ugyanis a BL-helyekért küzdenek. A Bajnokok Ligáját átalakítják a 2024/25-ös szezontól, így akár az ötödik hely is BL-indulást érhet (jelenleg ötödik a Bilbao), de biztosra kell menniük.
Korábban említettük, hogy Valverde mester defenzív felfogásáról ismert a taktikák terén, de idén sokakat meglepett azzal, hogy a Bilbao mennyire jól támad és milyen sok gólt szereznek. Nem bajlódnak annyit a rövid sokpasszos játékkal, inkább a direkt támadásépítést szeretik, lehetőleg minél gyorsabban, így kihasználva a Williams-testvérekben rejlő potenciál.
A Spanyol Kupában való menetelés viszont kicsit lefárasztotta a csapatot, így az Almeria otthonában már nem tudtak nyerni, csak 0-0-ra futotta. A hazaiaknál sokat nem volt a labda, de igazán veszélyes helyzete nem volt a baszkoknak, hiába játszottak több mint félórát emberelőnyben, ez sem segített rajtuk. Érződött a fásultság, hiszen előtte közvetlenül a Spanyol Kupa elődöntőben nyertek az Atlético Madrid otthonában. Azóta volt idejük pihenni, mennyit segíthet ez a baszkokon?
Girona: A nehéz sorsolás megtörheti a katalánokat
Még mindig csak öt pont a lemaradása a Gironának a Real Madriddal szemben, de a riválisok már feljöttek rájuk, Barcelona is tapad, ahogyan az Atlético Madrid is. Sokat nem hibázhatnak, ugyanis pillanatok alatt lecsúsznak a dobogóról, pedig pár hete még a bajnoki címet vizionáltuk velük kapcsolatban. A Sociedad elleni 0-0 viszont kisebb fricska volt a Gironának, hiszen hiába a jó támadójáték a szezonban, ha a baszkok okosan levédekezték őket.
A Real Madrid elleni találkozó pedig azt szolgáltatott bizonyítani, lehet-e esélye a bajnoki címre a Gironának? Úgy tűnik, hogy idén nem, ugyanis 4-0-ra kikaptak, összesítésben pedig 7-0-ra a királyiaktól a szezonban. Esélyük sem volt, Vinícius Jr. lefocizta őket, 0.11-es xG-mutatójuk a legalacsonyabb ebben a szezonban, pont egy éles meccsen nem tudták sikerre vinni azt a támadójátékot, amitől féltek a spanyol riválisok.
Athletic Bilbao - Girona tipp és élő közvetítés
A Girona játéka ugyanakkor még mindig jó lehet a baszkok ellen, hiszen ők annyira nem kedvelik a gyorsan kontrázó ellenfeleket. A két csapat ebből a szempontból hasonlóan játszik, nagyon hatékonyak a kapu előtt, viszont a Gironától az elmúlt két fordulóban nem láttunk meggyőző támadójátékot. Egyelőre kérdéses, hogy ez csak átmeneti megingás, esetleg tartósabb, mindenesetre érdemes óvatosnak lenni. Nem ártana óvatosnak lenni, de mivel a baszkok hazai pályán sokgólos meccseket játszanak, míg a Girona azért általában overes csapatnak számít idén, ezért az 1.70 körüli 2,5 gól feletti opciót nem tudjuk elengedni, rossz forma ide, rossz forma oda.
- Élő közvetítés: Unibet élő közvetités
-
Athletic Bilbao - Girona tipp
2,5 gól felettUnibet
1.70
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org