Lillestrom vs Valerenga Eliteserien

Lillestrøm - Válerenga: A legnagyobb rivalizálást Oslo környékén kell keresnünk

2023 okt 24. 08:57 Szólj hozzá!

Foci rangadók és derbik Eliteserien Lillestrøm SK Vålerenga IF

Két csapat, amely csak azoknak mond sokat, akik évek óta követik az Eliteserien, vagy korábbi nevén Tippeligaen sorozat küzdelmeit. A főváros környéki csapatok nem igazán szívlelik egymást és az 1970-es évek óta többször is összecsaptak az ultráik a pályán és azonkívül is. Megnézzük mi is az utálatuk oka egymás iránt, illetve röviden kitérünk majd a hétvégi meccsükre is.

Azok az átkozott 70-es évek

Az 1950-es évek óta jelen van ez a két együttes a norvég foci legfelsőbb osztályaiban, azonban az igazi rivalizálás csak az 1970-es években kezdődött, mikor Tom Lund (az LSK akkor vezetőedzője) sorban öltöztette át a Vålerenga játékosokat fekete - sárgába. Egyébként mindkét csapat ekkor élte aranykorszakát és a földrajzi közelségük adta magát, hogy utalát fejlödjön ki egymás iránt mindkét oldalon. 1976 és 1989 között ez a két együttes összesen hét alkalommal tudta megnyerni a bajnokságot: négyszer az LSK, míg háromszor a VIF. Ugyanebben a periódusban kétszer megmérkőztek a norvég kupa döntőjében is: 1980-ban a Válerenga nyert 4-1-re, míg 1985-ben a Lillestrøm ugyanilyen arányban.

Felmerülhet sokatokban a kérdés, hogy egyébként a Vålerengának miért nem városon belül van a legnagyobb riválisa, miután a főváros ad azért elég sok csapatot az országnak? A válasz egyszerű: Oslóban nem élnek-halnak a fociért, ezért a VIF komolyan épít olyan csapatok utánpótlására és szakembereire, mint a KFUM Oslo vagy éppen a Lyn. Nem érdemes velük rossz kapcsolatot ápolni, mivel azt a csapat minősége sínylené meg. Ezért lett legnagyobb riválisuk a közeli Lillestrøm.

Atrocitások főleg oslói oldalon

A 90-es évektől a két csapat sikeressége sokat zuhant, amit az is jól jelez, hogy az 1989 óta megnyert LSK bajnoki cím óta a két csapat összesen egyszer zárt a norvég első osztály élén: 2005-ben a Válerenga meglepetésre bajnok tudott lenni. Ettől függetlenül a két csapat közti utálat nem csappant és gyakran történtek extrém atrocitások játékosok és nézők között:

  • 1992-ben Henning Berg átigazolt a VIF-től az LSK-hoz. A későbbi Vidi edző és norvég válogatott volt az utolsó nagy név, aki játszott mindkét együttesben. Norvég szinten ez a transzfer annyira megcsapta az oslói drukkereket, mint amikor Sol Campbell a Spurstől az Arsenalba igazolt.
  • 1999-ben a Lillestrøm kölcsönadta Mamadou Diallót a VIF-nek, aki annak rendje és módja szerint két gólt is szórt korábbi csapatának. Ezek közül az egyik gólját úgy ünnepelte, hogy csókokat szórt az LSK szurkolói felé. Saját elmondása szerint a szeretete jeléül, azonban a fekete-sárga szimpatizánsok ezt másképpen értelmezték.
  • 2013-ban a Vålerenga drukkerek három nappal a két csapat összecsapása előtt lefejezték az LSK hősének számító Tom Lund szobrát az Åråsen Stadion előtt. Ez egyébként nem az első merénylet volt az ártalmatlan szobor ellen, mivel többször le lett öntve festékkel, vagy lett viccesen felöltöztetve, esetleg urináció áldozata lett.

Geir Bakke, a legújabb Júdás

Nem véletlenül foglalkozunk idén ennek a két csapatnak a történelmével és rivalizálásával. A nyár legnagyobb sztorija az volt, mikor a Vålerenga kirúgta Dag Eilev Fagermót a vezetőedzői posztról, majd pár hét múlva bejelentette Geir Bakkét, mint új mesterét - akit az LSK kispadjáról hoztak el. Ez egyszerre volt meglepő és érthetetlen döntés. Tudniillik, míg a sárga-feketék harcban voltak a nemzetközi kupás helyezésekért, addig a VIF a kiesés ellen harcolt és ez továbbra sem változott meg.   

Nem csak a pillanatnyi tabella állás miatt indokolatlan Bakke döntése egyébként. A VIF az utóbbi években igazi edzőtemető volt. A Bakke előtti Dag Fagermót úgy hozták el az Oddtól, hogy 12 évet töltött ott és igazi stabilitást tudott adni a fekete-fehér csapatnak. Voltak bíztató jelek az irányítasa alatt Oslóban is, azonban a nagy áttörés elmaradt. Ráadásul a tavalyi csapathoz képest több kulcsjátékosát eladták, így pedig sokat csappant a keret minősége is. Fagermót 3 és fél év ténykedés után bocsátották el. Az utóbbi évek edző buktatásai ennél persze jóval hosszabb listát adnak ki: többször próbálkozott Kjetil Rekdal, akivel bajnoki címet is nyert a csapat 2005-ben, vagy éppen Ronny Deila, aki a Celtic élén és Belgiumban is szép sikereket ért el. Van egy olyan érzése az embernek, hogy ide bárkit hozhatnak, az bukásra van ítélve.


Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

  • A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake útmutató
Stake regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Előzetesek