Több hónapja megy a huzavona, hogy mikor is kerül sor a nem mindennapi összecsapásra, hiszen egy ritkán látható vitathatatlan nehézsúlyú címmérkőzésről van szó, amire a boksz világában utoljára 1999-ben volt példa. A 35 éves Tyson Fury jelenleg a WBC övet, míg a 36 éves Oleksandr Usyk a WBA, a WBO és az IBF övet birtokolja. Helyszín, dátum, időpont, közvetítés, Tippmix és Unibet szorzók a mérkőzésre, ebből a cikkből mindent megtudhatsz!
Mikor lesz a Tyson Fury - Oleksandr Usyk összecsapás?
Tavaly decemberre volt kitűzve a mérkőzés, ahogy Tyson Fury fogalmazott korábban, karácsonyi csodának szánták a világnak december 23-án estére. Viszont volt egy mérkőzése még az angol óriásnak Francis Ngannou ellen, ami közbeszólt a dátumba. Erősen vitatható pontozással nyert végül Fury, az amúgy inkább bemutató jellegű összecsapáson. Volt azért hangzatos tétje a meccsnek, a győztes lett a Föld legkeményebb embere.
Profi ökölvívás szabályai alapján ment a bunyó, és annyi sérülése lett Fury-nak, hogy az eredeti dátumot nem tudták megtartani. Aztán úgy volt, hogy február 17-én csapnak össze, de azt is halasztani kellett. Jelenleg úgy tűnik megvan a biztos időpont, a Tyson Fury - Oleksandr Usyk vitathatatlan mérkőzésre május 18-án este kerül sor, egy több bunyós gálán, ahol nyilván a main event a két nehézsúlyú bokszoló meccse lesz.
Fury vs. Usyk: dátum, helyszín, közvetítés
- Esemény: Oleksandr Usyk vs. Tyson Fury
- Dátum: 2024. május 18., szombat
- Helyszín: Rijád, Szaúd-Arábia
- Időpont: 23:00 Közép-európai idő
- Címek: WBA, WBO, IBF, IBO, WBC
- Súlycsoport: Nehézsúly
- Menetek száma: 12
- Közvetítés: DAZN
Hol lesz a Tyson Fury - Oleksandr Usyk bunyó?
Az utóbbi években próbál betörni, sőt nem csak betörni, hanem uralmi pozícióba akar kerülni Szaúd-Arábia a sport világában. Mindenféle fontosnak mondható sportesemény rendezésére rámennek, amit aztán sok pénzzel meg is szereznek. Ilyen volt például nemrégiben a Rijádban megrendezett Spanyol Szuperkupa, de nem ismeretlen helyszín Tyson Fury számára sem Szaúd-Arábia, ugyanis a Battle of the Baddest elnevezésű gálán a rijádi helyszínen győzte le Francis Ngannoút.
A hónapok óta várt összecsapás a Riyadh Season sportfesztivál része, a hivatalos helyszín a Kingdom Aréna lesz, ahol például Anthony Joshua legyőzte tavaly december végén Otto Wallint, de szurkolóként is láthatta a szaúdi helyszínt Tyson Fury, hiszen testvére itt mutatta meg tudását egy celebboksz mérkőzés keretében. Jake Paul - Tommy Fury bohóckodásáról van szó, ami szintén a Kingdom Aréna közönsége előtt zajlott.
Tyson Fury - Oleksandr Usyk Tippmix és Unibet szorzók
Tyson Fury cseppet sem sportos külseje és hegyomlás testalkata ellenére idáig 35 profi ökölvívó párharcot vívott, és ezekből bizony 34-et meg is tudott nyerni. Egyszer volt döntetlenje, így aztán nem csoda, hogy az Unibet kínálatában 1,82-es szorzót adnak győzelmére. Hozzájárul ehhez, hogy magasabb, nehezebb és nagyobb kartávolsággal rendelkezik, mint ukrán ellenfele. Az angol sikere a nemzeti magyar fogadóirodánál, tehát a Tippmixpro esetében 1,81-es odds, papíros Tippmixen ugyanannyi.
Azért nem ügyetlen Aleksandr Usyk sem, hiába kisebb méretű, 21 profi mérkőzésen van túl eddigi karrierje során, és mindegyiket megnyerte. Az ő sikerére 2.08-as oddsot adnak a külföldi irodánál, míg a nemzeti bukméker 1.95-re lőtte a szorzóját. Az angol favorit esetében magasabb oddson fogadhatunk, ha az Unibet felé vesszük az irányt. Tippmixprón egyébként nem számítanak kiütésre (2,60 a szorzó arra, hogy lesz kiütés) bár tudjuk, hogy akkor jó igazán egy nehézsúlyú bokszmeccs, ha nem megy végig.
Fogadási lehetőségek a meccsre (Unibet):
- Fury nyeri a meccset 1.83
- Usyk nyeri a meccset 2.10
- Döntetlen 13.00
- Végig megy a mérkőzés 1.52
- Tyson Fury nyer KO, TKO vagy DQ 6.00
- Mindkét ökölvívó padlóra kerül a meccs során 12.75
- Oleksandr Usyk nyer a 7-12. menetben 7.75
Teljes fogadási kínálat megtekintése
Fury és Usyk összehasonlítása
Usyk | Fury | |
---|---|---|
Kor | 36 (1987. január 17.) | 35 (1988. augusztus 12.) |
Nemzetiség | Ukrajna | Anglia |
Magasság | 1.91 | 2.06 |
Elérés | 1.98 | 2.16 |
Súly | 100.4 | 120.1 |
Stílus | Jobbkezes | Balkezes |
Címek | WBA, WBO, IBF, IBO | WBC |
Mérleg | 21 | 34 |
Győzelmek | 21 (14) | 33 (24) |
Vereségek | 0 | 0 |
Döntetlenek | 0 | 0 |
Tyson Fury - Oleksandr Usyk élő közvetítés
A vitathatatlan nehézsúlyú bokszmérkőzést Fury és Usyk között az ESPN+ és TNT Sports streaming szolgáltató fogja közvetíteni a tengerentúlon, viszont ami bennünket érdekel, hogy hosszas tárgyalások után a DAZN is megszerezte a közvetítési jogokat, így Magyarországról is követhető a gála, viszont eléggé mélyen a zsebbe kell nyúlni.
A DAZN Magyarország a Szaúd-Arábiában megrendezett gálát, köztük a Fury - Usyk meccset nem kevesebb, mint 7990 Ft-ért ajánlja, úgy, hogy az alap havi díj 3990 Ft (1799 Ft kedvezményesen ha egy éves szerződést kötünk).
Amennyiben kiválasztjuk a Fury vs Usyk közvetítési csomagot a DAZN-on, akkor aktuálisan 7990 Ft-ot kell kifizetnünk, ez tartalmazza az első hónap havi díját is.
Magyar idő szerint mikor van a Fury - Usyk összecsapás?
A magyar ökölvívó rajongók természetesen a Tyson Fury és Oleksandr Usyk közötti nagy világbajnoki nehézsúlyú meccs kapcsán azt szeretnék tudni, hogy milyen időpontban fognak a bokszolók ringbe lépni.
Mivel az időeltolódás Szaúd-Arábiához nem különösebben nagy, valószínűleg a Fury vs Usyk mérkőzés ideje szombaton, 2024. május 18-án 23:00 óra körül lesz (az eredmenyek.com 23:59-et ír).
Mennyi lesz a Fury - Usyk összdíjazása?
Tyson Fury és Oleksandr Usyk összecsapása minden eddigi dimenziót felülmúlhat, anyagilag is. Az Usyk vs. Joshua II 2022 augusztusi összdíjazása 80 millió dollár volt, amit 50:50 arányban osztottak fel. Fury vs. Whyte 2022 áprilisi meccsének összdíjazása körülbelül 41 millió dollár volt, amit 60:40 arányban osztottak fel Fury javára.
A Fury vs Usyk meccs összdíjazását várhatóan 70:30 arányban osztják fel Fury javára. Hogy ez pontosan mennyi lesz, az még nyitott kérdés. Fury nemrég azt mondta:
"Boldog vagyok, hogy visszavonultam, van egy csomó pénzem. A világ legnagyobb fizetésnapjának kell lennie. Floyd Mayweather 400 millió dollárt kapott a Manny Pacquiao elleni harcáért. Én 500 milliót akarok Usyk ellen."
Ennyi azért nem lesz, de azért jelentős összegre számíthat.
Ezenfelül a Fury vs. Usyk összdíjazásához még hozzáadódnak a különböző TV közvetítési bevételek is. Ha például az USA-ban 1,1 millió PPV (pay per view) jegyet adnak el, amelyek általában 50 dollárba kerülnek az ESPN-nél, már több mint 50 millió dollár jönne össze.
Szerinted ki lesz a bunyó győztese? Fury vagy Usyk? Osszátok meg véleményeiteket e cikk alatt hozzászólásként, vagy akár a küzdősport fogadásos fórumunkon.
Superbet üdvözlő bónusz
Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Tyson Fury - Oleksandr Usyk. Fotó: Wikipédia