Az idén ősszel kicsit többet foglalkoztunk a Genk és az Antwerp csapatával, ennek jó oka volt, ugyanis előbbi a Ferencvárossal azonos csoportba került a Konferencia Ligában, míg az Antwerp a BL-főtáblán szerepelt a Barcelona mellett.
2.50
Genk: A Ferencváros miatt jól ismerhetjük őket
A belga csapat előtérben volt, mivel a Konferencia Ligában ellenfele volt a csoportkörben a Fradinak, de vajon hogyan teljesítenek a bajnokságban? A nemzetközi kupás kiesésük után, ugyanis csak erre kell koncentrálni, ezt pedig nem ártana komolyan venniük, ugyanis messze le vannak maradva az első két helyezettől. A belga szinthez képest pedig eléggé jók, sok helyzetet dolgoznak ki, ezekből viszonylag jó arányban szereznek gólokat, bajnoksághoz mérten pontosan is passzolnak, védekezésükkel sincsen komoly baj - itt azért érezhetően sebezhetőek -, mindezek ellenére, sok győzelmet hagytak veszni a döntetlenek miatt. A másik gond, hogy fejben mennyire tudnak koncentrálni kritikus pillanatokban.
Antwerp: Van bennük lehetőség
A belgákat idén a BL-főtáblán az Antwerp képviselte, ha keretet és az erősséget nézzük, akkor övék volt a leggyengébb gárda, viszont küzdeni tudtak, legyőzték a Barcelonát is, erre pedig lehet támaszkodni a későbbiekben. Merőben más az Antwerp és a Genk teljesítménye a nemzetközi kupában és a bajnokságban is. A Genk a leggyengébb nemzetközi kupában szenvedett, pedig ilyen csoportból tovább kellett volna jutnia. Az Antwerp viszont megmutatta, hogy képes a legmagasabb szinten is hatékonyan játszani a körülményekhez képest. Taktikát változtattak, de így sem jöttek zavarba.
A belga Jupiler League küzdelmeiben az Antwerp egy kontroll-orientált gárda, amely több, mint 60%-ban birtokolja a labdát, pontosan passzolnak. A BL-ben is megmaradt a pontos passzolás, viszont ott kontrákra rendezkedtek be, ott 40-42%-ban birtokolták a labdát, viszont mindkét esetben érvényes volt, hogy hatékonyak a kapu előtt, jól használják ki a lehetőségeiket. A Genknél nincsen klasszikus gólerős támadó, aki ontaná a gólokat, ott inkább megoszlanak a találatok, míg az Antwerp támaszkodhat olyan csatárokra, akik képesek meccseket eldönteni. A találkozó ugyan döntetlenért kiállt, viszont mi kockáztatunk egy vendég DNB-vel, abban nagyobb értéket látunk.
-
KRC Genk - Royal Antwerp FC tipp
Antwerp DNB-velUnibet
2.50
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: A ferencvárosi Aleksandar Pesic és Bryan Heynen, a belga csapat játékosa a labdarúgó Konferencia-liga csoportkörének negyedik fordulójában 2023. november 9-én. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert