A londoni PDC Világbajnokság keddi játéknapjához hasonlóan, szerdán ismételten nyolc mérkőzést rendeznek az Alexandra Palace színpadán. A sztárok közül érkezik az a Peter Wright, aki idén többnyire meglehetősen gyenge formában dobált a versenyek jelentős részén.
Peter Wright - Jim Williams
Aktuális napi felvezetőnket ezúttal az esti zárómérkőzéssel nyitjuk, hiszen egyértelműen Peter Wright az a játékos, akinek szerdai szereplésére a legtöbben kíváncsiak. A kétszeres világbajnok skót nyíldobáló kereken 10 éve, a 2014-es világbajnokságon robbant be hosszú idő után a PDC szűk elitkörébe. A szóban forgó tornán, az előzetesen még a legjobb 16 közé sem várt Snakebite egészen a fináléig menetelt, legyőzve többek között azt a Simon Whitlockot az elődöntőben, aki abban az időben karrierje fénykorát élte. A döntőben végül első VB-trófeáját nyerő Michael van Gerwen tudta a feltörekvő Wrightot megállítani.
Wright onnantól kezdve állandó tagja lett a PDC világranglistáján a TOP10-nek, ám egy évtized elteltével, mostanság mintha kezdene megfáradni az 50-es éveit taposó skót. Idén feltűnően gyengén muzsikált már a tavaszi Premier Leagueben, s jóformán a szeptemberi EB megnyerésén kívül szinten minden más komolyabb volumenű tornán elmaradt a vártaktól. Ennél fogva nem csoda, hogy nevéhez képest viszonylag magas oddson adják kimeneteles sikerét Jim Williams ellen. A walesi srác a tavalyi VB-n sem szerepelt rosszul, idén pedig laza 3:0-lával küldte haza Norman Madhoot. Valószínűsíthetően Wright ellen nagyon szeretne bizonyítani, s ha felszívja magát, Wright pedig nem hozza klasszis formáját, akkor bizony akár már karácsony előtt véget érhet Snakebite számára a torna. Nem is olyan régen volt már erre példa.
William O'Connor - Bhav Patel
Beugrós indiai rivális ellen kezdi szereplését a VB-n William O'Connor. Az írek elsőszámú dartsosa idén kissé fellélegezhet, hiszen tavaly Beau Greaves személyében brutálisan kemény első körön kellett átverekednie magát. Ugyan nem szeretnénk alábecsülni a totálisan ismeretlen indiai Patelt, azért hozzá kell tennünk, hogy itt sem lehetne a mostani tornán, amennyiben honfitársát, Prakash Jiwát nem tiltják el bizonyos kétes fogadási ügyek miatt a sportágtól.
O'Connornak papíron tehát nem is szabadna megizzadnia ezen a csörtén, s ezt az Unibetnél is így vélik, hiszen még 3:0-lás végső sikerére is csak 1.07-es oddson pakolhatunk. Amennyiben mégis szeretnénk némi értéket találni a csörtében, akkor ajánljuk a 180-ak piacát, ahol 1.30-as oddson tehetünk arra, hogy O'Connor több maximális értéket dob a meccs folyamán, illetve kissé rizikósabb opció, hogy az ír legalább három 180-at vállal (2.10) a minden bizonnyal igen rövidke párharc során.
Ross Smith - Niels Zonneveld
Szerdán délután lép tábla elé a tavalyi Európa-bajnok Ross Smith. A hórihorgas angol játékos az elmúlt év őszén nagyon jó formában érkezett az Alexandra Palaceba, idén viszont visszafogottabban teljesített a tornákon. Most az ellen a Niels Zonneveld ellen kellene neki abszolválnia első mérkőzését, aki bűngyenge mérkőzésen, 3:1-re verte első körös ellenfelét, Darren Webstert. Abban biztosak vagyunk, hogy a holland srác ennél jóval többre képes, hiszen példának okáért a november végi Players Championship Finals keretében 100,85-ös átlaggal verte Daryl Gurneyt. Bizonyára a mostani torna kiemelt fontossága, illetve a felhajtás is szerepet játszott gyenge teljesítményében. Meglepne minket, amennyiben Smith ellen nem szívná már jobban fel magát, s ne csenne el legalább egy szettet a párharc favoritjától.
Christian Kist - Luke Littler
A nap általunk legerősebbnek vélt tippjét a cikk végére hagytuk. Christian Kist személyében hajdani, 2012-es BDO-világbajnokot köszönthetünk ismételten az Alexandra Palace színpadán. Az elmúlt években totálisan eltűnt a PDC nagytornáiról, s a kisebb versenyeken is jobbára ritka gyenge produktumaival hívta fel magára a figyelmet. November végén a Players Championship Finals tornáján Ricardo Pietreczkoval meccselt, s úgy kapott ki tükörsimán 6:1-re, hogy jóformán amatőrök között megszokott, mindössze 68,08-as átlagot dobott. Természetesen benne lehet a pakliban, hogy gyenge napot fogott ki, ám a PDC berkein belül teljesen szokatlan az ilyen szintű negatív mutató.
Rendkívül komoly formajavuláson kellett átesnie az elmúlt szűk egy hónapban, amennyiben Kist labdába szeretne rúgni a PDC feltörekvő tinédzserével, a mindössze 16 éves Luke Littler ellen. A fiatal kor ne tévesszen meg senkit, ugyanis a srác klasszis szinten képes dobálni. Mindamellett, hogy megnyerte idén a PDC Ifjúsági Világbajnoki címét Gian van Veennel szemben, a márciusi UK Openen is komoly meglepetést ért el, amikor még amatőrként regisztrálva bejutott a torna 64-es főtáblájára a majd 300 nevező közül. Nem csoda tehát, hogy a meccs fogadási kínálatában igen komolyan favorizálják Littlert. Minket igen meglepne, amennyiben Kist mondjuk két szettet képes lenne elcsenni az angoltól. Véleményünk szerint az előjelek alapján ebben a meccsben egy sima 3:0-lás söprés is benne lehet, de óvatosabb mezsgyén haladva ezúttal a nap tippjeként Littler -1.5-ös hendikep sikerét ajánljuk megfontolásra.
Hol lehet élőben nézni a darts-vb meccseit?
Amennyiben rendelkezel Unibetes számlával, és egyenleged nagyobb, mint nulla, akkor tudnod kell, hogy a fogadóiroda élőben közvetíti a 2024-es PDC darts világbajnokság összes mérkőzését.
Regisztrálj, töltsd fel a számládat, és élvezd a 2024-es torna összes pillanatát az Unibeten.
Hagyományos dobozban (TV-ben) a mérkőzéseket a Sport 1 csatornán követhetjük élőben.
-
Tipp
C. Kist - L. Littler (Littler -1.5 hendikep)
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org