Az andalúz derbi mindig nagy esemény, most kiemelt időben, vasárnap este kerül rá sor. Annak ellenére, hogy jelenleg egyik gárda sincsen túlzottan jó formában, szezonjuk is felemás, de ez a mérkőzés mindig tartogat izgalmakat. 

ápr 28. 21:00 Közvetítés: Unibet
Tipp: Mindkét csapat gólt szerez
Unibet
1.85
Tipp: 9,5 szöglet alatt
Unibet
1.76

Betis - Sevilla: hőség és a szenvedélyes szomszédi viszály 

Spanyolországban az a vélekedés, hogy az andalúzok derbije, a Betis - Sevilla a legintenzívebb rangadó. A közel 700 ezer lakójával Sevilla számít az ország 4. legnagyobb városának, emellett pedig az építészet és a nyári fojtogató meleg az, amit kiemelnek a város kapcsán. Az elmúlt években rendre dőltek meg a hőmérsékleti rekordok a városban, ami annak köszönhető, hogy ugyan Dél-Spanyolországban található, de nincsen tengerpartja, nincs, ami lehűtse a várost. Nem véletlen az, hogy hiába kiemelkedő szépségű, mégis kevés a turista, mert nyáron elviselhetetlen a 40 fok feletti hőmérséklet.

Ez utóbbi problémára próbálnak megoldást találni, mert nem véletlen nevezik Ibéria kemencéjének. A hangulat azonban nem csak nyáron forró, hanem amikor a város két büszkesége, a Sevilla és a Real Betis összeméri erejét. A különböző derbik kapcsán felfedezhetjük a nép klubja elnevezést, de Sevillában ez is érdekesen alakult, hiszen egy futballőrült városról beszélünk, ahol mindkét tábor a munkásosztály klubjaként tekint kedvenceire. Sokáig a Betis volt az, akire sokkal inkább tekintettek így, de a mostani stadion a város tehetősebb felén található. 

Botellazo: A 2006/07-es szezonban a negyeddöntők során csapott össze a két csapat, amikor a visszavágón a Sevilla játékosa gólt szerzett (ezzel továbbjutásra állt a Sevilla). Ezt a Betis drukkerek nem tűrték, egy palackkal fejbe dobták Juande Ramost (Sevilla edzője), aki összeesett a kispadnál és elájult. Ezt a Sevilla stábja mondta, míg a Betis hívek kitartottak amellett, hogy Ramos csak szimulált. 

A felek sosem szimpatizáltak egymással, feszültség minden egyes mérkőzésen tapintható volt, mutatja ezt az említett eset is, de 2022-ben például Joan Jordant dobták meg a Betis szurkolói egy rúddal, félbe is kellett szakítani a mérkőzést. A viszály olyan jelentős, hogy megosztja a várost is, nem mellesleg a családokat is. Az sem véletlen, hogy az egymás elleni majd 100 éves harc során, mindössze 9 olyan játékos volt, aki megfordult mindkét klubnál. 

Betis: Szép és fényes jövő, de ez csak a látszat?

A város két csapata közül jelenleg a Betis az, amelyik papíron erősebb, de ha konfliktus teljes egészét nézzük, akkor hiába egyszeres bajnok mindkét klub, Sevilla az európai kupagyőzelmeknek köszönhetően jóval sikeresebb. Ezt a hegemóniát próbálja megtörni a Betis. Az a klub, amely jóval több (és hevesebb) szurkolóval rendelkezik, akik az ország egyik legszenvedélyesebb drukkereinek számítanak. 

A Betis fanatikusai úgy ítélik meg, hogy övék az ország negyedik legnagyobb csapata (népszerűség, szurkolói bázis stb.), ami, ha a statisztikákra nézünk, így van. A Benito Villamarín 60 ezer fő befogadására alkalmas, átlagban pedig 50 ezer néző tekinti meg a helyszínen a klub mérkőzéseit (4. legtöbb átlagnézőszám). A 2030-as foci-vb-re viszont felújítják, hogy fokmérője és ikonikus pontja legyen Sevillának. 

Ángel Haro klubelnök azt mondta, hogy ez a beruházás fordulópont lesz a klub életében, ugyanis a klubnak komoly tervei vannak a jövőre nézve. Nem véletlenül érkezett 2020-ben Manuel Pellegrini edzőnek. A chilei szakember már elmúlt 70 éves, lassan 40 éve lesz a szakmában, de a klub annyira eltökélt vele kapcsolatban, hogy szeretnék, ha 2026-ig kitöltené a szerződését. 

  • 2005/06: Villarreal BL-elődöntős
  • 2012/13: Málaga BL-negyeddöntős

Ez a két eredmény az, ami miatt leginkább hisznek Pellegriniben. A mérnök becenévre hallgató szakember ugyanis spanyol középcsapatokból hozta ki a létező legtöbbet, Betis pedig szeretne nemzetközi tényező lenni. Ennek egyik alapja, hogy stabilan indulnak az európai kupasorozatokban. Amit Pellegrini elért - zsinórban harmadik éve indulhatnak az európai kupákban -, erre korábban nem volt képes a klub, ezért is a töretlen bizalom, még akkor is, ha kicsit megrekedtek egy szinten. 

A stadion építése mindent felemészt?

Hiába a befektetők, azért felújítani és európai szinten is kiemelkedővé tenni egy létesítménye, az nem öt fillér. A Betisnél komoly fába vágták a fejszét. A világjárvány óta befejezték az óriási költekezéseket az átigazolási piacon, míg a 2019/20-as szezonban 90 millió euró felett igazoltak, azóta összesen költöttek 63 millió eurót, miközben 140 millió euró értékben adtak el játékosokat! 

Viva el Betis manque piedra: Egy olyan kifejezés, mely jól bemutatja a Betis korábbi helyzetét, melyet maguk a szurkolók is használnak. Annyit tesz, hogy szenvedélyesen szeretik csapatukat, még akkor is, ha veszítenek. Hiába a jelentős szurkolói csoport, bajnokit címet lassan 100 éve nem nyerte, nemzeti kupát pedig fennállásuk során szinte háromszor, ezért is ez a kifejezés. 

Hiába hozott stabilitást és kupagyőzelmet Pellegrini a csapathoz, nem elég a megfelelő koncepció, ha nem hajlandóak a keretbe invesztálni a vezetők. A Betis tavaly nyáron több legjobbját eladta, helyükre egykori tehetségeket igazoltak, de végül a többségük nem vált be, mondhatni megrekedtek az 5-7. hely környékén. A játékukban nincsen előrelépés, viszont továbbra is ott vannak a közvetlen élmezőny között, csak időközben például a semmiből megjelent egy Girona vagy Bilbao, aki könnyedén leelőzte őket. 

Sevilla: Vége a jó korszaknak?

Kalandos volt az andalúz klub történelme, ugyanis több ízben is az ország legjobbjai volt - elég csak a háborús időszakra gondolni, amikor minden klub szenvedett, de a Sevilla szárnyalt -, de többször pedig a megkérdőjelezhető gazdasági döntések majdnem a mélybe taszították a klubot. Az egyik ilyen a második világháborút követő stadionépítés volt, miközben a klub legendája, Ramón Sácnhez-Pizjuán - akiről a stadiont is elnevezték - elhunyt. A csapat komoly pénzügyi gondba került, visszaestek a második vonalba, mindössze csak a '70-es évek végére stabilizálódott a helyzetük, köszönhetően egy új edzőnek, majd később egy új elnöknek.

Maradona Sevillában
Az isteni Diego épp eltiltását töltötte az olaszországi botrányai után, menekülni akart az egykori szeretett városából, Nápolyból. Carlos Bilardo lemondott a szövetségi kapitányi posztról, majd Sevillába került. Úgy vélte, Maradonát meggyőzheti, hogy igazoljon hozzájuk. Bilardo tette világbajnokká - vagy épp fordítva -, Maradona ezzel a transzferrel nem veszíthetett semmit. A Sevilla vezetőségi tagjai ellenezték, mondván az argentin játékos nehezen kezelhető, de Cuervas elnök szerint ez egy jó döntés volt. A város akkoriban a világkiállítás miatt a média középpontjába került, Maradona leigazolásával pedig meghosszabbíthatták a tündérmesét. A gond az, hogy a játékos a Napoli tulajdona volt, akik viszont nem akarták eladni a balhék ellenére sem. Maradona és a menedzserei ekkor léptek, ultimátumot adtak a Napolinak, különböző feltételeket szabtak a klubnak (hathetente szabadság, villát Capri szigetén stb.). Ekkor Sepp Blatter sietett Maradona és a Sevilla segítségére. Hiába volt illegális, hogy a FIFA-főtitkár beavatkozik egy transzferbe, végül egy ötórás tárgyalás során lerendezte a több hónapja húzódó ügyet. 

Luis Cuervas az 1986-os elnökválasztást megnyerte, Sevilla pedig elkezdett költekezni a befektetésenek hála. Olyan játékosok érkeztek hozzájuk a következő évtizedben, mint Diego Maradona vagy a későbbi vb-gólkirály Davor Suker. Magával a játékával Diego Maradona nem okozott maradandót, viszont egy-egy meccsen kiemelkedő teljesítményre volt képes. A botrányok azonban nem kímélték az isteni Diegót, távozott Andalúziából, romokat hagyva maga után, a klub pedig nem tudott anyagi garanciát bemutatni az első osztályú tagságra.

LaLiga vezetői ki akarták zárni a Sevillát az első osztályból, míg végül a szurkolóik nyomása - melyet a liga vezetőire gyakoroltak -, inkább visszavették a Sevillát az első osztályba és megváltoztatták a bajnokság sorsolását és létszámát: emelték a klubok számát 22-re, hogy a Sevilla továbbra is a legjobbak között maradhasson. A következő fontos időszak 2002-ben vette kezdetét, amikor egy újabb elnökválasztás után, José María del Nido vette át az irányítást, első döntése volt, hogy Joaquín Caparróst véglegesítse edzőként. 

Monchi-módszer: Az volt az elképzelése, hogy felkutatja a kevésbé ismert tehetségeket, leigazolja őket, majd nagy profittal tovább tudják őket adni (és közben sikerre vezetik a klubot). Monchi és segítői olyan játékosokat fedeztek fel és hoztak Európába, mint Dani Alves vagy Julio Baptista. Emellett a hazai piacról olyan tehetséget emeltek ki, mint Sergio Ramos vagy Jesús Navas. Monchi munkáját kezdték másolni más klubok is, felderítőik Monchi embereit követték, hogy kiket érdemes leigazolni, miért figyeli őt a spanyol zseni. Igazodási pont lett, akit sztárcsapatok akartak megszerezni, de ő csak a Sevillán akart segíteni. 

Caparrós, majd később Juande Ramos vezetésével egy olyan Sevilla nőtte ki magát, amely klub sorra nyerte a nemzetközi kupákat. A háttérben azonban már látszódtak az üzleti nehézségek, hiába szerzett papíron óriási profitot a Sevilla, a klub mégsem gazdagodott, nem tudtak Monchi módszeréből profitálni. Ennek az oka az volt, hogy rosszul fektették be a pénzeket, ráadásul a vezetők közül José María del Nido elnököt később elítélték sikkasztás miatt, börtönbe kellett vonulnia. 

Családi viszályok és rossz befektetések Andalúziában

Így építette le magát a 2020-as évek elejére az andalúz gárda, végül kénytelenek voltak legjobbjaikat eladni. Az elnökségben viszályok ütötték fel a fejüket, Sevilla három legnagyobb részvényese ugyanis utálja egymást. A különböző családok fejeit már kapták fel sikkasztás és egyéb visszaélés miatt, miközben a klubot külföldi befektetők is ostromolják. Egy amerikai magántőkealap pedig próbált a zavarosban halászni, kiválasztani a megfelelő családot, akiket támogathatnak az elnökségért, miközben az alábbiakra adnak pénzt: stadion felújítására, meccsek online terjesztésébe, illetve a megfelelő marketingre, hogy világszerte népszerű legyen a Sevilla.

A nemzetközi brand olyannyira nem jött össze, hogy a Sevilla már az európai kupákban is kudarcot vallott, rossz igazolásoknak köszönhetően pillanatok alatt leépült a klub és jelenleg a középmezőny tagja. Monchi időközben távozott - Aston Villa szakmai stábját erősíti -, mint ahogyan a klub sztárjai is, ugyan visszatért egy korábbi legenda, Sergio Ramos, de csodát ő sem tud tenni. A pénz közben megy el az új stadion építésére, edzők jönnek és mennek, klub pedig megrekedt egy szinten, távol az európai kupaindulást érő helyektől, pedig az a Sevilla igazi terepe!

Betis - Sevilla taktika, felállás és sérülések

Kezdjük a vendégekkel, ugyanis a Sevillánál nehezebb megmondani a jelenlegi taktikát, mivel a Lopetegui-korszakot követően nem volt annyira egzakt, milyen játékot is akarnak játszani. Akkor egy mélységből a szélsők aktív használatával kontrázó csapatként sokakat megleptek, hatékony volt a középre ívelt labda, amiből elsősorban fejesek révén szereztek gólokat. Ehhez egy masszív védelem és robotolós középpálya párosult, de a mostani keretnek szinte minden csapatrészben vannak problémái. Talán az sem véletlen, hogy szezon közben távozott Ivan Rakitic. 

  • Sevilla hiányzók: Nemanja Gudelj (belső védő, 21 bajnoki mérkőzés), Djibril Sow (középpályás, 24 bajnoki mérkőzés), Óliver Torres (középpályás, 27 bajnoki mérkőzés)

Quique Sánchez Flores többféle felállást próbálgatott, kereste az ideális csapatot, de négy hónap elteltével sem találta. A másik oldalon Manuel Pellegrininek jóval komolyabb elképzelései vannak, hiszen a 4-2-3-1-es felállás már hozzánőtt a chilei szakemberhez, mint ahogyan megszokhattuk a pragmatikus felfogását is. A szurkolók hiába szeretik a szép játékot, csak azért nem birtokolja a klub a labdát, hogy náluk legyen és tetszetős passzsorozatot mutassanak be. A védekezés szilárdságát a védelem előtt szereplő két szűrő középpályás adja, de ez egyben megköti a kezüket is. 

A Betis sok helyzetet dolgoz ki, de mivel hat defenzív felfogású játékosuk van a pályán, ezért nehezebb a gólszerzés is. A helyzetek kihasználása sem olyan jó, ebben nagyon hasonlítanak a városi riválisra, aki szintén top4-ben van a kapura lövések alapján, de gólok náluk is elmaradoznak. Az xG-mutató nagyon beszédes, ugyanis hiába a sok helyzet, ezek többsége nem talál kaput és nem is igazán veszélyes lehetőség. A hazaiak védekezése sokkal jobb, kevesebb lövést és kevesebb gólt is kapnak, ezt a mélyebben húzódó védekezéssel és a passzsávok lezárásával érik el, míg a Sevilla a lövések blokkolásában hisz. 

Betis - Sevilla tipp

Az andalúz derbi eléggé vad szokott lenni, nem ritka a kiállítás és az adok-kapok. A két csapat alapjáraton is eléggé heves (top10-ben vannak a büntető lapok alapján), ezért nem lennénk meglepve, ha sok lenne a sárga lap, tudván ezt az irodák is eléggé magasan húzták meg a határt (6,5 büntető lap felett: 1.73). Ebben azonban így már nem biztos, hogy van érték. 

  • José María Sánchez Martínez (játékvezető): 16 LaLiga-mérkőzés / 80 sárga és 5 piros lap (meccsenként 5 lap) / 2 tizenegyes

Az elkövetett szabálytalanságok aránya meccsenként a két csapatot összesítve 23, ehhez húzták egy 28,5-es határt, amiben szintén nem látunk értéket, mert bármelyik oldalra tolódhat a meccs, lehet belőle kiemelkedően durva is, de lehet akár visszafogott. Két dolog viszont megfigyelhető volt. A Betis mióta Pellegrini az edző, hazai pályán nem tudott bajnoki mérkőzést nyerni a Sevilla ellen, ráadásul mindig kaptak gólt. A másik, hogy kevés szöglet volt a mérkőzéseken. 

Betis - Sevilla élő közvetítés

Hol nézhető a Betis - Sevilla mérkőzés? Magyar kommentárral a Spíler 2 felületén, illetve az Unibet oldalán vasárnap 21:00-től. 

  • Real Betis - Sevilla tippek

    Mindkét csapat gólt szerez
    Unibet
    1.85
  • 9,5 szöglet alatt
    Unibet
    1.76

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés