Annak ellenére, hogy a Bajnokok Ligájában továbbjutottak, illetve vezetik a bajnokságot, nincsen egyszerű dolga a Real Madrid. A Celta Vigo elleni mérkőzés különösen fontos lehet, ugyanis benne van a bukás, egy régi ismerős ráadásul megtréfálná a királyiakat!
1.91
Real Madrid: Jogos felháborodás, kellemetlen eltiltás
Egészen botrányos jelenetek zajlottak a Valencia - Real Madrid mérkőzésen. Még emlékszünk arra, amikor néhány hete bejárta a világsajtót az Almeria elleni találkozó, ahol a Real Madrid javára döntöttek kétes helyzetekben több alkalommal. Csalást kiáltott mindenki, számonkérve több korábbi, Real Madrid számára kedvező ítéletet, miközben a LaLigából többen is beleálltak a királyi gárdába, kritizálva a Madrid-központú szövetséget is. Ezek után nem olyan sokkal következett a Valencia elleni találkozó, amely a presztízs miatt egyértelműen fontos volt, hiszen a Real Madrid szurkolóinak egy része élesen kritizálta a Valenciát.
A hazaiak nagy motivációval léptek pályára, hamar kétgólos vezetést szerezve, míg a fővárosiak próbáltak zárkózni, de nem igazán találták a fonalat. Ha ott a félidő végéig kihúzza bekapott gól nélkül a Valencia, minden bizonnyal lenyugodnak annyira, hogy megnyerjék a meccset, de a ráadásban jött Vinícius Jr. szépítő gólja. A Real Madrid a második játékrészben növelte a nyomást, felborult a pálya, hajrában egyenlítettek, majd jött a hosszabbítás. Itt voltak Valencia helyzetek is, de a végén a Real Madrid örülhetett volna, hiszen Jude Bellingham a kapuba bólintott, azonban időközben lefújta a mérkőzést a bíró. Óriási balhé, Bellingham kiállítva és később eltiltva több mérkőzésre.
Leipzig ellen sem voltak meggyőzőek
Igaz, hogy Bellingham a BL-visszavágón játszhatott, de érezhető volt a fáradtság és a fásultság a madridiakon. Az utóbbi hetekben egy kicsivel gyengébb a forma, nem találja a ritmust a gárda, erről beszélt Ancelotti is a héten:
A Girona elleni mérkőzésünk az idény legjobbja volt, amely után egy pici hullámvölgybe kerültünk, és talán egy kicsit lejjebb esett a színvonalunk. Ez feladta a leckét, hogy min kell javítanunk, hogy hol, és mit nem csinálunk megfelelően. [...] A szerdai találkozó értékelése egyszerű és egyértelmű volt, hiányzott az iram és a hozzáállás, holnap ezeket kell pótolnunk.
Volt egy feszültség is a játékosokban, Vinícius is szokásához híven beleállt az ellenfélbe, nem nyugodott le még teljesen a Real Madrid. Ilyen előjelekkel várják a Celta Vigo elleni találkozót, ahol Bellingham nélkül kéne nyerni, aki idén a bajnokságban is sokszor volt a mérleg nyelve. Vele teljesen más a támadójáték, jól érkezik második hullámban, meccseket tud eldönteni egy-egy megmozdulásával, de Bellingham hiánya mellett, még további rotációkra kényszerül Ancelotti.
Lesz néhány változtatás, mert egy kis frissességet kell vinnem a játékba.
A játékosoknak fel kell pörögni, de ez várható is volt, hogy tavaszra kicsit elfogy a lendület. A sok sérülés miatt, sokszor kényszerű döntéseket kellett hoznia Ancelottinak, akik egészségesek, azon játékosok többsége fáradt, nem lennénk meglepve, ha többen is csak a cserepadon kezdenének a vasárnapi meccse.
Celta Vigo: Rafa Benítez bosszúra készül
Hosszú évekre nyúlik vissza Rafa Benítez mester és a Real Madrid kapcsolata. Volt, mikor ellenfelek voltak, de előfordult, hogy a spanyol tréner irányította a királyi gárdát, kevesen voltak vele elégedettek. Egy hosszabb periódust zárt le az őszi egymás elleni mérkőzésük, ugyanis 2009 és 2023 között nem játszott a Real Madrid ellen Benítez. Az őszi meccsen épp Jude Bellingham szerezte az egyetlen gólt a mérkőzés hajrájában, nem volt messze a bravúrtól a Celta Vigo.
Real Madrid - Celta Vigo tipp
Elsőre két olyan tipp fogott meg, ahol a Real Madrid rotációja miatti gyengébb formában bízunk. Az egyik ilyen a Celta Vigóra kínált +1,5 gólos ázsiai hendikep, míg a másik, hogy a vigói védelem kibírja majd a rohamokat és nem kap három vagy annál több találatot a hazaiaktól. Mindkettőben lehet ráció, teljes kerettel is nehezen verte a Real Madrid Rafa Benítez csapatát!
-
Real Madrid - Celta Vigo tipp
Celta Vigo +1,5 góllal (AH)Unibet
1.91
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org