Mindenki sima győzelmet vár gondolom a Manchester City csapatától, hiszen a Premier League tabella élén kiélezett harc folyik, és nem lehet már bukni. De mi lenne, ha kicsit megviccelnék a fogadókat, és ahogy a szezonban néhány alkalommal, hátrányból állnának fel? Nem bundát kiáltottam, simán láttunk már ilyet a címvédőtől. Egy gólt ledolgozni számukra nem akkora akadály, ha ez megtörténik, arra 26-os oddsot adnak.
2.16
Manchester City számára kötelező siker
Nagyon egyszerű a képlet a Manchester City szempontjából, elegendő megnyerni a hátralévő mérkőzések mindegyikét, és a címvédő bajnok lesz újra. A hátralévő négy ellenfél a Wolves, idegenbe utaznak Fulham otthonába, majd szintén idegenben egy rangadó a Tottenham ellen, végül hazai pályán fogadják a West Ham csapatát. Egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint az Arsenal, így aztán az egy pontos hátrányuk ledolgozható, de ehhez a négy említett klubot felül kell múlni.
Március elején a Manchester Unitedet fogadták, mely megszerezte ugyan a vezetést, és örömmel mehetett szünetre, de végül 3:1-es vereséget szenvedett a City otthonában. Február elején a Brentford otthonában léptek pályára, az első gólt a brentfordiak szerezték, aztán végül 3:1-es vereséget szenvedtek. Miután mesterhármassal válaszolt Phil Foden, tehát felállt a címvédő. Karácsony után az Everton is vezetett ellenük 1:0-ra, szünetben is ez volt az állás, majd végül 3:1-re nyert Guardiola csapata. Köszönhetően a második félidei teljesítménynek.
Néhány példával próbáltam érzékeltetni, hogy időnként megtörténik a Manchester City-vel, hogy hátrányba kerül. Ez még akár a szünetig is kitarthat, aztán a második félidőben jönnek a nyerőemberek és a címvédő nem csak egyenlít, hanem gólokkal meg is nyeri a mérkőzést. Jelen esetben az Unibet kínálatában, ha a Wolves vezetne félidőben, aztán végül a City nyerne, azzal 26.00-os szorzót nyerhetnénk.
Semmilyen szezon a Wolverhampton számára
Hét sérülttel számolhatunk a Wolves esetében, de talán visszatérhet Rayan Ait-Nouri és Jean-Ricner Bellegarde akár már a hétvégén. Közepes idényt tudhatnak maguk mögött a Farkasok, ahol megosztott listavezetők vannak gólkirályság terén. Hwang Hee-Chan és Matheus Cunha egyaránt 11 találatot szereztek. Ezúttal úgy néznek ki a szorzók, hogy Cunha gólja 6.10-ért játszható, míg Hee-Chan esetében 6.50-ért fogadhatunk találatra.
A bajnokságban valahol a 10. hely környékén fog végezni a Wolves, harmadik körig jutottak a ligakupában, míg az FA-kupában negyeddöntőben estek ki. Nagyjából hasonló idényt zárnak, mint az előző szezonban, kicsit olyan semmilyen. Kiesési gondjaik nem voltak, kupát nem szereztek, a langyos vízben úszva ugyan, de a Premier League tagjai. Érdekes koncepció a Wolves, tele mindenféle nemzetiségű játékossal.
Wolves statisztikák: átlagosan 1.4 gólt szerzett az eddigi Premier Liga 2023/2024 mérkőzésein. Inkább idegenbeli mérkőzéseken szoktak több gólt szerezni, átlagban 1.4 gólt szereztek vendégként. A mérkőzések mindössze 14 %-án nem kaptak gólt, míg a legtöbb gól a második félidőben született.
Manchester City - Wolves élő közvetítés
Hol nézhető a Manchester City - Wolves mérkőzés? Ahogy az megszokott, magyar közvetítéssel a SpílerTV-n követhetjük a találkozót. Ha pedig élőben fogadnánk a mérkőzésre, akkor irány az Unibet, ahol széles kínálat vár ránk. A játékvezető Craig Pawson lesz, akinek nem hinném hogy nehéz dolga lesz.
- Helyszín: Etihad Stadion (Manchester)
- Játékvezető: Craig Pawson (angol)
- Időpont: 2024.05.04. - 18:30
- Élő közvetítés: Spíler1 TV
Manchester City - Wolves mérkőzés tippek
Nehéz fogadni erre a találkozóra, mert várható hazai győzelem 1.10-ért játszható, és a 2.5 gólnál többre is mindössze 1.28-as oddsot adnak. Azért hogy keressünk is valamit, merész leszek és a vendég gólra fogadok! Bejöhet talán a fentebb vázolt fantázia forgatókönyvek alapján vagy akár úgyis hogy nagyon elmegy a hazai együttes, és lesz lehetősége a vendégeknek is, miután a City győzelme biztosnak tűnik. Szóval én azt mondom, mindkét csapat szerez gólt, szerinted bejöhet?
május 04., szombat
- 18:30 Manchester City - Wolves
A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2024 május 3. 10:1 UTC.
-
Manchester City - Wolves tipp
Mindkét csapat szerez góltUnibet
2.16
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Sportfogadas.org