Pénteken két első osztályú francia bajnoki mérkőzést is rendeznek, este 9-kor a Lens fogadja majd a Lorient csapatát, elsőre eléggé egyértelműek az esélyek, de még talán másodjára is. Hol tudunk itt értéket találni?
1.65
Lens: Küzdeni kell az utolsó fordulóig
Ez a szezon egyáltalán nem úgy alakult, ahogyan azt Franck Haise megálmodta. A csapat ugyanis jelentősen meggyengült a bajnoki rajtra. A kettős terhelés sem használt, hiszen a Bajnokok Ligája mellett nehéz volt a Ligue 1 küzdelmeire is koncentrálni. Lois Opendához fogható támadót nem találtak, miközben Haise mesternek nem sikerült összerakni a megfelelő taktikát. Voltak jobb időszakok, de az már most látható, hogy például Elye Wahi nem olyan szintű gólgyáros, mint Openda, illetve Andy Diouf sem váltja meg majd a világot a középpályán. Haise ennek ellenére becsülettel küzdött.
Lens statisztikái: Lens átlagosan 1.10 gólt kapott. Inkább idegenbeli mérkőzéseken szoktak több gólt kapni, idegenben átlagban 1.12 gólt kaptak. Hazai találkozókon ez a mutató kisebb: 1.07. A meccseik 42 %-án nem kaptak gólt. Ezek nagyobb része vendég mérkőzés volt. A Lens inkább underes csapat, találkozóinak 55 százaléka 2.5 gól alatti volt eddig.
A Lens erőssége a hazai pálya, idegenben az utóbbi időszakban nagyon nem ment nekik. Abban bízhatnak az utolsó fordulókban, hogy két hazai mérkőzésük is lesz, míg a közvetlen rivális Marseille-re Európa Liga elődöntő vár. A Lens szempontjából az igazán veszélyes a Lyon lehet, velük szemben is még maradt két pont előny, most Haise együttesének csak az a célja, hogy valamilyen módon megtartsa a KL-indulást jelentő helyet (illetve bízhatnak abban, hogy a PSG megnyeri a BL-t, mert azzal még kedvezőbb helyzetbe kerülnének a nemzetközi kupaindulást illetően).
Lens - Lorient taktika, felállás és sérülések
Franck Haise a mostanában újból divatos három belső védős rendszert használja, illetve a széleken univerzális játékosokkal, akik védekezéshez és támadáshoz is értenek egyaránt. A támadók sem statikusak, ebből a szempontból hasonlít a játékuk a Stuttgart, Bologna vagy Leverkusen-féle megközelítéshez, ugyanis ott is visszalépnek a csatárok. Sok a mozgás a játékosok részéről, védekezésben viszont mégsem a presszing az, amire alapoznak, hanem hagyják kibontakozni az ellenfelet, mindezt csak azért, hogy kerüljenek a Lens védelme mögé egy kontrából.
Lens - Lorient tipp
Miért nem írtunk szinte semmit a Lorient csapatáról? Egyre inkább úgy tűnik, hogy ennek a szezonnak lőttek a szempontjukból. A tavaly még meglepetéscsapatként számontartott Lorient idénre teljesen elfogyott, utóbbi 5 mérkőzésen kikaptak, utoljára március elején nyertek. Olyan mértékben lecsúsztak, hogy jelenleg a már biztos kiesést jelentő helyen állnak, nem látszik, hogy van innen számukra visszaút.
A Lens emiatt kötelező győzelemként tekinthet a péntek esti mérkőzésre, mutatják ezt a szorzók is. Komolyabb hiányzó nélkül, teljes csapattal a hazai siker a minimális elvárás, ha pontot veszít a Lens, akkor elbúcsúzhat a top6-tól a szezon végén. Azonban nem elég szimplán nyerni, kell egy lökést adó siker az utolsó két mérkőzésre még, emiatt az elvárás a minimum két találat, nem fér bele egy szűkös siker.
Lens - Lorient élő közvetítés
Hol nézhető a Lens - Lorient mérkőzés? Az Unibet oldalán oénteken 21:00-től.
- Élő közvetítés: Unibet élő közvetités
-
Lens - Lorient tipp
Lens 1,5 gól felett + Lorient 1,5 gól alattUnibet
1.65
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org