Nagyot fordult a világ a holland bajnokságban, néhány hónapja még az Ajax volt a liga legrosszabb csapata, jelentős volt a válság, most pedig már a dobogóért küzdenek, miközben egyre inkább úgy tűnik, hogy a bajnoki cím eldőlt. A PSV megállíthatatlan idén?
3.05
Ajax: Kilábaltak a gödörből
Az ősszel nem csak Hollandiában, de azon kívül is téma volt az Ajax helyzete, hiszen egy világszerte ismert csapat, amely sok trófeát nyert, de a rossz vezetői döntéseknek köszönhetően, méltatlan helyzetbe kerültek. A keretet találomra vásárolták össze, amivel nem lehet azokat a sikereket elérni, amiket a szurkolók és az elnökség is elvárna, hiszen több olyan játékost igazoltak, akiket előtte nem monitoroztak le. Ezek a tranzakciók közül néhányat ráadásul vizsgálnak is pénzügyi csalás miatt, az egykori sportigazgatót kirúgták, teljes volt a káosz Amszterdamban.
Overmars-botrány: Az egykori Ajax és holland válogatott kiválóság sportigazgatóként dolgozott szeretett klubjánál, méltatták a munkáját, visszasírták a Van der Sarral alkotott párosukat, hiszen akkoriban virágzott az Ajax az átigazolási piacon. A háttérben azonban már megmutatkoztak a nehézségek, hiszen Overmars úgy igazolt játékosokat, hogy nem támaszkodott a scoutokra, hanem a nevét és befolyását használta, hogy privát csatornákon keresztül felvegye a kapcsolatot labdarúgókkal, majd rábeszélje őket az átigazolásra. Ahelyett, hogy a profi rendszert használtak volna - megfigyelők, videóelemzések - inkább fű alatt tevékenykedtek, majd Overmars kapcsán felmerült a zaklatási botrány is. Női munkatársaknak küldött több nem helyénvaló üzeneteket, ami után távoznia kellett a klubtól 2022-ben.
Amikor végül a vizsgálóbizottság dolgozni kezdett, már késő volt, átláthatatlan volt az egész, mindent elmond az amszterdami klubról, hogy Maurits Hendriks úgy volt sport és átigazolásokkal foglalkozó szakember a klubnál, hogy korábban gyeplabdázott és semmi köze sem volt a labdarúgáshoz. Ilyen közegben nem meglepő, ha a teljes káosz a csapat eredményein is megmutatkozott. Az Ajaxnak egyetlen szerencséje, hogy akkora klub Hollandiában, amely ilyen botrányok után sem megy csődbe, hiszen a hírneve megmenti majd. Ez pedig így is történt!
John van 't Schip érkezett edzőnek, akit először kétkedve fogadtak, de a csapat végül elkezdett nyerni, mostanra pedig már ott kopogtatnak a dobogó környékén. A Feyenoord visszaesésének köszönhetően, reális az esély a második hely megszerzésére, elmúlt 10 fordulót tekintve az Ajax - PSV páros fej-fej mellett az élen, sok gólt szereznek az amszterdamiak, de a védelmet érintő sérülések miatt (most épp Josip Sutalo dőlt ki), sokat is kapnak. A középpályáról Van't Schip a cseréit vesztette el, így szinte rotáció nélkül játszik, elől pedig Steven Bergwijn dőlt ki.
PSV: A bajnoki cím zsebben?
Elképesztő az a fölény, az a játék, amit az eindhoveni gárda produkál, 18 győzelem és 1 döntetlen, 62-8-as gólkülönbség, góllövőlista top10-ben 4 PSV-játékos. A csapat uralja a bajnokságot, riválisoknak esélyük sincsen, nem látni, ki tudná megszorongatni őket, főleg nem úgy, hogy tetemes előnyt építettek ki. Peter Bosz tehát visszatért a körforgásba, neki a holland liga való, ami viszont kicsit akadályozhatja a munkáját, hogy három játékosa is kidőlt, akik a kezdőcsapat tagjai. A gólok piacán így érdemes nézelődni, de sajnos alacsony szorzókat találunk csak, illetve magas határokat, mint ahogyan a kapura lövéseknél is.
Kockázatos tipp
Egy ilyen rangadó esetében a motivációról nem kell beszélni, hiszen az adott, így van ez Brian Brobbey esetében is, akit több nagyobb csapat monitoroz. A fiatal holland támadó sok gólt szórt idén, vezére a feltámadó Ajaxnak, de az ilyen rangadókon kell igazán bizonyítania. Emiatt pedig a kaput eltaláló lövéseit vettük górcső alá, amiből kettőt várunk. A PSV ellen 5-2-re elveszített meccsen nagyon aktív volt, reméljük most is próbálkozni fog, utóbbi hetekben jó formának örvendett.
-
Ajax - PSV Eindhoven tipp
Brian Brobbey 1,5 kaput eltaláló lövés felettUnibet
3.05
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org