Labdarúgó NB I: Veretlenek csatája a Bozsik Stadionban

2017 aug 11

A címvédő Budapest Honvéd és az Újpest összecsapásán két veretlen csapat találkozik egymással a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójában.

A Videotonnal holtversenyben éllovas kispestiek eddig háromszor játszhattak a Bozsik Stadionban, de csak egyszer tartották otthon a három pontot, a Diósgyőr és a Balmazújváros is 2-2-es döntetlennel távozott. Mostani ellenfelüknek, a lila-fehéreknek is ez egyelőre az ismétlődő eredményük, mivel a Paks, a Ferencváros és a Videoton ellen is négygólos pontosztozkodással zártak.
Az ugyancsak veretlen Videoton a Partizan Beograd elleni Európa Liga-selejtező előtt a még nyeretlen Debrecent látja vendégül: a két csapat közös történetének eddigi 71 mérkőzésén összességében a hajdúságiak állnak jobban (30 győzelem/14 döntetlen/27 vereség), azonban a legutóbbi öt találkozót a fehérváriak nyerték, és most is ők az esélyesek.

Lovric-Ivan-Honved-001

Ivan Lovric (Honvéd, balra). Fotó: Laszlo Szirtesi/Shutterstock.com

A kupagyőztes, ugyancsak veretlen, de egy győzelem mellett három döntetlennel álló Ferencváros ezúttal a Paksot fogadja a Groupama Arénában, a Vasas a Mezőkövesd ellen lép pályára, a sereghajtó Puskás Akadémia pedig Debrecenbe utazik, a Diósgyőr ideiglenes otthonába.    

OTP Bank Liga, 5. forduló:
szombat:

Budapest Honvéd-Újpest FC 18.00, v.: Farkas Á.
Vasas FC-Mezőkövesd Zsóry FC, Szusza Ferenc Stadion 18.00, v.: Berke
Ferencváros-Paksi FC 18.00, v.: Erdős
Diósgyőri VTK-Puskás Akadémia, Debrecen 18.00, v.: Iványi
Swietelsky Haladás-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Sopron 18.00, v.: Szabó Zs.
Videoton FC-Debreceni VSC, Felcsút 20.30, v.: Kassai

 A tabella:
 1.  Budapest Honvéd              4  2   2   -      8-4   8 pont
     Videoton FC                  4  2   2   -      8-4   8
 3.  Diósgyőri VTK                4  2   1   1      7-6   7
 4.  Vasas                        4  2   -   2      3-3   6
 5.  Mezőkövesd Zsóry FC          4  2   -   2      5-10  6
 6.  Ferencváros                  4  1   3   -      8-3   6
 7.  Újpest FC                    4  1   3   -      7-6   6
 8.  Balmaz Kamilla Gyógyfürdő    4  1   2   1      7-4   5
 9.  Paksi FC                     4  1   2   1      7-6   5
10.  Swietelsky Haladás           4  1   -   3      1-7   3
11.  Debreceni VSC                4  -   2   2      2-4   2
12.  Puskás Akadémia              4  -   1   3      2-8   1

(forrás: MTI)

Szorzók az 5. forduló mérkőzéseire:

18:00   Swietelsky Haladás - Balmaz Kamilla Gyógyfürdő   1.77   3.36   4.29
18:00   Diósgyőri VTK - Puskás Akadémia   2.16   3.20   3.09
18:00   Ferencvárosi TC - Paksi FC   1.53   3.64   6.00
18:00   Vasas Budapest - Mezőkövesd Zsóry FC   1.72   3.44   4.46
18:00   Budapest Honvéd - Újpest    1.83   3.32   4.02
20:30   Videoton FC - Debreceni VSC   1.48   3.72   6.45

» Regisztrálok

15.000 Forint kezdő bónusz

Regisztrálj most a világ legnagyobb magyar nyelven is elérhető fogadóirodájához, töltsd fel a számlád és egy 100%-os kezdő bónusz vár rád, amely akár 15.000 Forintot is jelenthet!

Megtekintve 113 alkalommal

Kulcsszavak: Labdarúgó NB I, fogadás

Írta: SPF Hírek

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások, legyél te az első!

Regisztrálj vagy jelentkezz be a hozzászóláshoz!