Öt kemény mérkőzés vár a magyar jégkorong-válogatottra a szombaton rajtoló kijevi divízió I/A-világbajnokságon, amelyen a jó szereplés - titkon a feljutás - a cél.

Rich Chernomaz szövetségi kapitány együttese, amely egy éve Szentpéterváron még az elitben szerepelt, először az ukránokkal találkozik, a házigazdáknak várhatóan extra motivációt jelent majd a közel teltháznyi szurkolósereg. Hétfőn aztán azok az osztrákok következnek, akik ellen az elmúlt években sikerült rendre szoros győzelmet aratni. Kedden az egyre jobb játékerőt képviselő dél-koreai válogatott lesz az ellenfél, amely a jövő évi pjongcsangi olimpiára "összpontosítva" számos kanadai hokist honosított. A távol-keletiek ebben az idényben Budapesten legyőzték a Chernomaz-csapatot. Április 27-én, csütörtökön a szintén feltörekvő lengyelekkel játszanak a magyarok, a két gárda az elmúlt években mindig az utolsó pillanatokig kiélezett csatát vívott egymással. Zárásként a torna legelőkelőbb helyen rangsorolt együttese, a 2016-ban szintén élvonalbeli kazah válogatott vár majd a magyarokra.
A hatcsapatos mezőny első két helyezettje jut fel a 16-os elitbe, az utolsó 2018-ban a divízió I/B-ben szerepel majd.
A 22 fős magyar válogatottban hárman - Csányi Karol, a frissen honosított Dansereau Keegan, valamint Terbócs István - még nem szerepeltek vb-n, a tavalyi, oroszországi elit vb-hez képest pedig tíz helyen változott a keret. A kapuban a rutinos Rajna Miklós és Bálizs Bence jut lehetőséghez, a Szentpéterváron a nemzetközi porondra berobbant Vay Ádám most klubkötelezettsége miatt nem kapott meghívót, Hetényi Zoltán pedig ezúttal nem tudta kiharcolni a csapatba kerülést.

Csányi-Karol-Magyarország-Jégkorong-001

Csányi Karol. (MTI Fotó: Kovács Tamás)

A védelemből Garát Zsombor és Stipsicz Bence még mindig csak 19, illetve 20 éves, de már mindketten ott voltak a 2016-os vb-n is. Sagert Kalvin, Szirányi Bence és Wehrs Kevin ugyancsak pályára lépett Szentpéterváron, míg Gőz Balázs és Varga Arnold több év kihagyás után szerepelhet újra világbajnokságon.
A csatársorból hiányozni fog a pillanatnyilag legmagasabban jegyzett magyar játékos, Sebők Balázs, aki a KalPa színeiben érdekelt a finn élvonal döntőjében. Így is három légiós, Bartalis István (Schwenningen), Galló Vilmos (Linköping) és Hári János (Leksands) áll rendelkezésre. A többiek közül négyen - Erdély Csanád, Kóger Dániel, Sarauer Andrew és Vas János - a Fehérvár AV19-cel vannak túl egy nagyon rosszul sikerült osztrák szezonon, míg hatan - Csányi, Dansereau, Terbócs, Benk András, Magosi Bálint és Nagy Krisztián - a MOL Ligából érkeztek.
A szövetségi kapitány nem fogalmazta meg egyértelműen, hogy pontosan mi a cél Kijevben. Csak annyit mondott, hogy szeretnének minél jobban szerepelni, és mérkőzésről mérkőzésre összpontosítani. Ezzel együtt nagy bravúr lenne a feljutás, és nagy kudarc a kiesés.
A magyar válogatott a második világháború utáni korszakban kétszer, 2008-ban Szapporóban és 2015-ben Krakkóban tudta kiharcolni a feljutást. Kilenc éve Japánban még egyetlen csapat jutott fel, akkor a döntőnek beillő mérkőzésen a Pat Cortina vezette együttes az ukránokat győzte le, míg két éve, Lengyelországban az utolsó találkozón a hazaiak elleni siker jelentette azt, hogy a magyarok és a kazahok lépnek a legfelsőbb osztályba.

(forrás: MTI)

Szorzók a szombati mérkőzésekre:

12:30    Ukraine - Hungary    4.14   4.64   1.69    
16:00    South Korea - Poland    4.02   3.92   1.83    
19:30    Austria - Kazakhstan    2.94  4.34   2.08