Az ötödik és a nyolcadik helyezett együttes csap össze ezen a találkozón, nehéz lenne megtippelni, hogy melyik együttes is nyeri a mérkőzést, annyira egy szinten van a két csapat. Ami biztos, hogy eddig mind a Norrköping, mind pedig a Hammarby mérkőzésein bőven volt gól az első félidőben, így ezen a vonalon megyek tovább és arra tippelek, hogy ezt a sorozatot folytatják a csapatok.

A Norrköping az előző fordulóban mindössze döntetlent ért el a sereghajtó Göteborg ellen, úgy, hogy egy órán keresztül nem tudtak betalálni a csapatok. Elég gyenge teljesítmény volt, így a csapat már két mérkőzése nyeretlen, ha így folytatják, akkor akár három helyet is visszaesnek a fordulót követően. 2-2-1-es mérlegük van, gólarányuk pedig 7-6, ami gyenge, bár az utánuk lévő csapatoknak már nullás vagy mínuszos. Eddig mind az öt mérkőzésükön volt legalább egy gól az első félidőben, kettőn pedig kettő is, ami kicsit árnyékolja a képet, hogy egyik sem hazai pályán esett.

A Hammarby a nyolcadik helyen áll 2-0-3-as mérleggel és 8-10-es gólaránnyal, az előző fordulóban szintén nem tudtak nyerni, a Malmö verte őket odahaza 4-2-re. Sok gól van a mérkőzéseiken, szerencsére már az első félidőben is, náluk is 5/5 az arány, az 1.5 felett pedig 5/3.

Mindkét tavalyi bajnokijukon csak egy-egy gól volt az első félidőben, azt megelőzően viszont az sem volt ritka, hogy három esett 45 perc alatt, így nem ismeretlen számukra a gólgazdag félidő. Ma is hasonlót várok, a tippem az, hogy játszanak a csapatok egy gólgazdag döntetlent, illetve, hogy már az első játékrészben esik legalább 2 gól.

IFK Norrköping - Hammarby IF: Gólok száma - 1. félidő - Felett/alatt tipp