Oliver Glasner csapata a jövő héten fontos Bajnokok Ligája visszavágó meccs elé néz, viszont szerintem ez a meccs prioritást élvez. A csapat ugyanis időtlen idők óta először akár odaérhet a top4-ba amire az elmúlt 25 évben egyszer sem volt példa. A Napoli elleni meccsen amúgy sem lesz sok esélyük miután az első 90 percet hazai pályán veszítették el két góllal. Céljuk elérése érdekében az ilyen meccseken csak a három ponttal lehetnek elégedettek, a Deutsche Bank Parkban ugyanis elég jól megy nekik (7-1-3) és sorozatban az ötödik győzelmük lehet a mai.

Nincs ugyan top formában a Frankfurt, de ez a viszonylag kemény sorolásának és menetrendjének is köszönhetően jött össze. Kikaptak ugyan a Bajnokok Ligájában a Napolitól (0-2), majd Szoboszlaiék is elintézték a fáradtan mozgó vendégeiket (2-1), múlt héten pedig a Wolfsburg érdemelt volna győzelmet ellenük de Kolo Muaniék egy egységet megmentettek. Fontos pont volt az, hiszen az élmezőny rendkívül szoros. Öt ponton belül van ugyanis a Freiburg, Leipzig, Union Berlin hármas akiket előzni kéne a dobogóhoz. A mai meccsen Wenig, Dina Ebimbe és Lindstrom nem bevethetőek így az előzetes hírek szerint a Trapp – Tuta, Hasebe, Ndicka – Knauff, Rode, Sow, Max – Götze, Kamada – Kolo Muani tizenegy kezdhet.

A Stuttgartnak szintén fontosak lennének a pontok, de nem lesz egyszerű dolguk. 2023-ban nyolc bajnokit játszottak, amiből csak egy meccset a Köln ellenit tudták megnyerni. Fontos kiemelni hogy otthon győztek akkor, hiszen az egész mezőnyben az egyetlen csapatról beszélünk akik még vendégként egyszer sem tudtak három ponttal távozni (0-4-7). Stenzel és Guirassy sérültek, a többiek játékra készen állnak.

Volt már jobb passzban a Frankfurt, most viszont szerintem ez a közel egy hetes pihenő jót tett a csapatnak és gond nélkül folytatják remek sorozatukat hazai pályán. A Stutti ehhez ideális ellenfél, fura a közel 2-es odds. Egymás elleni mérlegük is erős Frankfurt fölényt mutat, az utóbbi hét meccs mérlege (4-3-0 16-7).

Tipp: 3-1

Eintracht Frankfurt - VfB Stuttgart: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp