A tavaszi-őszi rendszerű svéd bajnokságban is elérkezett a bajnoki döntő napja, hisz az egyaránt 48 pontos első helyezett Djurgårdens IF fogadja a második BK Häcken csapatát a várhatóan zsúfolásig megtelő stockholmi Tele2 Arénában. Nagyobb nyomás és nagyobb terhelés a hazai csapaton van, de gondolatom szerint élni fognak a hazai pálya előnyével és mindenféleképpen megpróbálnak nyerni a mostani mérkőzésen. Ugyanakkor, nem kis meglepetésre, a vendégek is remek szezont futottak az idén ezért választottam a DNB1 tippet.

Kisebb kisiklásoktól eltekintve szinte tökéletes teljesítményt nyújt Kim Bergstrand együttese a Djurgårdens, pedig az ECL-ben történő vitézkedésük nem könnyíti meg a bajnoki címért folytatott versenyfutásukat. Ettől függetlenül a hazaiak erejét hűen tükrözi, hogy a legutóbbi bajnokijukon elszenvedett Degerfors elleni vereségüket azonnal tudták kompenzálni egy Gent elleni idegenbeli ECL sikerrel. Ez is hűen tükrözi, hogy a fővárosi gárda, mind mentálisan, mind fizikálisan rendben van. Erre egyébként Kim barátunk is kitért a mérkőzés felvezetésében, mert úgy nyilatkozott, hogy nagyon nehezen tudná elfogadni, hogy ne tudjanak annyi energiát mozgósítani, amennyi a győzelemhez szükséges. Ami biztos, Elias Andersson eltiltás, Elliot Käck sérülés miatt nem játszhat a mostani találkozón, viszont a többiek mind hadra foghatóak, így a hazaiak bizakodva várhatják a kezdő sípszót.

Ami érdekes, a vendégek is hasonlóképpen gondolkodnak. Még csak véletlenül sem érzem a felvezetőkben, hogy a Per-Mathias Hogmo által dirigált sárga-fekete egylet elégedett lenne az eddig elértekkel, tehát indokolt a tippemben a biztosítás. Csipet torpanást azért érzek a vendégek teljesítményében, mert zsinórban lejátszott 4 döntetlen után érkeznek ebbe a mérkőzésbe, de ez nem különösebben zavarja az önbizalmukat. Samuel Gustafsson szerint, aki egyébként a vendégek középpályás sorának meghatározó tagja, most van itt a lehetőség, most kell élni vele. Hasonlóképpen nyilatkozott Alexander Jeremejeff is, aki 21 lőtt góljával vezeti a liga góllövőlistáját is. Ők mind a ketten egy meccses eltiltás után visszatérhetnek csapatukhoz, viszont nagy a valószínűsége, hogy Rygaard Jensen Mikkel vádliproblémák miatt kihagyhatja a bajnoki döntőt. Az Ő kiesése, azért érzékeny veszteség lehet vendégoldalról, hisz 7 góllal és 3 gólpasszal segítette eddig az övéit.

Az összecsapás különlegessége, hogy míg a hazaiak otthon, addig a vendégek idegenben veretlenek még. A hetedik érzék azt súgja, hogy ez a szép széria vendégoldalról szakadhat meg.

Djurgårdens IF - BK Häcken: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp