A norvég élvonalban találtam egy véleményem szerint igen csak jó lehetőséget. A bajnokság lassan az utolsó harmadához érkezett és bár a bajnok kiléte már 99%-ra biztosra vehető hogy a Bodø/Glimt csapata lesz teljesen megérdemelten, a dobogó másik két fokáért öldöklő küzdelem várható. A Viking nem biztos hogy a 2.-3. helyre oda tud majd érni, de egy szép 4.-6. hely ismét összejöhet nekik amivel megismételnék a tavalyi szereplést, ami egy nemrégiben még másodosztályban eltöltött szezon után pazar teljesítmény.

A tipp elsősorban a Viking formája miatt tetszik. A Mjöndalen ellen bár a játék kissé akadozott és nem várt módon hajszálon múlt hogy nem buktak pontot/pontokat, szokták mondani hogy jó csapatnak van szerencséje és ez most abszolút igaz volt. A Bytyqi, Berisha csatárpáros elképesztő formában játszik, de ha kell olyan cseréket is betudnak vetni mint Hoiland aki éppen a Mjöndalen ellen sarokkal rakta be úgy a 69.percben a győztes gólt hogy öröm volt nézni. Ez jól mutatja mekkora lendületben vannak, mekkora önbizalommal rendelkeznek az egymás után öt győztes meccsel a hátuk mögött ez nem is meglepő. A legutóbbi négy meccsükön 15 gólt szereztek ezt azt hiszem nem kell túlragozni mennyire pazar eredmény főleg azok után ahogy kezdték a szezont (8 meccsen egyetlen árva győzelem).

A vendégek éppen ellenkező utat járnak be, öt meccs óta nyeretlenek. A Rosenborg elleni 3:3 eléggé taccsra tette őket, amikor is egy agyon nyert meccset engedtek ki a kezükből. Azóta gólt sem lőttek ami elég komoly gond annak tudatában hogy a Viking ellen nem szoktak brillírozni, néhány héttel ezelőtt otthon kaptak ki 0:2-re, előtte pedig 4:0-ra idegenben.

Tippem hazai győzelem!

Viking - Strømsgodset: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp