Elég nagy a szorzókülönbség a két együttes között, a tabellára tekintve szerintem semmi nem indokolna ekkora különbséget. A nyolcadik helyezett fogadja a tizediket, mindössze három pont a különbség közöttük.

Hazai pályán nem olyan acélos a Brann Bergen együttese, 7 mérkőzésen 2-2-3 a mérlegük, 10-8-as gólaránnyal. A Strömsgodset csapata a 12.helyen áll az idegenbeli tabellat tekintve, 7 mérkőzésen 2-1-4-es mutató mellett 10-16-os gólaránnyal állnak.

A két együttes egy hónappal ezelőtt találkozott egymással, akkor a 'Godset 3-1-re nyert hazai pályán. Azelőtt 6-0 volt még novemberben. Ezert is furcsa számomra ez az esélytelenség.

A hazai együttestől két játékos hiányzik majd, a nemrég igazolt kapus, Ahamada valamint egy védő, Sorensen, aki az újraindulaskor elvesztette stabil kezdőbeli helyét. A vendégeknél három hianyzó van, abból kettő nem számít stabil kerettagnak sem, míg a norvég Stengel szintúgy régebben játszott többet, szépen fokozatosan egyre kevesebbet tették a csapatba.

A vendégeknél négy játékos osztozik 18 gólon, ők ma is pályára léphetnek (Salvesen, Maigaard, Hove és Mawa). Mindannyian nagyon jó formában vannak, és ami a legfontosabb, hogy amikor a vendégcsapat betalál, akkor egynél több gólt szereznek. Simán benne van, hogy nem fognak nyerni, de nem adják könnyen magukat.

A vendégek pocsék formában vannak, egyedül a négy kulcsember örvendhet jó formának, ha ők nem lennének, akkor sokkal nehezebb helyzetben lennének. Éppen ezért erre a négy emberre kell figyeljen a hazai együttes, de úgy érzem, hogy nem fog mindig sikerülni. A tippem, hogy legalább kétszer kapitulál a hazai együttes.

Brann - Strømsgodset: Strømsgodset által szerzett összes gól - Felett/alatt tipp