Őszinte leszek, gyakran sz0p0k az underekkel. Valamiért azok a meccsek, ahol gólnak sem kellene születni, gyakran megvadulnak, és jönnek olyan 3-3-mak, mint Sociedad-Getán. Mégis úgy érzem, ez az Atlético-Athletic azért nem fog gólesőt hozni estére.

A BL-indulás szempontjából fontos meccs. Ugye itt az átalakuló BL miatt már az ember nem mer kijelnteni semmit, de úgy tudom, hogy az nem változott, hogy ha a Real MAdrid BL-t nyer, akkor a címvédő jogán indul, és viszi magával LaLiga 5 helyezettjét is a BL-be. Szóval e találkozó után is főleg az Atleti-fanok lesznek fura helyzetben (főleg ha csapatuk kikap ma), mert akkor még simán ki kell szurkolniuk egy Real Madrid BL-elsőséget is :D

Lényeg a lényeg, mindét együttes szeretne a bajnokság végén a top4-be zárni, és nem a RM csapatától függni. Most az Atletico van előnyben a Bilbaóhoz képest, méghozzá 3 pont előnyben. Ha ezt a meccset a Bilbao megnyeri, akkor megelőzi az Atleticót, és a bajnokság végén azonos pontszám esetén is a Bilbao lesz jobb, hisz ősszel (is) nyert a baszk együttes.

Nagy harc lesz szerintem, utolsó 6 meccsük (két kupa és négy bajnoki) olyan volt, hogy az egyik csapat 0 gólon maradt, és a győztes sem ontotta a gólokat. Utolsó hat mérkőzésükből 5 under volt 2,5-ös line mellett, szóval azt mondom, ez a találkozó sem a gólokról szól majd.

A forma sem az igazi egyik oldalon sem, az Atleti a BL-búcsút nem biztos, hogy kiheverte. A Bilbao meg úgy erőlködött, mint szorulásos a budin a Granada ellen, de otthon képtelenek voltak legyűrni a kieső andalúz együttes. Mondjuk az akarat megvolt, a helyzetek száma szintén, de ott valahogy semmi sem sikerült, vitte is a tippem, a hendis hazait...

Simán lehet ez egy-gólos találkozó, nem igazán számítok nyílt meccsre. Érdekes vagy se, de a Bilbao a két csapat utolsó 3 meccsét úgy nyerte, hogy a 'tico gólt sem lőtt. Ha ez megint megtörténik, szerintem Simeone vagy leteszi a haját úgy egy az egyben, vagy a lantot, és húz egy Xavit.

Atlético Madrid - Athletic Bilbao: Gólok száma - Ázsiai - Asian Over/Under tipp