Két hét szünet után újra útjára indul a labda a legrangosabb európai klub sorozatban a Bajnokok Ligájában.
Három hete már, hogy az olasz fővárosban a Stadio Olimpicoban a Tomas Tuchel vezette Bayern München vereséget szenvedett 1-0 arányban a Lazio ellen, úgy hogy egy harmad meccset emberhátrányban játszottak és a piros lapot érő kiállítás hozta magával az elszenvedett bünetőt is, amit Immobile gólra váltott. A bajorok negatv spirálba kerültek, nem elég, hogy a bajnokságban hasít a Xabi Alonso vezette Leverkusen, a Bayern az idei három bajnoki vereségével nagyban segítette is a gyógyszergyáriakat, hogy tetemes előnyre tehettek szert, erre jött még közben a BL -es odavágó kudarca.
Sokan már azt mondják, ha ma nem lesz meg Tuchelnek a továbbjutás akkor repül, és a már említett Xabi Alonsót is megkörnyékezhetik a bőrnadrágosok.
Nincs más választás, sokat csépelt, menekülés a győzelembe jelszóval kell kifutni a pályára.
Azért odahaza ez a Bayern München is kemény dió egy másik országból érkező csapatnak. Márpedig a Lazio azért nem egy Inter, Juventus vagy AC Milan.
A Lazionak rendre odahaza jön ki az ereje,de idegenben többnyire kudarcot vallanak.
Az Allianz Aréna igazi oroszlánbarlang még egy megtépázott nagyvad állapotában is. A csoportkörben a Celtic otthonában nyertek, de a Feyenoord (1-3) illetve az Atletico Madrid (0-2) ellen sima vereségekbe futottak, de így is sikerült a csoportból való továbbjutás.
Én a Bayerntől is ilyen sikert várok és nyomás ide vagy oda én azt mondom a rendes játékidőben nem csupán ledolgozzák, de el is döntik Harry Kaneék a továbbjutást!