A Washington megpróbált mindent, ahogyan a Miami is, de ez is kevés volt az első mérkőzésen. Nyert a Toronto és a Philadelphia is, akik a második mérkőzésen tovább növelnék az előnyüket. Vajon a Blazers képes talpra állni az első pofonból? 

Toronto Raptors - Washington Wizards

A Toronto Raptors végre megtudta nyerni a rájátszás első körének nyitó mérkőzését. Nagyon rég volt már erre példa kiemeltként, ez talán megadja a kellő lökést a gárdának a Wizards elleni párharcra. A Washington jól építette fel a védekezését, hiszen limitálni tudta a Lowry - DeRozan párost, akik végül a szorult helyzetekben inkább a passzolást választották. Milyen jól tették! A Toronto egyik ereje ugyanis a mély kispadban rejlik, sok jó kinti dobójuk van, akik közül most páran villantak is. A Washington elsőre nem volt rossz, de így is Wall extrája kellett, hogy meccsben legyenek. Gortat és Mahinmi is fault problémákkal küzdött, így pedig meghalt a palánk alatti játéka a Wizardsnak. 

A probléma az, hogy Wall mellé a többieknek is fel kell nőnie a feladathoz, de elsősorban Scott Brooks edzőnek. Őt érzem a leggyengébb láncszemnek, aki sok újdonságot nem fog hozni a vendégek játékába. Az pedig kizárt dolog, hogy egymást követő két mérkőzésen át ilyen gyenge legyen a Lowry - DeRozan duó. Emiatt érdemes elgondolkozni egy magabiztos hazai sikeren.

Philadelphia 76ers - Miami Heat

Nem volt Joel Embiid, így joggal reménykedhettek a vendégek, hogy megszorongatják a Phillyt. A PO-tapasztalat is a vendégek mellett szólt, ennek ellenére hatalmas zakóba futottak bele. Ben Simmons nem ijedt meg a feladattól és igazi vezére volt a csapatának. Jól bontotta meg a védelmet, betöréseit nem igazán tudta lekövetni a Miami perimétere. Ez még kevés lett volna a sikerhez, ugyanis szükség volt a trojkákra is, amik jöttek is. A hárompontos vonal mögül megsemmisítette ellenfélt a 76ers, erre nem is volt válasza a Heatnek. 

Dwayne Wade (Miami Heat). Fotó: Mark Runyon/Flickr

A legfőbb probléma, hogy elvileg a második mérkőzésen visszatérhet Embiid, így a palánk alatti dominancia is meglehet. Whiteside-ot egy ilyen gyors Philly ellen nem lehet a pályán tartani hosszabb ideig, szóval sürgősen ki kell találnia valamit Spoelstrának, mert nagyon gyorsan elmehet a továbbjutás esélye. Simmons ellen valami vagy valaki kell, mert szinte egymaga elveri a Miamit. Jól mozgatja a csapatát, megtalálja az üresen álló játékosokat, akik nem hibáznak. Jobb egyéni teljesítményekre van szüksége a Heatnek, de ez lehetetlen elvárás. Whiteside talán többet tud majd pályán lenni Embiid ellen, de a Philly centere meg fogja őt enni reggelire. Nekik már van közös múltjuk, négy meccset már játszottak egymással szemben, ahol Embiid tudott kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtani. Okkal van mindössze 1.33-as szorzó a hazaikra, mivel szinte mindennel megpróbálkoztak az első mérkőzésen a vendégek, de semmi sem sikerült. Első félidőben jól dobtak, tudták lassítani a játékot, de ez sem volt elég. Most abban bízhatnak, hogy rosszul fog dobni a Philly, ami azért eléggé gyenge érv a Heat mellett. 

Portland Trail Blazers - New Orleans Pelicans

Kezdhette volna ennél is rosszabbul a Portland perimétere a párharcot, mint amilyen produkciót leraktak az első találkozón? Lillard és McCollum összesen három pontra voltak képesek az első játékrészben, mindezek ellenére sem tudott magabiztos sikert kicsikarni a Pelicans. Anthony Davis extra volt, ahogyan a Holiday - Rondo páros is, de még így is szoros volt a vége. A szorzók magabiztos hazai sikert várnak a második derbire, de vajon képes lesz rá a Portland? Nurkic nem tud mit kezdeni Davisszel, míg Lillardék szenvednek a Pelicans hátvédjeivel szemben. Az az érzésem, hogy megint egy szoros találkozó várható, ahol bármi megtörténhet. Amint megérkeznek a hendi szorzók frissítjük a cikket!

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Anthony Davis. Fotó: Jamie Lamor Thompson/Shutterstock.com



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

  • Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia útmutató
Betinia regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: NBA Fogadások 2017/18

Pozzato hozzászólt
2018 júl 3. 11:33
Nekem valahogy az a meglátásom Rondóval kapcsolatban, hogy ő Lonzo Ball miatt kellett. Elküldik őt a francba, mert a franchise nem tolerálja az apját (sem), Lonzo pedig közel sem akkora ász, mint ahogyan beharangozták. Elmegy majd ilyen Brooklyn szintű csapatba, ott talán feltudja építeni a karrierjét, de azért egyre inkább látszik végre a nagy többség számára, hogy ez a Ball family egy hatalmas lufi. Melót promózzák a JBL-be, kóteres srác meg még a 60-ban sem kelt el a drafton.

Rondón meg a PO-ban is látszott (igaz, csak 9 meccsen), hogy kezd ráfeküdni a triplára. 42%-al dobott, elmúlt három alapszakaszából kettő nem is volt olyan vészes ilyen téren. Őt szerintem azért tarthatják LABron mellett, mert kell a periméterre a jó védő. Így kevesebbet kell majd hátul védekeznie a királynak, elől pedig olykor nem csak neki kell szervezni a játékot. Plusz jöhet a padról is Rondo, ha éppenséggel úgy van. Azért, ha meccsenként 1-2 triplát tud dobni, már nyert ügyük van.

Gondolom a Lakers most mindent feltesz egy lapra, ezért ez a sok 1 éves szerződés. Következő 2-3 évben bajnoki címet kell csinálni. Jamestől mondjuk tökös húzás, hogy átment nyugatra a pofonért. Megnéztem, 2019-20-ra mindössze James 36 millája lesz nekik. Durván 70 milla marad a sapkából, mert gondolom addigra elboltolják majd Denget is. Oké, maradni fog szerintem Kuzma meg Hart, de ők így összesen visznek el 4 millát. Azért ez már eléggé komoly sapka alatti hely, itt már jó sok mindenkinek be lehet kínálni egy szerződést.

Nem vagyok nagy Lakers tudós, de én a következőt látom ebbe a dologba:
Idén nyáron még próbálnak 1-2 nevet hozni, aztán irány a PO, megnézik most mire mennek, hol kell erősíteni. Kuzma-Hart-Ingram trióból megtudják majd, hogy kit érdemes megtartani, kiket kell James mellé hozni jövőre. Magicék lehet úgy gondolkodnak, hogy a Warriors útjára kell lépni. Cousins, ha felépül normálisan, akkor jövőre el tudják hozni a GSW-től, jöhet Leonard is ingyen, de ott lesz még a szabadügynökök piacán Tobias Harris, Kristaps Porzingis, Karl-Anthony Towns, Kemba Walker, Patrick Beverley stb.

Én megmondom őszintén, nyugatról két csapatra leszek nagyon kíváncsi:
Phoenix Suns és Dallas Mavs
Dallas: Ott lesz Doncicnak jó eséllyel DeAndre Jordan, akivel kiválóan passzolhat a játékuk, Matthews még periméteren, én fogok nekik szurkolni, mert izgalmas csapat lehetnek.
Phoenix: Volt egy összehasonlítás Shaq-Kobe-féle Lakers és a mostani Suns között. Booker ugyanúgy 13. helyen kelt el, mint Kobe, míg Shaqhez hasonlóan Ayton első volt az osztályában. Volt még jó pár hasonlóság (magasságok, képességek), de lehet csak én látom bele, hogy ők lehetnek a következő évek nagy párosa. Booker és Ayton mellett ott lesz majd Ariza, aki szintén nagy steal, de Jackson is fain lesz. Azt is el tudom képzelni, hogyha Booker egész szezonban képes lesz jól játszani, akkor versenyben lehetnek a PO-ért.
oakland23 hozzászólt
2018 júl 3. 10:55
Érdekes lesz ez, mert így keleten nagyjából marad a Boston és a Philadelphia, márpedig onnan a Boston lazán döntőzhet. Aztán itt a nyugat, ahol ismét faktor lesz a Los Angeles Lakers, szóval amíg mondjuk tavaly ilyenkor el nem tudtam volna képzelni egy 'klasszikus' LA-Boston finálét, most már azért nem tűnik olyan utópisztikusnak.

Az nálam kérdés, Cousins hogyan illik majd a GSW-be, meg egyáltalán milyen lesz a visszatérés, amit meg nem értek, hogy minek az LA-nek Rondo, mert ugye ő és LBJ egyszerre nem lehet a pályán. Illetve lehet, de nem profitábilis, Rondo labda nélkül mondjuk támadásban elég haszontalan, a labda meg LeBronnál lesz. Rájátszásban majd arra a két-három percre belökik, amikor LBJ kiül???

Hát jó kis offseason eddig, öcsém, aki általában jól érzi az NBA-t mondja, hogy Leonard tuti nem marad. Közben a Cavs Love-ot is el akarja passzolni, hát ha lenne kiesés, a Cavs-re lehetne tenni egy kis pénzt, úgy érzem  ;D
Pozzato hozzászólt
2018 júl 3. 10:40
Végül maradt LA Lebronnak. Jött mellé Rondo, McGee és még páran (meg majd tuti jön még egy 1-2 név). De ez lassan kutyát se fogja érdekelni, mivel a Warriors közben MLE-ért behúzta DeMarcus Cousinst.  ;D Összeraktak egy komplett All-Star ötöst. Jövő évtől élesíthetik is, ha Cousins felépül. Amcsi oldalakat szemezgettem és jött egy ilyen komment erre az igazolásra:

Warriors signing Jesus next  ;D ;D

Ez asszem mindent elmond a jelenlegi helyzetről. Ezek után közel sem lesz akkora hype Leonard és a többiek körül szerintem, mert a legnagyobb steal a Warriorsé volt így fű alatt. Nem is kockáztatnak vele nagyot, mert súlyos volt DMC sérülése, de ha felépül és csak a PO-ra kerül formában, már azzal is hatalmasat nyertek. Esélye nem lesz itt senkinek sem. Houston is gyengült Ariza távozásával, Capela sorsa sem biztos, marad majd egymásnak Harden meg Paul.

Engem mondjuk azért érdekel kicsit, hogy a Spurs mit csinál Leonarddal. Az tuti, hogy nem marad, de kérdés, hogy kinek az ajánlatát fogadják el. Gondolom ők sem hülyék, hogy ilyen Lonzo Ball-t átvegyenek (ha jól emlékszem mondták is, hogy nekik nem kell), szóval valami vaskosabb kell a Lakerstől, ha már Leonard mindenáron oda akar menni (bár lehet megvárják a következő szezont és ingyen elhozzák).

Még több Kosárlabda