Három forduló maradt hátra a Merkantil Bank Liga idei szezonjából. Az bajnoki cím már eldőlt és vasárnap a Kisvárda második helye is biztossá válhat. A hátsó régióra érdemes azonban figyelni, ahol a már kieső Sopron mellett a patinás ZTE sorsa is megpecsételődni látszik. Rajtuk kívül az utolsó kieső helyre még hat csapat esélyes. Szerencsére két hatpontos találkozó is vár ránk, így minden csapattal külön foglalkozunk!

Papíron is feljuthat a Kisvárda

Egy hete is feljutásra készült a Kisvárda (1.50) csapata, ennek függvényében sok szurkoló utazott el Putnokra, a Kazincbarcika elleni meccsre. A csapat ezt a támogatást nem tudta meghálálni, és a vereség azt jelentette, hogy hiába a kilenc pontos előny, papíron még nincs bebiztosítva a második hely. A csúfos vereség után a csapat és a vezetők bocsánatot kértek az őket elkísérő szurkolóktól. A szurkoló pedig megbocsát (mert a szurkoló már csak ilyen) és várja a következő találkozót. Hazai pályán ünnepelné a feljutást tehát a Várda, és az eredmény mellett a szurkolók kiszolgálása is célja Kondáséknak. Utolsó öt hazai meccsükből kiindulva erre minden realitásuk megvan, ugyanis ezeken a meccseken négy győzelem mellett egyedül a a Szpari ellen remiztek, és tizenhárom gólt szereztek.

Izing Martin jövőre az NB1-ben is bizonyíthat. Fotó: kisvardafc.hu

A Szeged 2011 (5.40) hat döntetlen után múlt héten a ZTE-t fektette két vállra, azonban még mindig kieső helyen áll. A három pontos rendszerben a döntetlen nem sokat ér, ennek ellenére hétről hétre azt lehetett érezni, hogy a Goran Kopunovic csapat mintha megelégedne az egy-egy ponttal. Más szemszögéből megközelítve úgy is mondhatnánk, hogy játékuknak nem célja egy közönségszórakoztató támadó foci, hanem céljuk inkább az ellenfél támadó játékának megakadályozása. Ez sajnos nemcsak a gyulaiakra, hanem több másodosztályú csapatra is vonatkozik. A Szeged 2011 abban különbözik a többi ilyen csapattól, hogy az idei szezonban nyolcszor ért véget a mérkőzésük gól nélkül, és tizenöt döntetlennel (az MTE-vel holt versenyben) az első helyen állnak ebben a mutatóban. A novemberi odavágón a Kisvárda kettőt rúgva hozta a három pontot, és most is hasonló eredményt várunk, és indulhat a hajnalig tartó ünneplés Szabolcsban.

Motivált kiesés elől menekülő csapatok

2018-ban többször is foglalkoztunk már a Csákvár (1.67) csapatával. A télen nagy változások történtek, és jól is kezdték az idei évet, de az utóbbi időben nem jönnek az eredmények és a szerencse is elpártolt mellőlük. Május elején előbb a gólérzékeny Nagy Zsolt szenvedett bokaszalag szakadást, és vele együtt a balbekk Galambost is műteni kellett, akinek egy ütközés után leragadt a térde. Ezzel együtt a csapat a tavaszi találkozókon egyedül a Kisvárdának nem tudott gólt lőni. Tizennégy mérkőzésen szereztek huszonnégy gólt, és a találkozók majd 75%-ban overeztek. A Soroksárnál (4.00) is több sérülés volt tavasszal és sok találkozón szinte az orvos állított össze a csapatot. Nincsenek kiesési problémáik, köszönhetően annak, hogy hazai pályán azonban szorgosan gyűjtögették a pontokat. Idegenben azonban mindössze háromszor nyertek, és úgy gondoljuk, hogy Csákváron sem fog növekedni ez a szám. Mindkét csapat támadó szellemű focit játszik, és ezért a hazai pontszerzés mellett még a gólokban látunk fantáziát (1.91)

A kiesés szempontjából nagyon fontos találkozó lesz a Szolnok (2.28) - Budafok (2.85) és a Siófok (1.84) - Kazincbarcika (4.00) is. Előbbi két csapat (és a Szeged 2011) 39 ponttal, míg az utóbbi két csapat (és a Csákvár) 41 ponttal rendelkezik. Mindkét találkozó döntetlen közelinek és underesnek tűnik. A Budafok egy fokkal esélyesebb az egész tavasszal mélyrepülésben lévő Szolnoknál, egy vendég pontszerzés (1.50) vagy akár győzelem is a pakliban van. A Siófoknál a nyíregyházi vereség és Varga Attila edző nyilatkozata után mintha elmúlt volna az edző-csapat közötti kémia. A 'Barcikának azonban nagy lendületet adhat a Kisvárda elleni győzelem. Ennek függvényében itt is vendég pontszerzést (X2 1.80), akár győzelmet elővételezünk.

*szorzókkal frissítve

  • NB2 tipp

    Csákvár - Soroksár, gólok száma 2,5 fölött

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Kisvárdai sorfal. Fotó: kisvardafc.hu