Világbajnokság ide vagy oda, a bajnokságok a legtöbb skandináv országban nem álltak le hosszabb időre. Így van ez Norvégiában is, ahol szombat és hétfő között rendezik meg a 14. fordulót. A választott mérkőzésem pedig az Odd - Brann találkozó lesz.

2018 jún 25. 19:00 Közvetítés: Bet365
Tipp: Odd - Brann; félidő AH 1 alatt
Unibet
1.75

Becsaphat a statisztika

Mielőtt megnyitottam volna egy statisztikákkal foglalkozó oldalt a 2,5 gól under/over arányában a norvég bajnokságról, biztosra vettem hogy ez a két együttes a rangsor végén fog elhelyezkedni. A Brann meccsein esik a papírforma szerint a legkevesebb gól (1.92) az Eliteserienben , míg az Odd a középmezőnyben található csak. Utóbbi számomra nagy meglepetés volt, mivel tavaly náluk esett a legkevesebb gól, illetve gyakran igen defenzíven állnak fel. Azonban a gyengébbre beárazott csapatok ellen idén offenzívebben lépnek fel és ezért több gól esik a meccseiken. A támadószekciót is kicsit felturbóztak a télen és elküldték a tavaly elég tehetlennek tűnő Occeán - Agdestein duót (akik közül egy játszott mindig) és jött helyükre Børven Bergenből, míg a 20 éves Birk Risa Kölnből települt vissza a skandináv államba. A fiatalitás egyébként több csapatrészben is újrakezdődött és úgy néz ki, hogy a 2008-ban (!) kinevezett Fagermo mester megkapja a bizalmat a következő szezonokra is. Nagy a potenciál a csapatban, azonban ez még 1-2 szezon míg ez európai szereplést hozhat nekik.

Fagermo évről-évre egy stabil védekezésre épít, amelynek alapja Sondre Rossbach, aki jó pár éve Norvégia legtehetségesebb kapusának van kikiáltva. A jelenleg 22 éves játékos még 17 volt csak, mikor bemutatkozott az első osztályban, két évre rá pedig már első számú hálóőrnek számít. A Football Manager sorozatban is rendre megkapta a «wonderkid» besorolást, azonban a sérülések egyelőre meggátolták az áttörésben. 2011-ben a Manchester United igazolta volna át, azonban egy bokasérülés miatt hónapokra kiesett és ezzel együtt az ajánlatot is a kukába dobhatta. A tavalyi évben is csak 23 meccsen játszott miután a combjával akadtak problémák, azonban ezt az időt hasznosan töltötte el legalább.  Leforgattak egy videoklippet, ahol azokat parodizálják ki, akik csak a meccsre járásnak élnek és ezzel görbetükröt állítottak a társadalom ezen rétege felé. Az új tehetségek a védelemben sem maradtak el, mivel a Kitolano testvérek közül John (18 éves) egyre több szerepet kap a wing back poziciójában és Joshua (17) is már bemutatkozott az első csapatban. A hibafaktor azonban bennük van és talán ezért is nem tudják olyan nagy arányban hozni a clean sheeteket mint tavaly, vagy a korábbi években. Ettő függetlenül egy stabilan védekező csapatra számítok a bergeniek ellen.

Under gyárosok

Kicsit paradoxonnak tűnik, hogy a legjobb formában lévő együttes meccsein esik a legkevesebb gól, azonban a Brann Bergennél (2.35) most ez a helyzet. Öt ponttal vezetik a bajnokságot, azonban egyetlen olyan meccsek se volt, ahol háromnál több találat esett volna és egyedül nekik van kettes alatt a gól/meccs átlaguk. A kis csapatok viszont beállnak ellenük védekezni és ezzel igencsak megszenvednek. Nincs számukra könnyű meccs, azonban egy-egy áttöréssel meg tudták eddig szerezni a három pontot a legtöbb meccsen. A védelmük brutálisan jó, mivel összesen öt gólt kaptak a 13 forduló alatt, míg a 20 lőtt gólt átlagosnak mondható a tabella első felében. Idén már több meccsen kiderült, hogy egy gyengébb védelem is képes ellenük komoly ellenállást tanúsítani, miután a Startot (15.) és a Sandefjordot (16.) is csak 1-0-ra verték meg. Tehát, ha az Odd a meccsre úgy megy ki, hogy elég nekik az egy pont is, akkor nagy esély van egy 0-0-ás, esetleg egy 0-1-ás végeredményre.

Mindenképpen foglalkoznunk kell vele, hogy elég lesz-e ez a csapat a bajnoki címre, miután hét ponttal mennek a Rosenborg előtt, akik lassan megkezdik a nemzetközi kupaszereplést is. Előnyükre szolgálhat, hogy az RBK-n kívüli, erős játékoskerettel rendelkező csapatok idén is alulteljesítenek (Molde, Strømsgodset). Másrészt viszont eddig enne a csapatnak szerencséje volt és most nem az eredményekről van szó. A Brann achilles pontja tavaly is az Acosta - Wormgoor páros volt, akik közül ha az egyik kiesett, akkor már nagy lyuk tátongott a hátvédsorban. Idén eddig minden meccsen szerepelhettek és az Odd ellen is ott lesznek, így borítékolható, hogy a skieni csapat nem most fogja kiszolgálni gólokkal a hazai közönséget. Azonban az évben ez nem lesz mindig így és egy-két sérülés komoly érvágás lehet annak a csapatnak, ahol a padról beszállók gyengébb minőséget képviselnek. Az under tehát jöhet és átnézve az eredményeket, az első gól későn eshet. Ennek következtében a félidei 1 alatt (1.75), esetleg a második félidőbe több gól esik, jó opciók lehetnek.

  • Odds Ballklubb - Brann tipp

    Odd - Brann; félidő AH 1 alatt
    Unibet
    1.75

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Forrás: Sportfogadas.org