Pénteken a női kézilabda-válogatottnak szurkolhatunk, szombaton és vasárnap pedig válogathatunk az európai és amerikai foci bőséges kínálatából.

Nyerni kell pénteken

Mindkét eddigi mérkőzését elveszítette női kézilabda-válogatottunk, ennek köszönhetően győzelmi kényszerbe került. A pénteken 18:30-kor kezdődő Magyarország-Montenegró mérkőzésen legalább négy góllal kell nyernünk a továbbjutáshoz, ha a csoport másik összecsapásán Dánia legyőzi Csehországot. Ha a csehek pontot szereznek a dánok ellen, akkor elegendő az is, ha egy góllal nyerünk Montenegró ellen. A lényeg tehát, hogy nyerni kellene végre! Tippjátékunkban te is nyerhetsz válogatott mezt, illetve fogadásbónuszt! Fogadási előzetes ITT!

Magyarország - Montenegró  H: 1.55  | D: 10.00  | V: 3.10

Magyar kézi csapat 001

Magyar válogatott felkészülése. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Szombat délután örökrangadó a Mennyeiben

A bajnokság egyik örökrangadóját rendezik a Groupamában szombaton 18 órakor. Egyik csapat sincs nagy formában. Doll esetében azt érezni, hogy amolyan vesszőfutásban van jelenleg, melynek elkerülhetetlen vége a menesztés lesz. Amikor meglepő vereségekből egyre több becsúszik, akkor legalább is ez szokott következni. "Elég kicsi a játékoskeretünk, veszítettünk a sebességünkből, ez hiányzik most a meccseinkből is, úgyhogy természetesen már tárgyalunk a téli erősítésekről. Bízom benne, hogy sikerül vagy a magyar bajnokságból, vagy külföldről játékosokat igazolni" - mondta Doll a minap, tehát ő nem látja olyan bórusan a helyzetet, mint én. Az aktuális ellenfél sincs élete formájában, hiszen egy pontra van csak a kiesést jelentő 11. pozíciótól. Előzetesünkben küzdelmes mérkőzést várunk!

Ferencváros - MTK  H: 1.44 |  D: 4.20  |  V: 7.50

A legrosszabb címvédő a PL történetében

Tündérmese az előző idényben, kiesés elleni harc a mostaniban. A Leicester hét közben a BL-ben kapott egy 5-öst, de ettől függetlenül első helyen jutott tovább, története első BL-idényében. Viszont nincs minden rendben, és akkor finom voltam és szolid. Múlt héten már a Sunderland is lejátszotta őket a pályáról, ami akkor is nagyon vészjósló lenne, ha nem lett volna az előző idényben mutatott elképesztő forma. Ranierinek nagyon gyorsan rebootolni kell a rendszert, mert könnyen kiesés lehet a vége a dolognak. Szombati ellenfelük a Manchester City lesz, mely nagyon jól kezdte az idényt Guardiola irányításával, és már-már úgy tűnt simán behúzza a Premier League-t, de a City-védelem gyorsan eloszlatta ezt a gondolatot. A találkozóról itt olvashatsz bővebben, ha pedig tippelnél rá, ajánlom a 365 Ligát!

Bunyójuk előtt asztalt vágott hozzá

Whyte és Chisora nem számítanak súlycsoportjuk élmenőinek, de mégis róluk szólnak mostanában a hírek. Legutóbb épp az történt, hogy Chisora egy asztalt repített Whyte stábja felé. Chisorától sohasem álltak távol a balhék, kifejezetten imádja a mérkőzést felvezető és reklámozó cirkuszokat. A felek már jó ideje üzengettek egymásnak, és tettlegességig is jutottak már, mikor a Sky Sports stúdiójában egymásnak estek. A szombat esti gála főmérkőzést amúgy nem ők vívják, hanem Anthony Joshua és Eric Molina, akik az IBF övéért harcolnak. Joshua mérlege annyira makulátlan, hogy eddig minden mérkőzést KO-val nyert meg. Nem véletlen, hogy 1.020-as szorzót kínálnak sikerére.

Dillian Whyte - Derek Chisora  H: 3.75  |  V: 1.28

Levezetésnek egy Giants - Cowboys

A hétvége lezárására nincs is jobb választás ennél az NFL-rangadónál. 1960-ban találkozott először a két csapat egymással, azóta pedig több mint száz mérkőzést játszottak egymással. A Dallas vezeti a párharcot, viszont a legutóbbi két alkalommal a Giants nyert. A szorzók alapján a Cowboys az esélyesebb (1.58). A Giants honlapjának egyik szakértője, Lance Medow így látja előzetesen a mérkőzést: "A Cowboys labdabirtoklás terén első az NFL rangsorában, a bajnokság egyik legjobb futójátékának köszönhetően (meccsenként 155,8 yard, második az NFL-ben) 32:20-ig tartják maguknál a labdát. Az ilyen csapatok ellen néha a legjobb védekezés a támadás, tehát a Giantsnek időben hosszadalmas drive-okat kell vezetnie, a futójáték és a passzjáték egyensúlya mellett, hogy a védősor keveset legyen a pályán. Az első héten Dallasban a Giants 24 alkalommal futott, Manning pedig 28 passzkísérletet jegyzett. Ez hozzájárult az egypontos győzelemhez". Magyar idő szerint már hétfőn kezdődik az összecsapás, hajnali fél háromkor. Zöld fogadásban gazdag hétvégét!

Női kézilabda ÉLŐ közvetítés ITT!